A dohánysimító asztaltól a filharmóniáig – Interjú Nagy Anikó énekesnővel

Ha magyar nóta vagy operett Kárpátalján, akkor Nagy Anikó. A Kárpátaljai Megyei Filharmónia énekesnőjének nótái már tizenkilenc éve csendülnek fel Ungváron és megyénk egész területén. A dalversenyeknek köszönhetően pedig az egész Kárpát-medence megismerhette és megkedvelte a mi Dalos Pacsirtánkat.

– Honnan származik?

– Beregszászban születtem. Hatéves koromig nagyon sok időt töltöttem nagymamámnál Badalóban, a Tisza-parton. Ezért is énekelek sokat a Tiszáról.

– Volt zenész a családban?

– Van egy unokaöcsém, aki tangóharmonikázott és jelenleg is énekel, mint én. Ő Csobolya József, a Magyar Állami Operaház egyik tenoristája.
Apukámnak hat fiútestvére volt. Sokszor összejött a nagycsalád, és ilyenkor gyakran daloltunk együtt. Akkor ismertem meg a szép magyar nótákat és az operettet. Szóval zeneszerető családunk volt. Az első fellépésem is Badalóban történt. Az idős nénikék gyakran kérték, hogy énekeljek. Feltettek a dohánysimító asztalra – az első színpadomra, és daloltam nekik. Még fizettek is érte (nevet).

– Hány éves volt ekkor?

– Olyan négy-öt körül lehettem.

– Mit szeretett énekelni leginkább akkoriban?

– Nagymamám énekelt nekem olyan dalokat, mint a Szárnya, szárnya, szárnya a madárnak, Zöldre van a rácsos kapu festve stb. A magyar népdalokat kedveltem és énekeltem.

– Vannak testvérei?

– Van egy nővérem, aki hat évvel idősebb nálam. Beregszászban él. Ő nem a zenei pályát választotta, hangszeren sem játszott.

– Hogyan jutott el a dohánysimító asztaltól a megyei filharmóniáig?

– A zeneiskolában tangóharmonika szakra jártam. Több tanárom is volt, legtöbbet Krajnik Irénke néninek köszönhetek, mert ő szerettette meg velem a hangszert, a zenét, a műfajt. Sokáig nem énekeltem, tangóharmonika-tanárnak készültem. Rengeteget gyakoroltam, hogy felvegyenek a zeneművészeti szakközépiskolába. Egyszer a harmonikaegyüttes egyik próbáján játszottuk a Volt egyszer egy vadnyugat című darabot, amelyben van egy szoprán énekszólam. A hangszer mögül elkezdtem ezt énekelni, Irénke néni rögtön felfigyelt. Akkor jöttek rá, hogy hangom is van. Ekkor már tizenhat éves voltam. A zeneművészeti szakközépiskolába jártam konzultációra, és az ottani tanárom is azt mondta: „Ne cipelje ezt a nehéz harmonikát, mivel a torkában van a legszebb hangszer.” Mondta, hogy több sikert érek el azzal, ha énekléssel foglalkozom a jövőben. Így jutottam be a szakközépiskola ének szakára.

– Hogyan alakult a karriere a továbbiakban?

– Amikor lediplomáztam, mégiscsak tangóharmonikát tanítottam egy évig a Bátyúi Zeneiskolában. Azután megszületett a kislányom, hatéves koráig otthon voltam vele. Ezt követően jöttem el a filharmóniába egy meghallgatásra, ahol a magyar kamaraegyüttesben, a Magyar Melódiákban éppen volt hely. Rögtön felvettek, és azóta, tizenkilenc éve itt énekelek.

– Miért jelentkezett a Magyar Melódiákba?

– Sokszor láttam őket szerepelni, Beregszászban is, és mindig elvarázsoltak. Már fiatal koromban is nagyon szerettem volna énekelni velük.

– Más stílus nem is érdekelte?

– Nem, az én hangom nem is lenne jó a többi stílushoz, még a népdalok sem állnak jól. Ennek ellenére jártam népdal-mesterképzésre a beregszászi főiskolára, de nem azért, hogy előadjam azokat, hanem mert hozzátartozik a kultúránkhoz, és illik ismerni azokat.

– Részt vett versenyeken is, amelyek nagy változást hoztak az életébe.

– 2009-ben indultam a Csendül a nóta énekversenyen. A Duna TV-ben láttam a hirdetést. Nem mertem jelentkezni. Az unokaöcsém, Csobolya József nevezett be végül engem, befizette a nevezési díjat, így kénytelen voltam elmenni. A versenyben 86-an indultak összesen hét országból, természetesen mind magyarok. Mészáros János Elekkel holtversenyben győztünk. Azóta ő lett életem egyik meghatározó személye. Barátok lettünk, gyakran vannak közös fellépéseink. Itt, Kárpátalján is több alkalommal énekeltünk már együtt.

– Ezenkívül más versenyeken is részt vett?

– Még ugyanabban az évben jelentkeztem a szegedi Dankó Pista-versenyre, ahol Dankó Pista-díjat kaptam. 2012-ben indultam a Nóta TV által szervezett versenyen, amelyben 460 versenyző vett részt. Bejutottam az első tíz közé. Ott a 100 Tagú Cigányzenekar szavazata alapján én lettem a legjobb énekes. Énekelhettem a 100 Tagú Cigányzenekarral!

– A versenyeken való részvételnek köszönhetően Magyarországon is népszerűségre tett szert.

– Igen, nagyon gyakran lépek fel az Anyaországban, mind nagy városokban, mind kis falvakban. Sokat járok Erdélybe is, ahol talán jobban ismernek, mint Kárpátalján. Felléptem már a Felvidéken, Délvidéken is, mindenhol, ahol magyarok élnek. Mindegy a helyszín, én mindenütt egyforma lelkesedéssel lépek fel.

– Esküvőkre is hívják?

– Előfordult, hogy esküvőre, születésnapra hívtak meg meglepetésnek. Most éppen egy kis erdélyi falusi esküvőre kaptam meghívást.

– A fiatalokat talán kevésbé vonzza ez a stílus.

– Manapság már nem népszerűsíti a rádió vagy a televízió annyira a magyar nótákat, mint régebben. Éppen ezért tavaly a magyar nótát, az operettet és a cigányzenét a hungarikumok közé sorolták.
Mészáros János Elek mondta egy alkalommal, hogy járókerettel eléggé nehéz lesz majd heavy metalra mulatni. Idősebb korban mindenki visszatér valahogy a nótához, de, például egy esküvőn, a fiatalok is elkezdik énekelni, hiszen ismerik. Szeretném, ha megmaradna ez a műfaj, melyet más nemzet nem tud énekelni.

– Miként lehet népszerűsíteni a magyar nótát Kárpátalján?

– A Magyar Melódiákkal iskolákba járunk, így nagyon sok faluba eljutottunk, még ukrán településekre is. A kárpátaljai ruszinoknak nem idegen a csárdás. Sok zene keveredett, a különböző nemzetiségek átvették egymástól a melódiákat. Például a Kis kút, kerekes kút dallamára van ruszin szöveg is, melyet a maguk népdalának vallanak. A gyerekek élvezik, hiszen vidám zenéről van szó.

– Magyarként hogyan fogadta az ungvári ukrán környezetet?

– Egy ruszin férfi lett a férjem, aki aztán megtanult magyarul. Talán nem is mentem volna hozzá férjhez, ha nem beszéli az anyanyelvemet. A kislányunk magyar iskolát végzett. Nekem nagyon fontos a magyarságom megtartása. A kollégáim szerint én vagyok a legmagyarabb az ungvári filharmóniában.

– Csak magyar nyelven énekel?

– Igen. Vannak elegen, akik ukránul énekelnek. Lehet, hogy nagyobb karrierem lenne, ha ukránul énekelnék, de én nem szeretnék. Ezt most már pótolják a magyarországi fellépéseim.

– Az iskolákon kívül szokott-e ukrán környezetben énekelni?

– Most is tervben van egy kirovogradi utazás a kamaraegyüttessel. De jártunk már Ivano-Frankivszban, Ternopilban, Lembergben, Kijevben. Ezenkívül kárpátaljai szanatóriumokban lépünk fel időnként.

– Milyen alkalomból hívják meg Önöket a szanatóriumokba?

– Szerződésben állunk az intézményekkel, mely szerint havonta öt alkalommal lépünk fel náluk. Azt tapasztaljuk, hogy a közönség nagyon élvezi, visszavárnak. Ukrajnában nincs ilyen zene, érdekes számukra ez a kárpátaljai jelenség, meg eleve az, hogy itt magyarok is élnek.

– Milyen gyakran vannak fellépései?

– Változó. Nyáron szinte minden hétvégén volt egy-egy rendezvény, ahol felléptem szólóban. Most októberben szabad vagyok, viszont novemberben újra több helyre kaptam meghívást. A filharmóniában is előfordul, hogy egy hét alatt van öt fellépésünk, majd három hétig semmi.

– Már saját CD-je is van…

– Igen! Múlt év októberében jelent meg két lemezem Mészáros János Elek segítségével. Az egyiken, az Ez a föld a hazám címűn magyar nóták, a másikon, a Hej, Rózsám!-on pedig operettek szerepelnek.

– Hol lehet megvásárolni a lemezeket?

– Csak közvetlenül a fellépéseim után lehet vásárolni belőlük.

– Vannak tanítványai?

– Van egy új műsorvezetőnk a Magyar Melódiákban. Szeretnénk, ha ő is énekelne, ezért vele foglalkoznék egy kicsit. Remélem, sikerül.

Bundáné Fehér Rita
Kárpátalja.Ma