Az első sikeres írónőnk

„Végre egy boldog asszony! S még hozzá irónő, ami kétszeres csoda. Mert az irói világban még ritkább a boldogság, mint egyebütt” – írta Beniczkyné Bajza Lenkéről Mikszáth Kálmán. A hölgy a 19. században az első népszerű és keresett magyar írónő lett, de főmunkatársa volt a Nők Lapja előfutárának: a Nővilágnak is. Történetei parfümillatú estélyeken szövődő szerelmekről szóltak.
Szép, göröngyök nélküli, mindvégig felfelé ívelő, ragyogó élete volt az írónőnek Mikszáth Kálmán elmondása szerint. A közönség, kifejezetten a női olvasók falták Lenke regényeit, aki sokat írt, és a 19. században a legtermékenyebb női alkotó volt. Az 1960-as, ’70-es évek szépirodalmi lapjai rendszeresen lehozták novelláit és regényeit, a ’80-as években pedig már évi két-három könyve is napvilágot látott. Szorgalma azonban pongyolasággal is társult. Ilyen gyors tempó mellett nem tudott kimagaslót alkotni.

Mikszáth Kálmántól azt is megtudjuk, hogy Lenke a történeteit mindig a főrangú világból vette, amelyben arisztokrataként maga is élt. Viszont regényei szövéséhez mégsem a tapasztalataiból merített, hanem a francia szerelmes könyvek ihlették. Hősei és hősnői a síkos parketten, puha szőnyeges budoárokban, parfümös levegőben szerettek, csaltak, diadalmaskodtak és elbuktak – írja róla Mikszáth, felróva a szerzőnek, hogy nem adott valódi magyar ízt, karaktert a szereplőinek. Azt mégis elismeri: az írónő novellái és regényei a jó ízlést szolgálták, érezni belőlük egy bizonyos asszonyi bájt, amely az olvasót kellemes hangulatba ringatta. Talán ezért rajongtak szövegeiért az ifjú hölgyek és asszonyok. A kritika azonban már nem volt vele ilyen elnéző. Késői regényeinél már a jellemekre és pszichológiára ügyelve sikerült a bírálóit is kiengesztelnie. Az írói körök mégis elismerték: ő volt az első írónő, akit a férfiak bevettek céhükbe, beválasztotta tagjai közé a Petőfi-társaság. Gyakran fogadta szalonjában is az alkotókat, és kiváló összeköttetései voltak. „Noha társadalmi állásánál fogva az arisztokrata társaságokhoz tartozik s azoknak egyik kedvelt nemes alakja, nem a főrangu műkedvelők mennyezetes magaslatáról nézi az igazi irókat, hanem egész lélekkel közéjük számítja magát, látogatja a Petőfi-társaság üléseit, folytonos érintkezésben van szerkesztőkkel, kiadókkal, irókkal, részt vesz apró-cseprő bajaikban, kisszerű intrikáikban és pártoskodásaikban, sőt a Parnassusra való csörtetéseikben is, mint bármely vérbeli bohém” – olvashatjuk Mikszáth Kálmán szavait.

De ki is volt ez az asszony, és hogyan tett szert kiváló kapcsolatokra? A kis Lenke 1840-ben született Pesten egy olyan közegbe, ahol az irodalom is családtag volt. Édesapja: Bajza József maga is elismert, tisztelt költő volt, édesanyja pedig Csajághy Júlia, Vörösmarty Mihály feleségének testvére volt. Szüleihez szoros szálak fűzték, mely saját visszaemlékezéséből is látszik. Emlékezés Apámról címmel így írt erről 1901-ben:

„A forradalmat megelőző időre nem is emlékszem, csak arra, hogy nagyon jó, elnéző és szeretetteljes volt irántunk. Olykor komoly arczczal lépett be hozzánk, de szeme azonnal földerült, a mint megpillantott bennünket, gyermekeit. Kikérdezett tanulmányainkról, mulatságainkról, s midőn megtudta, hogy mindketten, én és fivérem, nagyban űzzük az irodalom minden faját, nevetett. Azt nem jó szemmel nézte, hogy abban a korban, mikor a helyesírásról még fogalmunk sem volt, fivéremmel együtt már drámaregény írásához próbáltunk fogni, de serkentett arra, hogy igyekezzünk tökéletesen elsajátítani a nyelvünket, s mindenek előtt tanuljunk meg helyesen írni. Mindezt azonban a legnagyobb gyengédséggel, szeretettel közölte velünk. Egyáltalán nem emlékszem, hogy valaha szigorú szavakkal vagy korholással intett volna. Talán átengedte ezt anyánknak, kit rajongó szerelemmel szeretett, s ki többet lehetett velünk, és szigorúbb is volt irántunk.”

Mikszáth Kálmán is apja lányának írja Lenkét: „Olyan volt ő, mintha nem is az anyja szülte volna, hanem Bajza gondolta volna ki. A híres császárfürdői bálokon, a platánok alatt, a legkáprázatosabb jelenség, a legjobb csárdás tánczosné, kit országszerte emlegetnek. Már korán megmozdul benne az irodalmi hajlam, nem csak kotillion-emlékeket őriz a titkos fiókjában, de kéziratokat is, melyek lázasan szaporodnak, és – mi lehetne nagyobb szerencse egy kezdő iróra – hamarosan férjhez megy egy módos kiadóhoz, Heckenast Gusztávhoz, kit nemsokára 1857-ben megajándékoz egy – könyvvel.”

A nála 23 évvel idősebb férfival kötött házasság azonban nem elégítette ki a fiatal asszonyt, akit körülrajongtak a gavallérok. Rövid idő múlva fel is bontotta házasságát, és újra férjhez ment Beniczky Ferenczhez, későbbi Pest vármegyei főispánhoz. Lenke, aki 17 éves kora óta publikált: először tárcákat, beszélyeket, majd regényeket is, második férje oldalán sem pihent. Továbbra is ontotta magából a történeteket. Talán ezért is lett ez a házassága boldog és zavartalan egészen haláláig. A vagyonos asszonynak lehetősége volt írószobájában elmerülni a képzelet világában, és férje is karrierjére koncentrálhatott. Utazásra azért jutott idő, fürdővárosokban pihentek, és ellátogattak Németországba, Dél-Francziaországba, Belgiumba, Hollandiába, Olaszországba.

Az írónő publikált a Nők Lapja előfutárának is tekinthető Nővilágba is, melynek egyik főmunkatársa volt. A lap már akkor olyan témákat járt körbe, melyek máig megtalálhatóak a női magazinok hasábjain: tudósított többek között a külföldi divatújdonságokról, követte a híres színésznők és énekesnők fellépéseit, bemutatott idegen tájakat, írt a történelem izgalmas nőalakjairól, de segített az asszonyoknak a lakberendezéssel, háztartással, kertműveléssel, utazással és főzéssel kapcsolatos ötletekkel, cikkekkel is, és természetesen több irodalmi művet is közölt. Mikszáth Kálmán úgy emlékezik Lenke életére, amelyet kék, napfényes ég kísért felhők nélkül. Hogy valóban mindig boldog volt-e az első magyar írónő, azt csak ő mondhatná el nekünk. Ha pedig valaki kedvet kapott ahhoz, hogy olvasson tőle egy regényt, itt elérheti a Végzetes tévedést.

Wéber Anikó