A Szent Johanna gimi

Abigél, Baradlay Jenő vagy Cecey Éva neve ismerősen cseng sokunk számára. A tizenévesek között ma is akadnak néhányan, akik szívesen veszik kezükbe a kötelező olvasmányokat, ám az olvasni szerető diákok kedvence napjainkban egy magyar lektűr.

Március 1-jétől már Magyarország feliratú okmányokat állítanak ki

Március 1-jétől, csütörtöktől már nem állítanak ki Magyar Köztársaság feliratú útleveleket, személyi igazolványokat és vezetői engedélyeket, az új alaptörvénynek megfelelően azokon a Magyarország elnevezés szerepel majd ettől kezdve – közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) elnöke kedden Budapesten, ahol bemutatta az új országnevet tartalmazó mintaigazolványokat.

End of content

End of content