Nagycsaládok Kárpátalján: a Balega család

Külföldi munkavállalás, elvándorlás, megélhetési nehézség, csonka család, katonai behívók, háború ­– nehéz terheket sejtető és Kárpátalján túlságosan gyakran elhangzó fogalmak ezek. Csaknem minden család szembesül velük.

Nem kivétel ezalól a Nagyszőlősi járásban, Mátyfalván élő Balega család sem. A szülők, Vitalij és Zsuzsa az év nagy részét Csehországban töltik, mialatt négy gyermekükről a nagyszülők gondoskodnak. Nem így tervezték az életüket, az anyagi nehézségek jelölték ki számukra ezt a kényszerpályát.

Látogatásomkor az édesanya, a nagypapa és a gyerekek tartózkodtak otthon, a nagymama a munkahelyén, a helyi óvodában dolgozott éppen, az édesapát pedig néhány nap múlva várták haza Csehországból. Emellett a családdal egy háztartásban él még Zsuzsa három fiatalabb testvére is.

Ismerjük meg a nemcsak a létszámában, hanem a generációk együttélésében is nagynak számító családot!

 

­– Zsuzsa, hány éve vagytok házasok Vityával?

– Tizenegy évvel ezelőtt kötöttünk házasságot. Vitya salánki származású, onnan járt át hozzám Mátyfalvára udvarolni. Nagyjából tíz kilométer a két falu között a távolság. Hét hónap együttjárás után meg is kérte a kezem.

 

– Hol telepedtetek le az esküvőt követően?

– Az én családomhoz költöztünk. Később néhány hónapot Salánkon is éltünk, ám a kisfiunk születése után visszajöttünk Mátyfalvára. Azóta együtt élünk a nagyszülőkkel, valamint az öcsémmel. Nemrég vásároltunk a faluban egy családi házat, már elvégeztük rajta a felújítást, még a bútorok hiányoznak belőle. Most arra gyűjtünk.

 

– Négy gyermekkel fogtok átköltözni az új házatokba. Így terveztétek?

– A férjemmel mind a ketten nagycsaládból származunk. Neki öt testvére van, nekem négy. Ennek ellenére nem akartam kettőnél több gyermeket. Végül négyet adott a Jóisten, de nem bánom, mert ma már így teljes az életünk.

 

– Mesélj a gyermekeitekről?

– Krisztina a legidősebb, tízéves, most fejezte be a negyedik osztályt. Nála másfél évvel fiatalabb Viktor. Őt követte szintén másfél év múlva Vanessza. Mind a hárman a helyi ukrán tannyelvű iskola tanulói. A család legkisebb tagja Ádám, aki két és fél éves. Még nem jár óvodába, a nagypapa azt szeretné, hogy minél tovább maradjon itthon.

 

– Milyennek látod a gyermekeiteket?

– Krisztina szeret iskolába járni, nagyon jó tanuló. Az angol az egyik kedvenc tantárgya. Ősztől már a felső tagozatba fog járni, több tanára lesz, kicsit izgul is emiatt. Viktorkának nehezebben megy a tanulás, ő a harmadik osztályt fejezte be idén. A futball a mindene. Emellett a telefon, a számítógép is érdekli.

Tanulási időben szigorúan veszem a számítógép-használatot, olyankor kikapcsolom a gépet.

Vanessza is túl van az első osztályon. Szépen megtanult írni, olvasni, számolni. A családban mindenki jól beszéli az ukrán nyelvet, bárki tud segíteni a gyerekeknek a tanulásban.

 

– Hogy állnak a magyar nyelv elsajátításával a gyerekek?

– A két nagyobbik már magyarul is ír és olvas. Maguktól tanulták meg. Gyakran még engem is kijavítanak, ha nem jó helyre teszek egy-egy ékezetet.

 

– Most még itthon vagy, de hamarosan elutazol Csehországba…

– Az első három gyermekkel itthon maradtam. Amikor óvodába, iskolába kerültek, Tiszaújlakon vállaltam munkát a cipőgyárban. Onnan mentem el szülési szabadságra, amikor állapotos lettem Ádámmal. Jövő januártól kell újra munkába állnom. Addig még arra szeretném felhasználni az időm, hogy külföldre menjek dolgozni. Már korábban is voltam ebből a célból Csehországban. A férjem jelenleg is ott tartózkodik. Nemsokára hazajöhet tíz nap szabadságra.

 

– Hogyan tudjátok megoldani a gyermekeitek felügyeletét a csehországi idő alatt?

– A szüleim elvállalták a nevelésüket. A három nagy gyermekünk már iskolába jár, a kicsire a nagypapa vigyáz. Édesapám a súlyos szívbetegsége miatt nem vállalhat fizikai munkát. Ő van Ádámmal. Ha kell, főz neki, megeteti, elaltatja. Nagyon kötődnek egymáshoz. Édesanyám pedig a helyi óvodában dolgozik.

A férjemmel általában egyszerre utazunk el itthonról, s ha tehetjük, ugyanakkor érkezünk haza. Most ő tovább maradt. Csehországban vagyunk mind a ketten, ám két különböző városban találtunk munkát. Utoljára januárban találkoztunk.

 

– Ez nagyon nehéz lehet a számotokra. Miért éreztétek szükségesnek, hogy külföldön vállaljatok munkát?

– A kárpátaljai fizetéseinkből nem voltunk képesek eltartani a családunkat. Emellett a már említett házvásárlást is csak így tudtuk megvalósítani. Nem vagyunk egyedül ezzel a problémával. Mátyfalván alig látni férfit, mindenki külföldön van. Sokan családostul költöztek el.

 

– Hogyan tartjátok a kapcsolatot a családdal, amikor külföldön vagytok?

– Az interneten keresztül érintkezünk egymással. Naponta többször is beszélünk. A gyerekek beszámolnak a mindennapjaikról, a jegyeikről, az iskolai eseményekről.

 

– Ünnepekre hazajöttök?

– Általában igen, ám idén úgy alakult, hogy a húsvétot nem tudtuk együtt tölteni a családdal. Ez nagyon megviselt bennünket. A férjem már több éve Csehországban van, neki még nehezebb. Ám nem bízunk abban, hogy itthon találunk olyan munkát, amelyből el lehet tartani a családot.

 

– Hogyan tud kikapcsolódni a család, amikor együtt van?

– A közeli gyümölcsösbe kimegyünk piknikezni, vagy itthon főzünk valami finomat a bográcsban. Pünkösdre hazajön a férjem, azt tervezzük, hogy bemegyünk Nagyszőlősre sétálni, fagyizni egyet. Ilyenkor félretesszük a gondokat, s a gyermekeinkben gyönyörködünk. A salánki nagymamát is meglátogatjuk. Emellett vallásos család vagyunk, részt veszünk a görögkatolikus szent liturgiákon.

 

– Milyen terveitek vannak?

– Karácsonyra szeretnénk átköltözni az új házunkba. Most ez a célunk. Előbbre nem tudunk tervezni.

– Isten adjon sok erőt és egészséget a családotoknak! Köszönöm a beszélgetést!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma