Mi lesz veled, euró?

Eleve elhibázták az euró létrehozását? Hogyan lehetne egyáltalán megmenteni a közös uniós valutát? Ilyen és ehhez hasonló súlyos kérdésekről vitatkozott Oszkó Péter, a Bajnai-kormány volt pénzügyminisztere és Róna Péter közgazdász. A vitában szinte az összes, eddig felmerült megoldási lehetőséget sorra vették.

Az Európai Unió állam- és kormányfőinek brüsszeli ülésével párhuzamosan két gazdasági szakember találkozott csütörtökön Budapesten. A téma mindkét eseményen ugyanazon fizetőeszköz, az euró körül forgott. Míg az EU vezető politikusai zárt ajtók mögötti munkavacsorán vitatták meg a közös valuta jövőjét, Oszkó Péter volt magyar pénzügyminisztert és Róna Pétert, az oxfordi egyetem vendégprofesszorát a gyakorlatilag teljesen megtelt Európa Pont közönsége várta.

Mint azt az Európai Bizottság és az Európai Parlament közös képviseletének irányítója, Szűcs Tamás elmondta, céljuk a rendezvénnyel az érdemi vita kialakítása volt. A felvezetésben elhangzott: nehéz lett volna ennél aktuálisabb időpontot találni a szóban forgó témakör megvitatására. „Nagyon sok csúcstalálkozót neveztek már sorsfordítónak, de azt gondolom, hogy a mai valóban az egyik legkritikusabb” – érzékeltette a csúcstalálkozóval szembeni elvárásokat Szűcs Tamás. A budapesti vita résztvevői azonban nem csak az euró jövőjéről, hanem múltjáról is kifejtették véleményüket.

„Civilizációs ugrás kell”

„Én szeretném azt az alapállítást megtenni, hogy az Eurózóna, mint ötlet, értelemszerűen jó” – kezdte előadását Oszkó Péter. Véleménye szerint az euró lehet működőképes, van pozitív hatása, és egy-két országot kivéve még a tagjainak köre is megfelelő. Szerinte nem feltétlenül kell, hogy azonos teljesítőképességű országok kerüljenek egy valutaunióba, ha megfelelő belső politika és intézményrendszer képes kezelni az ebből fakadó feszültségeket. Ez a rendszer azonban nem volt meg, ráadásul az Európai Unió még most is alkalmatlan. Mára az eltérések, valamint az adósságok politikai feszültséggé váltak, mivel a tagállamok belpolitikai okokból a lehető legkevesebb szükséges terhet igyekszenek vállalni.

Ennek oka részben abban rejlik, hogy a közös pénzügyi (monetáris) politika mellett nem volt közös költségvetési (fiskális) politika. Görögországban és több más, gyengébb versenyképességű tagállamban a bérek lassan közelíteni kezdtek a fejlettebbek felé. Ám ennek nem voltak meg azok a feltételei, amelyek ott igen, nem tudták más versenyelőnnyel ellensúlyozni (pl. jobb technológia, magasabb képzettség), így egy idő után senki nem telepített a drága munkaerő miatt munkahelyeket, senki sem vette meg a magas bérköltségek miatt sokba kerülő, de a korábbinál semmivel sem jobb termékeket. A németeknek és a hozzá hasonló, jó versenyképességű országoknak azonban alulértékelt volt az euró, így el tudták árasztani a piacokat.

Oszkó Péter szerint ezt a belső egyensúlytalanságot is kezelnie kell a jövőbeni intézményi reformoknak: hiába a fiskális politika összehangolása, ha „a görög költségvetést már az euróövezeti csatlakozástól Brüsszelben írták volna, ez a reálfelértékelődés akkor is létrejött volna”. Ehhez számos más terület, így a adó- és bérpolitika összehangolására is szükség lenne az Európai Szemeszterhez és az Euró Pluszhoz hasonló, költségvetési politikára koncentráló megoldások mellett. Az egyensúlytalanság miatt kialakult adósságválság ráadásul belső adósság (azaz számos esetben egymásnak tartoznak az euróövezeti tagállamok), így arról is dönteni kell, ezeket a felgyülemlett terheket hogyan osszák el.

A közös valuta bevezetését már nem lehet – legalábbis nem éri meg – visszacsinálni, mondta Oszkó Péter. A volt pénzügyminiszter egyetértett Soros Györggyel, aki szerint az euróövezet egy „omlett”, amelyet utólag már képtelenség összetevőire visszabontani. Csak előre lehet haladni, ám a teljes egyetértésen alapuló döntéshozatal most kárává válik az uniónak: lassú, és „borzasztó keveset lehet elérni apró kompromisszumokkal”. Ehelyett „civilizációs ugrásra” van szükség – tette hozzá Oszkó.

A valutaunió jelenleg félmegoldásoknál tart, de „nem lehet egyszerre gyalog és járművel közlekedni”, ezért ideje, hogy az EU az utóbbi mellett döntsön, és ezt ne akadályozzák a szuverenitás védelmében a tagállamok – mondta Oszkó, aki mintha előre látta volna a brüsszeli magyar álláspontot. (Orbán Viktor miniszterelnök később Brüsszelben a nemzeti szuverenitásra hivatkozva azt mondta, hogy az új kormányközi uniós szerződés elfogadását előzetesen meg kell tárgyalnia a magyar parlamenttel – a szerk.) Oszkó Péter akkor lenne elégedett, ha az asztalon lévő javaslatokon még túl is mennének az Európai Tanács résztvevői. „Nem ez jellemzi az Európai Unió döntéshozatalát, de ez tenne jót neki” – mondta.

Oszkó Péter

Az ELTE jogi karán végzett, főleg a pénzügyi jog érdekelte. Már egyetemista korában a „Nagy Négy”-ként emlegetett könyvvizsgáló és tanácsadó cég egyikénél, KPMG-nél vállalt munkát, amelynek londoni leányvállalatánál is dolgozott. 2001-ben a Freshfields Bruckhaus Deringer nemzetközi ügyvédi irodahálózat magyarországi irodájához csatlakozott és rövid idő után a cég adó-tanácsadási egységének vezetője lett, majd 2004-től a Nagy Négyhez tartozó Deloitte magyar részlegénél kapott állást, ahol 2006-ban az adótanácsadás üzletág vezetője, 2007-ben pedig elnök-vezérigazgató lett. Részt vett a 2008-2009 között működő gazdaságpolitikai programjának kidolgozásában, majd Bajnai Gordon miniszterelnök kormányában pénzügyminiszteri posztot töltött be 2009 áprilisától több mint egy évig.

„Ha igazam van, nincs megoldás”

Róna Péter szerint a probléma az euróval még alapvetőbb, szerinte már a kezdetektől hibás elképzelés volt az euró. Az optimális valutaövezet még 1960-as években született elmélete szerint ugyanis egy közös pénz bevezetéséhez a használóinak három tényezőben kell összehasonlíthatónak lennie: intézményrendszerükben, fejlettségben és a külső hatásokra adott reakciójukban (pl. nagyjából ugyanúgy viselkedjenek energiaár-változások esetén). Ezek szinte mind a reálgazdasággal függnek össze, később azonban alapvetően megváltozott a felfogás. Az új elmélet a pénzügypolitikát helyezte legfelülre, amely képes a reálszférát irányítani.

Ez Róna Péter szerint hibás felfogás, és „itt van a kutya elásva”, hiszen az euróövezetet is ez utóbbi jegyében hozták létre. A tagságról döntő maastrichti feltételek az eredeti elmélet három pontjából egyetlen eggyel sem foglalkoztak, sőt, a jelenlegi reformok és tervek se. Úgy vélte, hogy a versenyképességi különbségek olyan folyamatokat indítanak be, amelyeket nem lehet pénzügyi eszközökkel befolyásolni. A Németországéhoz hasonló előnyöket, a hatalmas belső piacot, a bőséges tőkét, a munkaerő képzettségét, a technológiai-tudományos hátteret nem lehet költségvetési eszközökkel pótolni, emiatt az ezekkel rendelkező országok számára az euró alul-, míg a gyengébben teljesítőknek felülértékelt lett, ami csak fokozta a különbséget a két tábor között. A kialakuló „ördögi körben” a jobbak egyre többet tudnak eladni külföldön, nő a külkereskedelmi mérlegük, míg a gyengébbeknél éppen a fordítottja történik. Az eredmény: utóbbi csoport óriási adósságokat halmoz fel, míg előbbi jókora tartalékokat. A válság óta Németország például 1100 millió eurónyi külkereskedelmi többlettel számolhatott – nagyjából ugyanakkora összeggel, mint amire szakértők szerint a bajba jutott országoknak szüksége lenne- magyarázta Róna Péter. „Ha igazam van, és az eredeti optimális valutaövezet elméletét félredobva Maastricht teljesen tévútra vezetett, akkor itt most nincs megoldás” – állította a szakértő.

Szerinte újra meg kellene teremteni a reál- és a pénzügyi szféra közötti szerves kapcsolatot, amelyet szerinte az szakított meg, hogy „az euró egy átcsomagolt német márka”, a maastrichti kritériumokat pedig „kimásolták a Bundesbank kézikönyvéből”. A kapcsolat helyreállításáról ugyanakkor most senki sem beszél az EU-ban, csak az adósságok visszafizetéséről.

Róna Péter szerint öt kérdésre kellene választ adnia az uniós vezetőknek: amellett, hogy meghatározzák, ki és mi alapján legyen tagja a valutaövezetnek és milyen szabályokat kell betartania, ki kellene találni, milyen felzárkózási pálya áll rendelkezésre a leszakadó periféria számára. Ha ugyanis nincs ilyen, „megette a fene, inkább előbb, mint utóbb borulni fog a szekér”. Azt is tisztázni kellene, mit jelentene a tervezett fiskális unió, és mi legyen az Európai Központi Bank felhatalmazása, megkapja-e azokat a jogosítványokat, amelyekkel minden, egy-egy ország valutájáért felelő jegybank rendelkezik. „Ha ezt az öt kérdést holnap megválaszolják, akkor jó, ha nem, akkor annyi” – mondta.

Megpenészedhet Soros György „omlettje”

Oszkó Péter szerint az euró mögötti elmélet nem feltétlenül rossz, maga a megvalósítás az. Vitatta, hogy a Róna Péter által emlegetett „ördögi kör” kialakulása szükségszerű lenne: szerinte az optimális valutaövezet elmélete szerint Magyarországon is többféle pénznemet kellene használni a létező magar ár- és bérszínvonalbeli, versenyképességi különbségek miatt. Ha Görögországnak még drachmája és önálló monetáris politikája lenne, Magyarországhoz hasonló helyzetben találná magát: hiába növelhetné elvben a versenyképességét a valutája leértékelésével, az árfolyamesés miatt ezzel a jókora külföldi, más pénznemekben denominált adóssága is megugrana. Oszkó Péter egy olyan módszerre mutatott rá, amely ehhez hasonló, és önálló pénzügypolitika nélkül is végrehajtható: az úgynevezett „belső leértékelésre”. A jól teljesítő balti országok példáját hozta fel, különösen Észtországét, amely korán az euróhoz kötötte saját valutáját. Itt is elkezdődött a görögökéhez hasonlóan a felértékelődés, de kiadáscsökkentéssel, vagyis megszorításokkal sikerült ezt ellensúlyozni. Erre ugyanakkor a munkaadók is rugalmatlanabbul reagálnak, a bérek csökkentése (ami a „rendes” leértékelés hatásának felelne meg) helyett elbocsátásokkal válaszolnak. Ráadásul nagy politikai- gazdasági kompromisszumokra van szükség, és a Bajnai-kormány pénzügyminisztere nagyon fontos szempontként emelte ki, hogy ezt a nominális leértékelésnél jóval nehezebben fogadják el a választók, így ez irreális elvárás lehet bizonyos országokban (Görögországot említve).

Róna Péter szerint az észtek példája nem meggyőző, mivel a jelenlegi 2,5, és jövőre várható négy százalékos növekedéssel sem érik majd el a válság előtti, 2007-es szintet. Szerinte mélyebb a probléma, a versenyképesség szellemi képességeket is jelent, a gazdaság szellemi és kulturális tartalmát pedig nem lehet csak úgy felépíteni.

Ekkor azonban Oszkó Péter megfordította a táblát: mi lenne, ha nem a gyengén teljesítő államok növelnék a versenyképességüket, hanem a többiek „nyelnék le a békát”, Németország és az „északi” országok engednék a reálfelértékelődést, hagynák kicsit megindulni az inflációt? Ez összességében sokkal kevesebb munkanélkülivel és fájdalommal járna, bár elismerte, hogy az EU összesített versenyképességét ronthatná, ráadásul a megoldási módok közül erre van a legkisebb esély.

Ezzel vitapartnere is egyetértett, ám szerinte akár az európai szintű újraelosztás növelése is megoldást jelenthetne. Németországon belül a bruttó nemzeti össztermék három-négy százalékának megfelelő pénzmennyiség áramlik a gazdagabb tartományokból a szegények felé, azonban éppen Berlin utasította el, hogy hasonló rendszert vezessenek be uniós szinten. Róna szerint „alapjában véve az önzésről van szó”, a németek az ország újraegyesítése után megváltoztak, és foggal-körömmel ragaszkodnak az előnyükhöz, a rosszul jártakat pedig nem hajlandóak támogatni. Az EU „valahol, valamilyen összegből” létrehozott regionális politikája ehhez túl kevés.

Az optimális valutaövezet elméletéhez visszatérve felvetette, hogy a jól teljesítők – többek között Németország, a Benelux államok, Franciaország, Ausztria, Finnország – egy „szuper-euróövezetet” hozhatnának létre. Az új valuta felértékelődne, megfosztva a tagjait versenyképességi előnyüktől, míg a régi rendszerben maradóknál épp a fordítottja történne, tehát visszaállna az egyensúly. „Lehet, hogy nem visszafordítható, de az is lehet, hogy Soros György omlettje megpenészedik” – utalt az eurózóna kettészakadásától tartó félelmekre a közgazdász.

Forrás: kitekinto.hu