Március 1-jétől már Magyarország feliratú okmányokat állítanak ki

Március 1-jétől, csütörtöktől már nem állítanak ki Magyar Köztársaság feliratú útleveleket, személyi igazolványokat és vezetői engedélyeket, az új alaptörvénynek megfelelően azokon a Magyarország elnevezés szerepel majd ettől kezdve – közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) elnöke kedden Budapesten, ahol bemutatta az új országnevet tartalmazó mintaigazolványokat.

Az érvényes, Magyar Köztársaság feliratú okmányokat nem kell lecserélni.

Vetési Iván újságírók előtt elmondta: a január 1-jétől hatályos alaptörvényben rögzített országnév-változtatás miatt az okmányokat – a látható és a szabad szemmel nem látható részeken – összesen 167 ponton kell módosítani. Ez érinti például az útlevelet, a személyazonosító igazolványt, a lakcímigazolványt, a jogosítványt, a forgalmi engedélyt és a magyarigazolványt is.

A KEK KH a költségek minimalizálása érdekében nem január 1-jétől változtatta meg az okmányok feliratát, hanem folyamatosan, a meglévő készletek kifogyásával párhuzamosan történik meg az átállás, az év végéig minden okmány esetében – fejtette ki, hozzátéve, hogy március 1-jétől már csak Magyarország feliratú útlevelet, személyi igazolványt és jogosítványt állítanak ki, az azonban előfordulhat, hogy valaki még március elején is Magyar Köztársaság feliratú igazolványt kap kézhez, ha azt február végén igényelte.

A hivatal elnöke hangsúlyozta, a meglévő, Magyar Köztársaság feliratú okmányaikat nem kell lecserélniük az állampolgároknak, azokat az érvényességükig használhatják.

Vetési Iván egyúttal emlékeztetett, hogy január 1-jétől útlevélhez – külön díj fejében – akár már 24 óra alatt is hozzá lehet jutni, így az első, Magyarország feliratú okmányok akár már március 2-ától forgalomba kerülhetnek.

Az átállás költségét firtató kérdésre a KEK KH vezetője azt válaszolta: az átállásnak nincs plusz költsége, az okmányok nem lettek drágábbak. Megjegyezte, bizonyos mennyiségű okmánykészletet biztonsági tartalékként megőriznek.

Forrás: MTI/erdely.ma