Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: görögkatolikus pap, teológiai tanár

Kárpátaljai görögkatolikus pap, teológiai tanár, újságszerkesztő, zarándoklat-szervező. Egész életét a vallás, az Istenbe vetett hit tölti ki. Gyermekkorától papnak készült. Teológiát tanult Ungváron és Rómában, majd hazatérve pappá szentelték és egyházközséget kapott. Emellett liturgiát tanít az ungvári papnevelő intézetben, az ukrán nyelvű egyházmegyei lap főszerkesztője, valamint zarándoklatok szervezője. Nős, három gyermek édesapja. Családjával az Ungvár melletti Ráton él.

Tömören így foglalhatnám össze dr. Szolánszky Ágoston életét. Azonban ezek csak „száraz” tények, az az érdekes, ami mögöttük van. A hívő ember, a pap, a családapa. Ismerjük meg őt!

 

– Milyen családból származol?

– Ungváron nőttem fel. Anyai ágról a Legeza és a Hladonik papcsaládokból származom. Dédapám, Legeza István hitvalló görögkatolikus pap volt. 1949-ben a szovjetek 25 év börtönre ítélték és lágerbe küldték. Ott halt meg 1956. július 11-én . Egy névtelen sírban nyugszik. A fiát, a nagyapámat, Legeza Sándort egy évvel később, tíz év várakozás után, 1957-ben szentelték pappá – titokban – Lembergben. Szentelője a lágerből visszatért boldog Csárneckij Miklós felszentelt vértanú volt. Amikor 1981-ben megszülettem, nagyapám keresztelt meg engem. Még megélte Dániel fiunk megszületését, s neki is ő szolgáltatta ki a keresztség szentségét. Az egyházunk legalizációját követően nagyapám az ungvári székesegyházban, valamint az ungvári járási Minajban és Koncházán szolgált. Felújította a minaji és a koncházai görögkatolikus templomokat. Emellett ő szerezte meg azt a földterületet, amelyre aztán felépült az ungvári szeminárium, amelynek alapkövét éppen 25 évvel ezelőtt, 1992. június 28-án tették le.

 

– Milyen hatással volt rád nagyapád?

– Gyermekkorom első felében még csak illegalitásban működhettek Kárpátalján a görögkatolikus gyülekezetek. Nagyapám is csak otthon végezte a szent liturgiát, melyen a négy évvel idősebb bátyámmal ministráltunk. Nagyon szoros volt a kapcsolatunk a nagyapámmal, sokat beszélgettünk. Hiteles papnak láttam őt. Az életünket áthatotta az általa megjelenített vallásos háttér.

 

– S aztán te is papi pályára készültél…

– Már kicsi gyermekként is pap akartam lenni. Nagymamám mesélte, hogy amikor megszülettem, köszönetet mondott értem az Istennek, s a Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlva mondta: „Milyen jó, hogy fiú, mert pap is lehet belőle.” Prófétai szavak voltak. Nagyon örült, amikor megtudta, hogy valóban ezt a hivatást választom. Egy hónappal a felszentelésem után halt meg.

 

– Térjünk vissza a gyermekkorodra. Hol tanultál?

– Ungváron jártam ukrán tannyelvű iskolába. Emellett zongorázni tanultunk a bátyámmal, ugyanis édesanyánk zongoratanárnő volt. A zenei vonal amúgy is családi örökség, hiszen nagymamám bátyja, Hladonik István atya hajdan a székesegyház kórusának volt a karnagya, illetve édesapánknak is csodás hangja van. István bátyám a zenei pályán ment tovább. Jelenleg a zenetudomány doktora, egyetemi tanár. a Lembergi Nemzeti Zeneakadémia docense, zongoratanára és vezető koncertmestere.

 

– Mi történt az érettségidet követően?

– Felvételt nyertem az Ungvári Boldog Romzsa Tódor Teológiai Akadémiára. Végig biztos voltam abban, hogy pap akarok lenni. Az első perctől kezdve a liturgika lett a kedvenc tantárgyam. Eleinte hiányos volt a liturgika oktatás a szemináriumban, aztán megérkeztek az első Rómában végzett tanárok, például Semet Iván atya, s onnantól kezdve színvonalasabb lett a tanítás. Nála írtam meg a szakdolgozatomat a tipikonról (görög egyházban templomi könyv, mely az ünnepek összeesése alkalmával az isteni tisztelet részeinek sorrendjére nézve ad utasítást).

Ezen kívül másodéves koromtól bekapcsolódtam a Blahovisznyik („Örömhír” – a szerk.) nevű egyházmegyei újság szerkesztésébe. Ekkor írtam meg az első liturgikus tartalmú cikkeket.

 

– Hogyan folytatódott a felkészülésed a papi hivatásra?

– Ungvár után 2004-ben Rómában kerültem a Pápai Keleti Intézetbe. Már korábban egy-egy rövid időt eltöltöttem Észak-Olaszországban nyelvtanulás céljából. Hat évet voltam Rómában, ezalatt letettem a licenciátusi vizsgát és megszereztem a doktori fokozatot. Főként liturgikát tanultam, de a történelem és jog is szerepelt a tantárgyak között. A doktori disszertációmat is ebből írtam. A Mikita-féle tipikon alapján mutattam be a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye tipikonját. (Mikita Sándor [1855–1910] görögkatolikus parókus, kanonok által kidolgozott tipikon – a szerk.)

 

– Milyen forrásokból dolgoztál?

– Rendkívül gazdag a Keleti Intézet könyvtára. Szinte megdöbbentem, hogy milyen sok olyan anyagot tárolnak, amely kifejezetten a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyéhez kapcsolódik: ószláv, magyar és latin nyelvű szertartási utasítások, valamint lembergi és más kiadású görögkatolikus liturgikus könyvek tömkelege található. Ezeket akkor menekítette ki egy bíboros Kárpátaljáról, amikor bejöttek a szovjetek.

 

– Hogy érezted magad Rómában?

– Életem legszebb időszaka volt. Olaszország a szívemhez nőtt. Róma pedig egy széles látókört adott nekem. Sokféle ember, sokféle rítus létezik a katolikus egyházban, ám mindennek a szíve ott dobog Rómában. Ezt ott érezni lehet, szinte benne van a levegőben.

 

– Láttad a pápát?

– Igen. Amikor Rómába kerültem, még Szent II. János Pál pápa volt a katolikus egyházfő. Nem sokkal később, 2005 áprilisában ő elhunyt. Ott voltam a Szent Péter téren, amikor bejelentették az új pápa, XVI. Benedek megválasztását.

 

– Milyen gyakran tudtál hazajönni?

– A nyári szünetet itthon töltöttem. Bekapcsolódtam az ungvári teológia munkájába. Hitoktatóknak és kispapoknak tanítottam liturgikát júliusban és szeptemberben. Nekem mindig csak októberben kezdődött meg a tanítás Rómában.

 

– Róma után visszatértél  Kárpátaljára?

– Igen. Hazajöttem, megnősültem és 2010. augusztus 19-én pappá szenteltek. Azon a napon azt éreztem, hogy soha, semmiben sem voltam még annyira biztos, mint abban, hogy pap akarok lenni.

 

– Mesélj a feleségedről!

– Drága feleségem, Krisztina, akit nagyon szeretek, Munkácsról származik. A személyében mély lelki társra találtam. Mind a kettőnk életében fontos szerepet játszik a hit. Ő szakmáját tekintve elemi iskolai és angol tanárnő, valamint hitoktató. Így aktívan segít nekem a hittanórákon. Ami pedig a legfontosabb: főállású kiváló anyuka.

 

– A felszentelésed után hová kaptatok kinevezést?

– Az Ungvár melletti Rátra helyeztek bennünket. Itt egy kétnyelvű – ukrán, magyar –  és két naptárú egyházközség működik. 2010 szeptemberétől látom el a papi teendőket a faluban. Az első perctől kiköltöztünk a településre a feleségemmel, noha a parókiát csak a következő év márciusára tudtuk felújítani. Aztán sorban megszülettek a gyermekeink: 2012-ben jött a világra Dániel, őt 2014-ben követte Dominik, majd 2017-ben érkezett a családba Bernadett.

 

– Rát mellett továbbra is folytatod a tanítást az ungvári szemináriumban.

– Igen. Az első négy évfolyamon tanítok liturgikát. Arra nevelem a kispapokat, hogy szeressék a saját liturgikus hagyományaikat. Emellett rendszeresen részt veszek előadóként lokális és nemzetközi liturgikus irányzatú konferenciákon Kárpátalján, Ukrajnában, Magyarországon, Szlovákiában, valamint Lengyelországban. Lehetőség szerint ilyenkor viszek magammal néhány kispapot is, hogy szélesítsék látókörüket és gyarapítsák tudásukat.

 

– Van olyan tanítványod, aki komolyan érdeklődik a liturgika iránt?

– Annyira, mint én, talán még egyik tanítványom sem mélyült el a liturgikában. Annak viszont nagyon örülök, hogy többen is ezt a tantárgyat választották szakdolgozat témaként. Ezekben a tanulmányokban a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye liturgikus hagyományait dolgozták fel meglehetősen eredményesen.

 

– Hogyan látod a görögkatolikus liturgia változását az egyházunk életében?

– Szerencsés vagyok, hiszen láthattam a nagyapámat munkálkodni. Ő még 1947-ben végezte el az ungvári szemináriumot, és papi életében az akkor tanultakat gyakorolta. 1990 után, Szemedi János püspöksége alatt is a háború előtti liturgikus szokások éltek Kárpátalján. Milán püspök 2003-tól vezeti az egyházmegyénket, s ő számos liturgikus változtatást eszközölt. A múlt évszázad közepén készült római kiadású rutén liturgikus könyveket helyezte előtérbe. Ezek főként ukrán (galíciai) hagyományok alapján születtek meg, nem veszik figyelembe a Munkácsi Egyházmegye tradícióit, amelyek Mikita-féle tipikonhoz hasonlóak. A püspökünk arra törekszik, hogy egységesítse a liturgikus szokásainkat. Ez azonban azt a veszélyt rejti magában, hogy eltűnhetnek a Munkácsi Egyházmegye sajátságos hagyományai. Még sok kutatást igényel ezeknek a felkutatása.

 

– Hoznál erre néhány példát?

– Az egyik ilyen sajátosság nálunk, hogy a vecsernyén a nagybemenet zárt királyi ajtóknál történik. A másik pedig az volt, hogy korábban a kisebb rendek (felolvasó, alszerpap) és a nagyobb rendek (diakónus, áldozópap, püspök) kiszolgáltatása is szent liturgia keretében történt. Ma már csak a nagyobb rendek feladását végzik liturgiában.

 

– Készülnek-e új liturgikus könyvek az egyházmegye részére?

–A folyamat már elkezdődött, de nagyon lassan halad a munka. A doktori disszertációm, amely 1524 oldalasra sikeredett, teljes egészében arra irányult, hogy ezt a munkát elősegítse. Ennek alapján kidolgoztam az egyházmegyénk szláv nyelvű liturgikus naptárát, amelyet 2014-ben a liturgikus bizottság is elfogadott. Ez 160 pontban különbözik a már említett római kiadású zsolozsmás könyvben található menologiontól (a szentek tiszteletéthónapok és napok sorrendjében tartalmazó könyv – a szerk.). Nemrég a magyar változatot is elkészítettem, amelyet a Beregszászi Magyar Esperesi Kerület papsága használ.

Ezek mellett nemrég került nyomdába egy ószláv nyelvű, ám ukrán betűkkel írt (transzliterált) 840 oldalas imakönyv, amely teljes mértékben az egyházmegyénk szokásaira épül. A könyv azért is értékes, mert a hangsúlyokat is bejelöltük a szövegekben. Így érthetőbbek az imák ószláv nyelven és szebben énekelhetőek azok. Szeretnénk ennek az imakönyvnek a magyar változatát is megjelentetni.

 

– A liturgikus és egyházközségi munkád mellett említsük meg azt is, hogy időről időre visszatérsz Olaszországba.

– Milán püspök kijelölt a zarándokközpont vezetőjévé. Ennek kapcsán számos zarándoklatot szervezek külföldre. Ám nemcsak Olaszországba látogathatunk el egy-egy ilyen út keretében, hanem Görögországba, Izraelbe is eljuthatunk. Talán pozitívumként tekinthető, hogy a magyar nyelvtudásomnak köszönhetően a kárpátaljai magyar ajkú hívek is otthonosan érezhetik magukat zarándokútjainkon, hiszen a turistavezetést, a lelki, imádságos feladatokat akár két nyelven is szívesen vállalom. Előfordult már, hogy ukrán és magyar  nyelvű zarándokok utaztak együtt, s közösen imádkoztunk.

 

– Milyen munkák várnak rád itthon a közeljövőben?

– A Blahovisznyik legújabb számát szerkesztem jelenleg. Ezen kívül most állítom össze a következő egyházi év szertartási utasítását. Emellett egy új anthologion (ima- és énekeskönyv) kiadásán is dolgozom. Egyszóval a következő száz esztendőben biztos, hogy nem fogok unatkozni, aztán majd Isten segítségével meglátjuk…

 

– Így legyen! Isten áldását kívánom mindehhez és a további életedre!