Májusban lesz a 42. Magyar Filmszemle

 

Mégsem áprilisban, hanem május 5. és 8. között tartják meg az idei, 42. Magyar Filmszemlét; a vetítések és a programok helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Corvin és a Puskin mozi, valamint a Gödör Klub lesz.

 

A 42. Magyar Filmszemlére összesen 410 filmalkotást neveztek be, ebből 28 játékfilm, 60 animációs film, 95 kisjátékfilm, 58 tudományos-ismeretterjesztő film, 147 dokumentumfilm és 22 tévéfilm. A szemle megrendezéséhez szükséges anyagi háttér nagy részét, mintegy 70 millió forintot Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Nemzeti Kulturális Alap 2010-es miniszteri keretéből biztosítja.

A  keretéből biztosított 70 millió forint azonban még a felét sem teszi ki annak a 160 milliónak, amennyiből tavaly a mustrát megrendezték.

A miniszter a szervezőbizottság további támogatók bevonását tervezi.

Az MMKA kuratóriuma januárban még arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a filmszemlét várhatóan áprilisban rendezik meg. Az MMKA körüli finanszírozási helyzet elbizonytalanodása miatt előzőleg több filmes szervezet is azt tervezte, hogy februárra alternatív filmszemlét, filmhétvégét szervez, ettől azonban a szemle megrendezésére vonatkozó bejelentés után elálltak.

Kőrösi Zoltán, az MMKA kuratóriumi elnöke még decemberben jelentette be, hogy a hagyományos februári időpont helyett 2011-ben csak hónapokkal később rendezhetik meg a 42. Magyar Filmszemlét. Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatója december közepén az MTI-nek elmondta, külföldi újságírókat és fesztiválszervezőket idén nem tudnak meghívni a szemlére, mert tavasszal már javában zajlanak a cannes-i fesztivál előkészületei.

Forrás: MTI