Kárpátalja anno: híres Tivadarok

Április 20-án a Tivadarokat ünnepeljük. Az elmúlt évszázadokban számos, e névre hallgató személyiség – lelkész, színész, festőművész, történész –öregbítette Kárpátalja történelmét és kultúráját.

Időrendben haladva először a nemesi származású Bacsinszky Tivadar görögkatolikus lelkész neve tűnik elő, aki Galíciából, Bacsináról került Kárpátaljára. Fia, András (1732–1809) 1772-től a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspökeként meghatározó szerepet vállalt a kárpátaljai görögkatolikusság fejlődésében.

Az ő kortársa volt az ősi görögkatolikus papcsaládból származó Legeza Tivadar lelkész, aki a Nagybereznai járásban, Csontoson (ma Kosztrino) látta meg a napvilágot 1846. november 13-án. Ungvári és bécsi teológiai képzése után 1871-ben szentelte pappá Pankovics István püspök. Ezt követően előbb Nyíregyházán, majd a partiumi Papfalván (Popești) szolgált. 1908. július 13-án hunyt el szívszélhűdés következtében.

Szintén a XIX. században élt Dudinszky Tivadar (1828–1902) görögkatolikus lelkész, aki húszévesen lépett be a magyar honvéd hadsereg kötelékébe, hogy társaival részt vegyen az 1848/1849-es szabadságharcban. Dudinszky a Zemplén vármegyéhez tartozó Hardicsán (Zemplínske Hradište) született 1828-ban. Alapfokú iskoláinak egy részét Ungváron végezte el, majd görögkatolikus papnak készült. 1848. szeptember 3-án lépett be a honvédség kötelékébe, s még abban a hónapban, szeptember 29-én átesett a tűzkeresztségen Pákozdnál. A továbbiakban részt vett a váci, a selmecbányai, az iglói, a kápolnai, az atádi és a bicskei csatákban. Kétszer is megsebesült. Katonai teljesítményét főhadnagyi ranggal jutalmazták. A szabadságharc bukása után elfogták, és Kassán bebörtönözték. Itt a császári katonai sorozóbizottság „untauglichttnak”, azaz katonai szolgálatra alkalmatlannak minősítette. Miután szabadon bocsátották, nem folytathatta teológiai tanulmányait. Dudinszky előbb báró Pongráczné, majd gróf Forgách Kálmán birtokán élt. 1855-ben kapott engedélyt a szeminárium befejezésére, mely 1860-ban történt meg. Ezt követően megnősült, s gróf Sztáray Ferdinándtól megkapta az Ung vármegyei tarnai (ma Trnava pri Laborci) parókiát. Dudinszky nemcsak a szabadságharcban viselkedett hősiesen, a visszaemlékezések szerint egy alkalommal három embert mentett meg a tűzhaláltól. Érdemeiért 1869-ben koronás arany érdemkeresztet kapott. 1902-ben, hetvennégy éves korában halt meg.

Mindössze két évvel volt fiatalabb nála Lehoczky Tivadar (1830–1915), uradalmi főügyész, régész, történész, etnográfus, Bereg vármegye történetének kutatója. Fiumében született, iskoláit Rózsahegyen, Rozsnyón és Kassán végezte. Épp csak megkezdte jogi tanulmányait a kassai akadémián, amikor kitört az 1848/1849-es forradalom. Hazafias kötelességének eleget téve 1848 júniusában beállt honvédtüzérnek. Részt vett a budaméri, a kassai, a szegedi, a temesvári és a lugosi ütközetekben. Miután hadteste feloszlott, visszatért Kassára, ahol 1851-ben szerzett jogi diplomát. 1852-től törvénykezési hivatalnokként működött, majd 1856-ban bírói, 1861-ben és 1863-ban pedig ügyvédi vizsgát tett. Ezt követően a munkácsi és beregszentmiklósi hitbizományi uradalmak főügyésze lett. Ekkor már tíz éve Kárpátalján élt. Jogi pályája mellett nagy érdeklődést tanúsított Bereg vármegye történelme és néprajza iránt. Szenvedélyesen gyűjtötte a régi korok tárgyi és szellemi emlékeit. Ásatásokat végzett Bereg, Ung, Ugocsa, Torna vármegyékben. Tanulmányutakat szervezett Szerbiába Romániába, Olaszországba, Franciaországba, Angliába, Németországba, Svájcba és Kis-Ázsiába. Számos irodalmi és történelmi társulat tagja volt. Legfőbb műve az 1881–1882-ben írt Bereg vármegye monographiája, mely ma is számos kutatás alapját képezi. Lehoczky Munkácson élt, háza ma is áll. Ott halt meg 1915-ben. Teste a munkácsi római katolikus templom kriptájában pihen.

Kárpátalján élt egy ideig Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) festőművész. Édesanyja az Ung megyei származású daróci Heizelmayer Franciska volt. 1865-ben Csontváry szülei a szerednyei rokonaihoz költöztek, ahol a családfő földműveléssel és vadászattal kezdett foglalkozni. A gyerekek az ungvári kegyesrendi főgimnáziumba jártak. Tivadar így írt erről az időszakról: „Ungváron a tanároknál laktunk, a feladott leckét szóról szóra fel kellett mondanunk, azután mehettünk labdázni, az Ungba fürödni, télen pedig korcsolyázni: más szórakozás nem volt, mint a neveletlen sihederek tilos pipatóriuma, s az összejövetelekből csak hátrány származott az iskolára és az ifjúság erkölcsi világára, mert más kicsapongásra is vezetett. Már Ungváron a selyemtenyésztéssel nagyobb arányban foglalkoztam, csókát, baglyot idomítottam és ezeket Szerednyén a szünidő alatt is folytattam.”

A Tivadarokról szóló megemlékezésünk sorát egy újabb görögkatolikus pappal folytatjuk. Ferencsik Tivadar Bereg vármegyében, Dávidfalván jött a világra 1879-ben. A gimnáziumot Munkácson és Máramarosszigeten, a teológiát Ungváron végezte el. 1907-ben szentelték pappá. Ezután Huszton, majd Újbárdon és Felsőapsán szolgált. 1944-ben megkezdődött a görögkatolikus egyház üldözése, Ferencsiket 1948-ban letartóztatták, és tíz évi szibériai kényszermunkára ítélték. A munkatáborba nem érkezett meg, útközben a lembergi elosztóhelyen ismeretlen körülmények között meghalt.

Hasonló sors várt paptársára, Kohutics Tivadar kanonokra, aki 1881. július 21-én született Bereg vármegyében, Beregrákoson. Sátoraljaújhelyen, Munkácson és Ungváron tanult. Ezt követően az ungvári görögkatolikus szemináriumban folytatta tanulmányait. 1908. március 22-én szentelte pappá Firczák Gyula püspök. Szolgálati helyei: Gorond, Volóc, Köves, Huszt, Alsóhalas, Domonya. 1928-tól ungi esperes, 1932-ben a püspöki konzisztórium tanácsosává, 1938-ban kanonokká nevezték ki. A Kárpáti Ukrajna idejében üldözték, megjárta a nagybereznai börtönt és a Dumen koncentrációs tábort. 1942-ben Nemzetvédelmi kereszttel tüntették ki. Az újabb megpróbáltatások a szovjet hadsereg bevonulása után következtek. Miután nem volt hajlandó áttérni az ortodoxiára, 1949. augusztus 17-én letartóztatták, és 25 év szabadságvesztésre, 5 év jogvesztésre és vagyonelkobzásra ítélték. A szibériai Abez táborába került. 1955. szeptember 20-án közölték vele, hogy hamarosan szabadlábra helyezik. A szervezete azonban már túl gyenge volt, a hír hallatára agyvérzést kapott és elhunyt.

Ferencsik és Kohutics Tivadar példájául püspökük, Romzsa Tódor, más fordításokban Tivadar vértanúsága szolgált. A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye elöljárójának történetét már korábban megírtuk. Itt olvashatunk róla.

Egy színésztehetséggel fejezzük be a kárpátaljai Tivadarokról szóló megemlékezésünket. Uray Tivadar Munkácson született 1895-ben. Aradon végezte el a gimnáziumot, majd orvostanhallgató lett. Egy év után pályát módosított, és beiratkozott az Országos Színészegyesület színésziskolájába, ahol 1915-ben kapott oklevelet. Először a Modern Színpadon lépett fel, majd 1917-ben szerződtette a Nemzeti Színház. 1918-tól a Magyar Színház tagja, 1921-ben a Pódium Kabaréban, 1923-ban a Pesti Kabaréban és a Király Színházban vendégszerepelt. 1923–1948 között ismét a Nemzeti Színház társulatához szegődik, melynek örökös tagja lett. Emellett fellépett a Vígszínházban, a Művész Színházban és a Madách Színházban. 1950-től haláláig a Madách Színházban játszott. Számos karakter – szerelmes férfi, tragikus hős – megformálása kötődik a nevéhez. Több mint ötven színdarabban és számos filmben szerepelt. Munkásságáért megkapta az Érdemes művész (1953), a Kiváló művész (1954) címet és a Kossuth-díjat. 1962-ben adta vissza lelkét a Teremtőjének.

Kilenc Tivadar névre hallgató ismert személy történetét ismerhettük meg. Nevük jelentése: Isten ajándéka. Talán nem túlzás azt állítani, hogy életük, munkásságuk valóban ajándék volt a magyarságnak és Kárpátaljának.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma