Agatha Christie titkai: hogyan választotta ki gyilkosait a krimi királynője?

Fondorlatos gyilkosságok, mesteri esetfelderítés és hihetetlen végkifejlet. A detektívregények koronázatlan királynője, Agatha Christie éppen 36 éve halt meg. Kalandos életének érdekesebb mozzanatait idézzük fel.

„Az archeológus a legideálisabb férj, akiről egy nő álmodhat. Minél öregebb az asszony, annál jobban érdeklődik iránta” – mondta egy ízben Agatha Christie. Az aranyköpés egyben utalás a detektívregények királynőjének is nevezett Christie magánéletére, második férje, Max Mallowan ugyanis régész volt.

Azt is az írónő mondta, hogy „minden gyilkos régi barátja valakinek”, „nevetséges lenne New Yorkot választani egy detektívregény színhelyéül, mert New York önmagában egy detektívregény”, és „ahol sok pénz forog kockán, tanácsos senkiben sem bízni”. Utóbbi megjegyzés személyes tapasztalatokon alapult, ugyanis felhalmozott hátralékai miatt gyakran meggyűlt a baja az adóhivatallal. Noha a második világháború idején rendszeresen jelentek meg könyvei Amerikában, az ezekért járó jutalékot csak évekkel később kapta meg, egy összegben, mert az amerikaiak a világháború alatt nem utaltak pénzt Európába. A jövedelemadót viszont – eladott könyvei után – be kellett fizetnie.

Az ígéret földje: megnyirbált regények

„Az amerikaiak az első Agatha Christie-regénykiadásoknál mindig húztak az eredeti szövegből: ezzel most, a régi fordítások megjelentetésekor szembesülünk” – mondta a hvg.hu-nak Katona Ágnes, az Európa Kiadó szerkesztője. A kiadónál eddig 62 Christie-kötet jelent meg, ebből 58 regény vagy novelláskötet, kettő Charles Osborne-színdarabból írt regény, egy színdarabgyűjtemény, egy pedig kisregény. Érdekesség, hogy utóbbi Angliában nem jelenhetett meg, mert az ebből született Egérfogó című darab még fut a színházakban. Amíg le nem veszik a műsorról, a kisregényt nem lehet kiadni.

„Aki le szeretné fordítani, az amerikai kiadást veszi alapul” – így Katona Ágnes. A hatvanas-hetvenes években, Amerikában megjelent fordításokat viszont ma már ki kell egészíteni, az USA-ban akkoriban ugyanis szigorú szabványok szerint húzták meg a szöveget. Pontosan meghatározták, milyen terjedelmű lehet egy krimi, ezért volt olyan Christie-mű, amiből helytakarékossági okból egy fejezet kimaradt, a végét pedig kicsit átírták, hogy azért benne legyen az információ, amit a kihúzott fejezet tartalmazott.

„Hálás és kellemes feladat Agatha Christie-t fordítani. Az ember nem azzal szembesül, hogy lefordít három fejezetet, a negyediket pedig már kútfőből meg tudná írni. Érdekes, hogy Christie-nek körülbelül 50 kedvenc versidézete van, ezek újra és újra felbukkannak a regényeiben” – mesélte Katona, aki Az alibi című krimit fordította. E versikék egyrészt a gyilkosság felgöngyölítésének elengedhetetlen részei, másrészt olyan költők munkásságára hívja fel a figyelmet, akikre valószínűleg kevesen emlékeznének. Leghíresebb gyerekmondókákra épülő regénye a Tíz kicsi néger, mely egy lakatlan szigeten vendégeskedő társaság precíz legyilkolásáról szól. „Tíz kicsi néger éhes lett egyszer, s vacsorázni ment. Egyik rosszul nyelt, megfulladt, s megmaradt kilenc.” És így tovább.

Az igazi kihívás, hogy a megoldás ne legyen nevetséges – írta Christie a cselekménybonyolítás nehézségeiről. „Amire a magyar fordításkor különösen figyelni kell, hogy ki kit tegez és magáz. Az angoloknál mindenki magázódik. Ennek ellenére volt olyan régi magyar fordítás, amiben a főszereplő, Poirot és Hastings tegeződött” – mondta Katona Ágnes. A magyar szövegben a férjezett női szereplők megnevezését is egységesíteni kellett. Hogy a nálunk mai napig használt -né helyett az Angliában szokásos Mrs. legyen. A Gyilkosság az Orient expresszen egyik szereplője viszont a mai napig Hubbardné, nem pedig Mrs. Hubbard. (Az olyan műfordítóknál, mint például Göncz Árpád, Réz Ádám vagy Katona Tamás, nem módosítják a szöveget.)

Agatha Christie azt vallotta, hogy csak olyan emberekről tud írni, akiket látott, de nem ismert. Ha valakit megismert, a karaktert már nem tudta felruházni képzelt tulajdonságokkal – mesélte Katona Ágnes. A nagymamájáról és annak barátnőiről mintázta vénkisasszony főhősét, az élesszemű és fürge észjárású Miss Marple-t, és a talpraesett, minden lében kanál Mrs. Olivert. Egész életművében egyetlen általa ismert embert szerepeltetett. Amikor az első világháború után férjével, Archibald Christie-vel világkörüli útra ment, férje főnöke azt kérte tőle, hogy következő krimijében ő lehessen a főgonosz. Így is lett.

A kalandos életű Christie

Ahogy egy, az írónőről megjelent életrajzi kötetben olvasható, Christie nem úgy dolgozott, hogy kitalált egy gyilkosságot, összeszedte a szereplőket, majd eldöntötte, hogy ki legyen a gyilkos. Sokkal esetlegesebben írt, ezért a legtöbb könyvénél – a megfelelő jelzéseket értelmezve – ki lehet találni, hogy ki az elkövető, noha utólag azért kiderül, hogy nem tökéletes a megoldás. De minden történet olyan fordulatosan és lebilincselően van megírva, hogy az esetleges logikai „malőrök” csak később tűnnek fel.

Tájleírásban Christie sosem volt nagyágyú, de az épületbelsőket mindig a kor hangulatának és uralkodó divatirányzatának megfelelően ábrázolta, meglehetősen plasztikusan. Személyes élményeit, egzotikus utazásain szerzett tapasztalatait regényeiben is megörökítette: szörfözött Hawaii-n, több évet töltött közel-keleti ásatásokon Szíriában, Irakban, Egyiptomban, utazott az Orient Expresszen, de otthon érezte magát a vidéki kastélyban is, ahol a gazdag iparoscsaládba beházasodott testvére élt.

Ahogy arról korábban írtunk, Christie-nek is nagy szerepe volt abban, hogy a londoni British Museumban tavaly március közepén háromezer éves, az egykori Asszír Birodalomból származó elefántcsont faragványokat állítottak ki. A leleteket 1949 és 1963 Max Mallowan brit régész és csapata hozta felszínre, Agatha Christie pedig – aki elkísérte férjét az ásatásokra – ügyesen konzerválta azokat: arckrémmel tisztította az előkerült kincseket. Mivel 14 évvel idősebb volt Mallowannél, az írónő mindent megtett, hogy megőrizze fiatalságát. Például egy lépést sem tett Innoxa arckrémje nélkül.

Agatha Christie 1890. szeptember 15-én, Agatha Mary Clarissa Miller néven született Torquay-ban. Az első világháború alatt ápolónőként dolgozott. 1914. decemberében férjhez ment Archibald Christie repülőtiszthez, akivel 14 évig élt. (A férfi egy másik nő miatt hagyta el.) Egyetlen lánya, Rosalinda Margaret Clarissa 1919-ben született. Amikor Christie elhagyta, 11 napig senki sem látta az írónőt. Megindult a találgatás, hogy elbujdosott vagy örökre eltűnt. 1930-ban ismét férjhez ment, 1976-ben bekövetkezett halálig Max Mallowan archeológus felesége volt.

Összesen 90 regényt, közel 150 kisregényt és 15 drámát írt, könyveiből világszerte több mint kétmilliárd példány kelt el. Ennél többet csak a Bibliából és Shakespeare műveiből adtak el. Természetfeletti novellákat is írt, két önéletrajzot, valamint hat romantikus regényt, Mary Westmacott álnéven. Első regénye, A titokzatos styles-i eset 1920-ban jelent meg. Legismertebb művei közé tartozik A titokzatos Kék Vonat (1928), a Gyilkosság a paplakban (1930), a Gyilkosság Mezopotámiában (1936), Az ABC-gyilkosságok (1936), a Tíz kicsi néger (1939), az Öt kismalac (1943), a Paddington 16.50 (1957), a Gloriett a hullának (1956), A Bertram Szálló (1965), a Nemezis (1971).

Visszatérő hőse a belga detektív, a tojásfejű, bajuszát gondosan ápoló, „kis szürke agysejtjeiben” bízó Hercule Poirot, aki gyakran barátjával, az ábrándos tekintetű, érzelmes Hastings kapitánnyal dolgozik. Jane Marple, az élesszemű vénkisasszony pedig – noha egy eldugott faluban, St. Mary Meadben él, és amellett, hogy kertészkedik, többnyire csak az embereket figyeli – kivételes emberismeretének hála, tévedhetetlenül megtalálja a gyilkost.

Forrás: hvg.hu