Nőtt a magyar lakosság aránya Nagyszalontán

Az országos szinten elszomorító népszámlálási eredmények ellenére vannak olyan települések Erdélyben, ahol nőtt a magyar lakosság aránya.

Pozitív példa a Bihar megyei Nagyszalonta, ahol a 2002-es számlálás szerint a lakosságnak 57 százaléka volt magyar, 2011-re azonban ez az arány 58 százalékra nőtt. Bihar megye második legnagyobb városának összlakossága 17 042 fő.

Török László polgármester azt mondja, az arány javulása valószínűleg annak köszönhető, hogy az elmúlt esztendőkben sikerült meggyőzni a hajdúvárosi magyarokat arról, hogy gyermekeiknek érdemes szülővárosukban maradni. „Meg tudtuk mutatni a szalontaiaknak, hogy itthon is elképzelhetik az életüket” – nyilatkozta a Krónika megkeresésére az elöljáró. Ugyanakkor fontosnak tartja a cenzust megelőző RMDSZ-es kampányt is, amelynek során arra hívták fel a lakosság figyelmét, hogy a kérdőíveken is vallják magukat magyarnak.

Mint mondja, ebben nagy szerepet játszott az a tény is, hogy tavaly kétszer annyi magyar számlálóbiztost sikerült toborozni, mint tíz évvel azelőtt, nekik ugyanis bátrabban vallják meg nemzetiségi hovatartozásukat a megszámlált magyarok.

Forrás: kitekinto.hu