Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: szakácsnő

Amennyiben összeadnánk az étkezéssel töltött perceink számát, kiderülne, hogy életünk során több évet töltünk el a terített asztal mellett (egy felmérés szerint 70 év alatt közel négy évet). A magyar nyelvben több tucat étellel, étkezéssel kapcsolatos közmondás, szólás található. Egy-egy ismert személyiség még nevét is adta néhány ételünkhöz, ennek köszönhetően van a magyar konyhában Rákóczi-túrós, Jókai-bableves, Kossuth-kifli, Fedák-torta, Esterházy-rostélyos, Székely-gulyás, Újházi-leves és Károlyi-saláta.

Ebből is látszik, mennyire fontos szerepet játszik a táplálkozás – a biológiai szükségletek kielégítése mellett – és a gasztronómia az életünkben.

Nincs ez másképp Kárpátalján sem. Mi is szeretünk finomakat enni. Ismerek egy szakácsnőt, akinek a főztje után mindenki megnyalja a tíz ujját. A sokak által „Ibu mamaként” ismert Petra Ida néni Makkosjánosiban él, s több mint két évtizede dolgozik szakácsként. Vele beszélgettem. Ha konyhai titkokat nem is sikerült kiszednem belőle, azt mindenesetre megtudtam, hogy rajong a szakmájáért és a családjáért.

Ismerjük meg őt!

 

– A legtöbben Ibu mamának szólítják. Honnan ered a neve?

– Valójában szép, régi magyar nevem van, az egyik nagymamám után Idának neveztek el. Ebből alakult ki már kisiskolás koromban az Ibu becenév, amely rajtam maradt.

 

– Hol nőtt fel?

– Beregszászból származom, tizennyolc éves koromig éltem ott.

 

– Hova járt óvodába, iskolába?

– Nem mehettem óvodába, mert a nagymamám nem engedte. Ő vigyázott rám. Sok időt töltöttem mellette a konyhában, így már egész kicsi koromtól értettem a zöldségtisztításhoz és más konyhai feladatokhoz. Amikor iskoláskorú lettem, a Beregszászi 8. Számú Középiskolába írattak be a szüleim. Jó alapokat kaptunk, 124-en ballagtunk el a tizedik osztályból. Még az iskolában megtanultam a gyors- és gépírást. Ennek hasznát is láttam, az iskola mellett és után egy ideig gépírónőként dolgoztam a városházán. Hamar rájöttem, hogy ez a szakma nem nekem való.

 

– Mihez kezdett az iskola után?

– Nagyon korán, tizennyolc évesen férjhez mentem. A párom, Sándor Makkosjánosiból származott, az esküvőt követően ebbe a faluba költöztünk, s a nagymamájával laktunk együtt. Ennek lassan negyven éve.

 

– Hogyan teltek a házasságuk első évei?

– A házasságkötésünk utáni évben megszületett az első lányunk, Viki, majd másfél év múlva a húga, Ildikó. Elmondhatom, hogy mindig nagyon szép családi életet étünk. A gyermekeink biztonságban, szeretetben nőttek fel. Emellett megtanítottuk őket arra, hogy a háztartást precízen, pedánsan vezessék. Nálunk az volt a szabály, hogy délig kifőztünk, elvégeztük a teendőinket, s csak délután pihentünk. Mindenkinek megvolt a saját feladata. Azért egy-egy nyaralás is belefért az életünkbe.

 

– Mivel keresték a kenyerüket akkoriban?

– Nem volt egyszerű a megélhetés. Éveken át ajándéktárgyakat készítettünk itthon, majd a határt jártuk. Emellett mindig tartottunk állatokat, és zöldségeskertünk is volt. Rengeteget dolgoztunk, a lányainkat éppen ezért önállósságra neveltük.

Egy időben arra készültünk, hogy kitelepedünk Magyarországra, ám a férjem maradni akart. Nem bántuk meg.

Viki lányunk ügyesen rajzolt, Horváth Anna művésznő tanítványa volt. Végül nem tanult tovább ezen a területen, hozzám hasonlóan ő is korán férjhez ment. Most egy csodálatos családja van; Viki élelmiszerboltot vezet, és a férjével két gyermeket nevelnek.

A kisebbik lányunk, Ildikó tehetséges tornász volt, nagy jövőt jósoltak neki. Ha Magyarországra költözünk, tovább fejlődhetett volna. Végül nem sikerült megvalósítani ezt az álmot. Egészségügyi szakközépiskolát végzett el, s már tizenöt éve a beregszászi kórházban dolgozik. Ő is férjhez ment, egy lányuk van.

 

– Térjünk vissza a kezdetekre. Hogyan került kapcsolatba a szakácskodással?

– Amikor a lányok óvodába kerültek, ott vállaltam én is munkát. Dolgoztam szakácsnőként, dadaként. Emellett lakodalmakban is főztem. Együtt dolgoztam a nagybégányi Family étterem konyhafőnökével, Barta Józseffel.

Később egy újonnan nyitott benzinkúti étterem konyhájának a vezetését vállaltam el. Ugyanennek a kútnak a huszti kirendeltségén én tanítottam be a szakácsokat. Szállodában laktam, és bejártam a konyhára. Nehezen ment a tanítás, mert még pelmenyit és borscslevest sem tudtak főzni a helyiek. Később a makkosjánosi Találka vendéglőbe mentem át, majd a Helikon Hotel konyháján dolgoztam.

 

– Milyen jellegű ételeket készített?

– Mindig a vendégek igényeihez igazodtunk. Ha magyaros ételt akartak, azt főztünk, ha szláv ízekre vágytak, azt az igényt is kielégítettük. Később tovább fejlesztettem magam, egy ungvári séftől tanultam. Most európai konyhát vezetek egy beregszászi étteremben.

 

– Emellett naponként főzési tippeket ad és recepteket ajánl a Pulzus Rádióban. Hogyan alakult ki ez a műsora?

– A Pulzus Rádió egyik munkatársával, Fazekas Attilával egy ideig együtt dolgoztunk a benzinkúton. Amikor a rádióhoz került, megkeresett azzal az ötlettel, hogy készítsünk egy főzős műsort. Ennek már öt éve.

 

– Ez hosszú idő. Van még a tarsolyában recept?

– Hogyne. Pedig sohasem keresgélek az interneten, s nem méricskélek, nem dekázgatok. Úgy készítem az ételt, ahogy azt anyáink is tették: érzéssel és nem sajnálva a hozzávalókat. Azt vallom, hogy nem az a lényeg, hogy különleges menüt javasoljak a hallgatóknak, hanem az, hogy eszükbe juttassak egy-egy rég nem főzött ételt. Sok fiatal háziasszony nem találja a helyét a konyhában. Jól jön nekik a segítség. Időnként az utcán is megállítanak, hogy mondjam már meg, mit főzzenek aznap.

 

– Ibu mama mindig tudja, hogy mi kerül aznap a fazékba?

– Velem is előfordult már, hogy gondolkodnom kellett rajta. Egyébként a rögtönzött ételek sikerülnek a legjobban.

 

– Úgy tudom, hogy nemcsak ételeket ajánl a hallgatóknak, hanem egy-egy hasznos tanácsot is ad nekik.

– Így van. Múlt héten például a savanyú káposzta volt terítéken. Lassan vége a télnek, ki kell üríteni a hordót, a maradék káposztát üvegbe kell tenni, és lezárva még hónapokig friss marad a spájzban. A rádióban egy időben tematikusan választottunk recepteket. Egyik héten például csak káposztás ételek kerültek sorra, másik héten más hozzávalót vettünk alapul.

 

– Népszerű a műsor?

– Úgy gondolom, hogy az. Sok sms-t, üzenetet, levelet kapunk. Számos régi étel receptje került elő, ezeket mind megőrizzük. Régi álmunk, hogy egy szakácskönyvet jelentessünk meg az összegyűjtött anyagból.

 

– Van kedvenc étele?

– Nehéz erre válaszolni. Nem is annyira maga az étel fajtája a lényeg, hanem az, hogy minden alkalommal kicsit másképpen főzöm meg ugyanazt. Kifejezetten szeretem a régi ételeket, amilyeneket például a nagyanyám tett az asztalra. A mai napig előttem van, ahogy készíti. Egy nagy vaslábasban megpirította a káposztát, egy másikban főtt a kolbász és az oldalas. Közben sós vízben keményre főzte a puliszkát, majd kilapogatta azt. Ezután fogott egy nagy lábast, amelyben egymásra rétegezte a káposztát, a húst és a puliszkát, majd az edényt betette a spór sütőjébe, és megpirította az ételt.

 

Gyermekkoromban nem volt banán és narancs a boltokban, cukros kukoricát főzött nekünk a nagyanyám.

 

– Ibu mama is nagymama. Mit szeret készíteni az unokáknak és a család többi tagjának?

– Nemsokára itt a Sándor- meg a József-nap, összejön a család ünnepelni. Ilyenkor hosszú a menüsor. Lesz a többi között örmény leves, aztán francia saláta és fasírt, jégsaláta és rántott hús az unokák kedvéért, hal az egyik vejemnek. Ám itt nem a hagyományos elkészítési módra kell gondolni, minden ételemben van egy kis csavar.

 

– Kritikus más főztjével kapcsolatban?

– Igen, de csak magamban.

 

– A lányaival szemben is szigorú?

– A lányaim nagyon ügyesek a konyhában, időnként kikérik a tanácsom. Elfogadják a javaslatomat. Amikor gyerekek voltak, mire a lányaim hazajöttek az iskolából, már kész volt az ebéd. Mindig frisset sütöttem-főztem. Ezt a szokást ők is továbbvitték a saját háztartásukba. Kész vagy félig kész ételt nem vásárolnak. Viki lányom megtehetné, hogy leemel a boltja polcáról egy csomag levestésztát, ám ő inkább meggyúrja azt. A másik lányom, Ildikó is nagyon ügyes a konyhában. Nemrég az unokám, Antónia hívott fel, és kérdezte meg, hogy hogyan kell Cézár-salátát készíteni. Dominika unokámat kifejezetten érdekli a főzés.

 

– Lenne még egy tisztáznivaló. Nagybégányban minden húsvétkor csodálatos, vajból készül báránykákat látok néhány pászkás kosár mellett. Úgy tudom, itt készülnek, Ibu mamáéknál. Ez igaz?

– Igen, csakhogy nem az én kezem munkáját dicsérik, hanem a férjemét. Neki van hozzá türelme. Minden gyermekünknek kerül a kosara mellé egy-egy, anélkül nincs húsvét.

 

– Ha már szóba került a férje, Sanyi bácsi, ő bemehet a konyhába?

– Hogyne. Nálunk mindig is munkamegosztás volt. Én segítettem neki gyalulni, ő besegített nekem a konyhán. Ha kellett, főzött, sőt még süteményt is sütött. Sanyi kész ezermester. A házunk minden belsőépítészeti munkáját ő végezte el. Négy évvel ezelőtt láttunk hozzá a ház teljes felújításához, lassan a végéhez közelednek a munkálatok. Ez volt az első tél, amikor a férjem pihenhetett egy kicsit.

 

– Hogyan tudnak kikapcsolódni?

– Erre eddig nem sok időnk jut. Idén télen elutaztunk néhány napra Budapestre az unokatestvéremékhez. Ha itthon vagyunk, késő estig dolgozunk. Ma is egész nap a kertben voltunk.

 

– Meddig tervezi, hogy szakácskodni fog?

– Sokan keresnek fel munkaajánlattal. Kevés a szakember, a legtöbben külföldön dolgoznak. Amíg bírom magam, dolgozni fogok.

 

– Isten tartsa meg még sokáig erőben, egészségben, családi boldogságban! Köszönöm a beszélgetést!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma