Vigyázók – beszámoló a huszti haditemetőben 2016-ban végzett munkálatokról

A Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület évek óta újítja fel és gondozza a világháborúkban elesett honvédek sírjait Kárpátalján. Olvasóink eddig is nyomon követhették az egyesület kárpátaljai munkáját, különös tekintettel a huszti katonatemető rendbehozatalára.

(Korábbi tudósításunkat a témában itt olvashatják.) A Vigyázók 2016. évi tevékenységéről, azon belül is a huszti haditemető gondozásáról Hangácsi Istvánt, az egyesület elnökét kérdeztük.

–       Korábbi beszélgetésünk során még nem rendelkeztek pontos adatokkal arra vonatkozóan, hogy hányan és kik lehetnek eltemetve Huszton. Sikerült-e előrébb jutni a kutatásban?

–       A civilekén kívül a huszti várhegyen első és második világháborús hadisírok is találhatók. Az első világégés idején a jelenlegi pravoszláv temetőben hantolták el azokat az orosz katonákat, akik fönn a hágókon estek el, vagy a fogságba kerülést követően sebesüléstől, illetve járványos megbetegedésben haltak meg. Ezek a sírok mára eltűntek, a lakosság beletemetkezett az adott parcellába. Mi azt a részét újítjuk fel a várhegynek, ahová egykor az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének és a vele szövetséges birodalmi német csapatoknak a halottait helyezték örök nyugalomra: a római katolikus sírkert háborús parcelláit. Ezek egyikében a mai napig láthatóak azok a kőkeresztek, amelyeket az első világháború során és közvetlenül utána állítottak a központi hatalmak katonáinak halmaira. 1914 szeptemberének végén először Uzsoknál, Volócnál, a Toronyai-hágónál, majd Kőrösmezőnél lépték át a cári csapatok a Magyar Királyság határait azzal a céllal, hogy átkelve a Kárpátok vonalán, kijussanak a magyar Alföldre. Az országból csak hősies küzdelemben sikerült kiverni a Kárpátalja északi részén Szolyváig, délen pedig Máramarosszigetig nyomuló ellenséget. A később is folytatódó orosz betörésekkel összefüggésben Ungváron, Munkácson, majd Taracközön és Huszton is tábori kórházak létesültek ebben az időben: akik nem élték túl a harci sérüléseket, azokat helyezték örök nyugalomra a katonai egészségügyi intézmények közelében újonnan kialakított vagy már meglévő temetőkbe. Így történt ez Huszton is, ahol a római katolikus sírkert mellett hantoltak először, a veszteségi adatok szerint 1914 októberében. Aztán következtek a háborúkkal akkoriban együtt járó járványok, a flekktífusz és kolera áldozatai. A Kárpátok nem túl messzi hágóin egészen 1917 nyaráig folytak a harcok: Volóctól Kőrösmezőn át, egészen Bukovináig húzódott akkor a keleti frontnak ez a szakasza. Az elesett katonák egy részét is erre a vidékre, a hátországba hozták vissza. A Huszton eltemetettek nemzetiségi megoszlása sokszínű, attól függően változik az arány, hogy az Osztrák–Magyar Monarchián belül mely helyőrségből és annak hadkiegészítési területéről vezényelték ide a csapatokat. A kutatásaink azt mutatják, hogy a hősi halált haltak többsége az akkori Magyar Királyság vármegyéiben született magyar nemzetiségű baka volt, de rajtuk kívül nyugszanak itt a dualista állam más népeinek katonái is: csehek, szlovákok, osztrákok, románok, horvátok és ruszinok. Ahhoz, hogy megállapítsuk, kik vannak név szerint Huszton eltemetve, több forrásnak is utánajártunk. Azt tudni kell, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia széthullását és a trianoni békeszerződéseket követően, az utódállamok kétoldalú megállapodásainak eredményeként, az első világháború veszteségeivel kapcsolatos anyagok egy része eredetiben vagy lemásolva a bécsi Hadilevéltárból a budapesti és a prágai katonai archívumokba került. Mivel Kárpátalját a győztes antant hatalmak Csehszlovákiához csatolták, ezért az adott terület háborús anyaga is a prágai levéltár tulajdona lett. A magyar fővárosban őrzött kapcsolatos dokumentumok jelentős hányadát a második világháború befejezését követően hatalomra jutott sztálinista rendszer megsemmisítette. Alig pár száz veszteségi karton maradt az utókorra a közel 660 ezer magyar elesett katona után. Így nem egyszerű a feladata az anyaországi szaktárca, a Honvédelmi Minisztérium kutatóinak, akik már évek óta dolgoznak az osztrák fővárosban, hogy a Hadilevéltárból a hősi halált haltak neveit kinyerjék. Visszatérve a prágai vonalra, Csehszlovákia 1993-as szétválását követően a cseh és szlovák fél döntött a Nagy háborús veszteségi anyagok megosztásáról is. Szlovák barátaink azonban megerősítették, hogy Kárpátaljával kapcsolatos dokumentumok maradtak a cseh fővárosban. Előzetes egyeztetések alapján ott ki is adták nekünk az összes Husztra vonatkozó fellelhető veszteségi lapot. Ezekből kiderült, hogy 1923-ban az első Csehszlovák Köztársaság csendőrsége felmérte az akkori Podkarpatszka Rusz területén található, 1914–18 között létesült haditemetők és hadisírok állapotát. Így abban az időben összesen 355 katonaszemély aludta örök álmát a huszti római katolikus sírkert első világháborús parcellájában. A helyszíni összehasonlító elemzések megmutatták azt, hogy a levéltári adatokon felül is történtek még temetések az adott területen: egyrészt az 1920-30-as években ide hantolták azokat, akiknek a maradványait a kárpáti harcok helyszínein utólag találták meg, illetve itt kísérték utolsó útjára a városban állomásozó csehszlovák hadsereg, csendőrség és vámőrség békeidőben elhalálozott egyes tagjait. Másrészt a parcellában állnak még azoknak a honvédeknek a fejfái is, akik a Kárpátalja magyar visszacsatolását követő években, 1940-ben és 1942-ben szolgálati kötelmekkel összefüggésben (fegyverbalesetben) adták vissza lelküket a Teremtőjüknek. Ennyit a római katolikus temető látható, első világháborús, „kőkeresztes” területéről.

A másik hadi parcella már 1944-hez köthető. A második világégés során, ugyanúgy, mint az előző, a Nagy háborúban, szintén katonai kórház települt Husztra. Az ebben elhunyt honvédeket helyezték itt örök nyugalomra, illetve a front közeledtével a közeli harcokban elesetteket. A jelenlegi adataink szerint több, mint száz főről van szó. Őket az első világháborús résztől jobbra hantolták, fakeresztekkel megjelölt sírokba. Ezeket a fejfákat a bevonuló szovjet katonák rugdosták ki, hogy nyomuk se maradjon. A budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattárából származó vázlatrajzok azt mutatják, hogy a kőkeresztek fölött, egy keskeny földsávban további 19 magyar katonát temettek el: 1944. július végén-augusztus elején vesztették életüket. Most egy gyalogút húzódik a hantjaik fölött. Velük együtt összesen 133 honvéd nyugszik a római katolikus sírkertben.

–       Pontosan milyen munkálatokat sikerült 2016-ban elvégezni a területen?

–       A második világháborús rész iszonyúan el volt hanyagolva a szovjet érában, a helyiek beszámolója szerint sátánista fiatalok tartottak itt találkozókat. Az 1990-es évek elején az első világháborús parcellát a huszti római katolikus egyházközség tagjai kezdték kitisztítani, ismét méltó emlékhellyé változtatni a területet. Mi a felújítási munkákba 2016 májusában, a helyi városvezetés felhatalmazásával vágtunk bele. A tevékenységünket jobbára a fák kivágása, eltávolítása képezte. Görbe, beteg fákról lévén szó mind balesetvédelmi, mind esztétikai okokból el kellett ezeket távolítani. A hantok között és a sírokon álló fák kora nagyon beszédes volt – az évgyűrűik azt mutatták, hogy kb. 70 évvel ezelőtt magról indult a fejlődésük, abban az időben, amikor már nem volt tanácsos a katonai részt gondozni. A jelenlegi kép a temetőről úgy fest, mint egy erdőirtás, ez azonban köztes állapot. A növényzet irtásán kívül egyébként még a kőkeresztek állapotát mértük fel.

–       Mik a távlati tervek?

–       A budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattárában, valamint a prágai levéltárban talált adatok, vázlatrajzok alapján mára kész egészet látunk lelki szemeink előtt. 2018-ra szeretnénk emlékhelyhez méltó képet kialakítani a temetőben. Az első világháborús fejfákat mindenképpen felújítjuk. Ez azt jelenti, hogy a meglévő 250 sírkereszt felét újra kell majd gyártani, a másik felét pedig ki kell javítani, át kell csiszolni. A sírkövekre fel fogjuk vésettetni a katonák neveit: egy az egyben vissza szeretnénk adni azt a látványt, amely a Nagy háború után jellemezte a temetőt. A második világégés sírjaival más a helyzet: ezeknek egy részét már korábban felszámolták. Az 1960-as években a városi vezetés innen próbálta megoldani Huszt vízellátását. Az akkor zajló földmunkák tulajdonképpen eltüntették a terület jobb felső darabját. Ezért a második világháborús parcellában egy központi emlékművet szeretnénk állítani, amelyen feltüntetjük az itt 1940–1944 között utolsó útjukra kísért bakák neveit. A terveink szerint tehát egy sírkert és egy park ötvözetét fogja képviselni a huszti haditemető, egy olyan helyet, ahol a várat látogató az ódon falak alatt a hősi halált halt katonák, a magyar honvédek emléke előtt is tiszteleghet.

 Sponták Szabina

Kárpátalja.ma