Kárpátaljai postatörténet 1939-1944
Mint ismeretes, a magyar honvédség 1939. március 15-18-án foglalta vissza a csehszlovák közigazgatási elrendezés szerinti Karpatszka Ukrajina teljes területének azt a részét, amelyre az első bécsi döntés nem terjedt ki. A csapatok előrenyomulásával szinte egy időben érkeztek meg a magyar postatisztviselők a postahelyekre, s munkába állásuk csupán néhány napot vett igénybe. Egy korabeli képeslap tanúsága szerint bizonyos Jolánka örömmel tudatta a budapesti dr. Grósz Arnoldnéval, hogy a huszti állami postán 1939. március 23-án elfoglalhatta állását. Vagyis a visszafoglalás után alig egy héttel munkába állhatott.
Horváth Lajos emlékeztet, hogy a szervezettség és a felkészültség nem véletlen, hiszen a posta már 1938 őszén, az első bécsi döntésre való várakozás idején az egész Kárpátalja visszatérésére készült fel. Nehézségek azonban így is adódtak. Március 18-ra, amikor a magyar királyi posta hivatalosan is megkezdte működését Kárpátalján, még nem készültek el a végleges hely-keletbélyegzők, ezért első menetben gumi kisegítő bélyegzőket osztottak ki a postahelyeknek. A gyorsan elhasználódó gumi bélyegzőket hamarosan fémből készült koronás, vonalkázás nélküli pótkeletbélyegzők váltották fel, melyeken legalább a keletet be lehetett állítani. Településnevet azonban ezek sem tüntettek fel, csupán számot, így a postai kezelőknek továbbra is kézzel kellett azt felírniuk a küldeményre, vagy a településnév-bélyegzőt üthették mellé. Ezek a pótkeletbélyegzők addig voltak használatban, amíg a magyar-rutén/ruszin nyelvű hely-keletbélyegzőkkel 1939 júliusában fel nem váltották azokat.
A főleg ruszinok lakta települések bélyegzői kétnyelvűek voltak, azaz cirill betűkkel is feltüntették rajtuk a helységnevek ruszin változatát. Néhány település esetében azonban, ha nem volt eltérő ruszin elnevezés vagy nem jártak annak utána gondosan, a magyar helységnevet adták meg cirill betűkkel írva. Horváth Lajos listája szerint több mint 80 ilyen kétnyelvű postai bélyegző készült. A mozgóposták bélyegzőivel és az egyéb bélyegzőkkel együtt számuk meghaladta a százat.
Ez a postai kétnyelvűség az eltervezett ruszin autonómia jegyében születhetett, melynek, mint Horváth Lajos rámutat, legfőbb szorgalmazója maga Teleki Pál miniszterelnök volt. Ugyancsak az autonómia megvalósítására irányuló szándék jeleként fogható fel, emlékeztet a szerző, hogy a magyar kormányzat nem állította vissza a régi vármegyerendszert a ruszinok lakta területeken, hanem úgynevezett közigazgatási kirendeltségeket hozott létre ott. Azonban a második világháború kitörését (1939. szeptember 1.) és Teleki Pál halálát (1941. április 3.) követően elveszítette realitását az elképzelés.
Abban a korban számos alkalmi bélyegző is készült. Ilyen emlékezetes alkalom volt például Szent István ereklyéjének, a Szent Jobbnak az országjárása, melynek során 1939. május 14-én szent királyunk jobbja Beregszászban, Munkácson és Ungváron is megfordult. A magyar posta mindhárom város nevével alkalmi bélyegzőt hozott forgalomba. A SZENT JOBB / ORSZÁGJÁRÁSA / BEREGSZÁSZ (vagy MUNKÁCS, UNGVÁR) 1939. V. 14. felirattal. Ugyancsak kárpátaljai vonatkozású alkalmi bélyegzők készültek Zrínyi Ilona születésének 300. évfordulójára (Munkács, 1943. május 23.), Magyarország kormányzójának 75. születésnapjára (Ungvár, 1943. június 18.) vagy Munkácsy Mihály születésének 100. évfordulójára (Munkács, 1944. február 20.).
A postai küldeményekre rákerülhettek nem postai bélyegzők, pecsétek is, amelyek a postatörténet szempontjából szintén figyelemre méltók. A helyreállított Bereg vármegye alispánja például a hivatalból díjátalányozott küldeményeire a bélyeghelyre ütötte a vármegye hivatalos, címeres pecsétjét. A Magyar Cserkész Szövetség Kárpátaljai menedékháza Mencsul 1300. szövegű téglalap alakú bélyegzőt alkalmazott a menedékház által eladott képeslapon. A mencsuli (Tiszaborkút) menedékház grafikus lapján a „Vércse örs FEBR” kétsoros bélyegzőléc-lenyomat látható.
A II. világháború időszakában Magyarországon rendszeres polgári cenzúra nem létezett 1944 nyaráig. Ennek ellenére kárpátaljai levelezésen már 1941-től előfordul az ellenőrzés jele. Ennek alapját az 1939. II. tc. 152. §-a képezte, melyet további rendeletek követtek. A tábori, azaz katonai postát természetesen mindig cenzúrázták. Ugyancsak ellenőrizték a munkaszolgálatosok, a hadifoglyok és az internáltak levelezését, például a lengyel menekültek tábori postáját. A cenzúra egyik fajtájának minősül az is, hogy 1943-tól fogva tilos volt olyan képeslapot küldeni külföldre, amelyik község, város képét vagy épített objektumot ábrázolt, mutat rá Horváth Lajos. Ezekre a TILOS! VISSZA! bélyegzőt nyomták, olykor az ELLENŐRIZVE-PEKIR körbélyegző társaságában.
Forrásértékű dokumentumai a tárgyalt korszaknak a postai képeslapok. Figyelemre méltó, hogy 1939 és 1944 között mintegy hatvan (!) képeslapkiadó működött e tájon. Nagyváradi Weinstock Ernő Kárpátalja visszatértekor egymaga nyolc településen és egy vegyes Kárpátok című sorozatban összesen 202 lapot adott ki.
1944-ben a front közeledtével a posta tevékenysége is mindinkább a háttérbe szorult. A jelek szerint a posták ellátmánya, különösen a kisebb postahivatalok és ügynökségek esetében már 1944 nyarától akadozhatott, októbertől pedig a bélyeghiánnyal is számolni kellett. Ekkoriban nemegyszer előfordult, hogy egyes postahivatalok díjmentesen továbbították a leveleket, még az ajánlottakat is.
„Ismeretes a szakirodalomban egy küldemény, amelyik 1944 őszén indult Királymezőről (Usztycsorna), a Tarac völgyéből Apátfalvára (Csanád megye) a Közélelmezési Hivatalnak. Királymezőn bélyeg már nem volt a postahivatalban, de a kétnyelvű ajánlási ragjegy még rendelkezésre állt… . A Makótól keletre fekvő Apátfalvát a szovjetek 1944. szeptember 25-26-án szállták meg. A tárgyalt levelet a cenzúra látta és rányomta az egysoros ELLENŐRIZVE bélyegzőt. Mivel Apátfalva már a szovjetek birtokában volt, valahol, még magyar ellenőrzés alatti postán a küldeményre rátették a POSTAFORGALOM SZÜNETEL / VISSZA A FELADÓNAK téglalapkeretes bélyegzőt. Azonban a 4. Ukrán Front csapatai 1944. október 20-án Kiálymezőt is elfoglalták, így a küldemény oda nem mehetett vissza! Valahol tehát visszatartották, várva a háború elvonulását. Végül 1945. szeptember 8-án Apátfalvára megérkezett, annak hely-keletbélyegzője tanúsága szerint. E tragikus út is a magyar királyi posta rendkívüli lelkiismeretességét és megbízhatóságát demonstrálja”
– írja Horváth Lajos. Hozzátehetnénk: Kárpátalja tragikus XX. századi történetét is jól szemlélteti e megható történet.
Forrás: karpataljalap.net
Kép: stampcircuit.com