Erdélyi pedagógusok segítik a csángóföldi magyar oktatást

A Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) veszi át az elkövetkező három hónapra a moldvai csángó oktatási program irányítását. Az ideiglenes megoldást a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége lemondott vezetői is jónak találják.

Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke a Krónika napilapnak elmondta, februártól április végéig látják el a moldvai csángó oktatási program felügyeletét és irányítását. Ez idő alatt kellene az illetékeseknek „konkrét és használható megoldást” találniuk a jelenlegi „bonyolult helyzetre”. Hozzátette, bármi is legyen a megoldás, az április utáni időszakban sem szeretnék cserbenhagyni moldvai kollégáikat, hiszen fontosnak tartják a csángóföldi magyar oktatási programot.

Az RMPSZ elnöke azt is hozzátette, az oktatási tevékenységet a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) leköszönt vezetőségével közösen kívánják biztosítani. Az RMPSZ szerződést köt a program oktatóival és a csángó szövetség oktatási programban részt vevő tagjaival.

Burus Siklódi Botond elmondta, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkárságával történt megegyezés szerint a programhoz továbbra is a magyar kormány nyújtja az anyagi fedezetet a Bethlen Gábor Alapból. „Amikor vállaltuk a közvetítő szerepet, olyan megoldást kerestünk, amely biztosítja a folytonosságot, és úgy tűnik, ez sikerült” – nyilatkozta a Krónikának az RMPSZ vezetője. Emlékeztetett, hogy a pedagógusszövetség már a kezdetekkor részt vett a program beindításában, mindvégig szoros kapcsolatot ápolt annak működtetőivel, és igyekezett szakmai segítséget nyújtani számukra.

A megoldást az MCSMSZ lemondott vezetői is jónak tartják. Hegyeli Attila leköszönt ügyvezető a Krónikának azt nyilatkozta, ez az egyetlen megoldás, amely legalább a tanév végéig biztosítja az eddigi tevékenység továbbélését. Hozzátette, a közeljövőben összehívják az MCSMSZ tisztújító küldöttgyűlését, és itt fognak dönteni arról is, hogy a továbbiakban milyen szerepet vállaljanak a moldvai csángó magyar oktatási programban.

Az MCSMSZ vezetősége hétfőn mondott le testületileg, miután a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkársága tudatta, két magyarországi szervezet, a Teleki László Alapítvány és A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány közreműködésével egy új, Romániában bejegyzett alapítványra bízná a moldvai oktatási programot.

Forrás: mno.hu