Nagycsaládok Kárpátalján: a Szolánszky család

Ezúttal Ráton jártam, ahol egy görögkatolikus papcsaládot kerestem fel, amelyben a férj, Szolánszky Ágoston magyar, míg a felesége, Krisztina ukrán anyanyelvű. Noha ő egészen jól beszél magyarul, félt, hogy nem tudja kellően kifejezni magát, ezért inkább a férjére bízta, hogy bemutassa a családjukat. Így Ágoston szavain keresztül ismerhetjük meg a házasságuk történetét, valamint három gyermeküket, Dánielt, Dominiket és Bernadettet.

Ágoston ismerős lehet az olvasó számára, ugyanis a közelmúltban készítettem vele interjút a hivatásáról. Itt olvasható el.

 

– A személyetekben két nagyvárosi találkozott.

– Így van. A feleségem, Krisztina munkácsi születésű, én pedig Ungváron nőttem fel a négy évvel idősebb bátyámmal együtt. Édesanyám felmenői, a Legezák és a Hladonikok közül számos görögkatolikus pap került ki. Dédapám, Legeza István hitvalló pap volt, nagyapám, Legeza Sándor pedig az egyházunk legalizációját követően az ungvári székesegyházban, valamint az ungvári járási Minajban és Koncházán szolgált. A szomszédunkban lakott, a közelsége nagy hatást gyakorolt rám, neki is köszönhetem, hogy a papi hivatást választottam.

A feleségem, Krisztina pedig munkácsi születésű, neki nincs testvére, az édesapja magyar anyanyelvű, az édesanyja ukrán.

 

– Hol tanultatok?

– A feleségem Munkácson végezte az iskoláit. Tanítónőnek és angol tanárnőnek tanult, majd hitoktatói képesítést szerzett Ungváron.Jómagam a szülővárosomban jártam ukrán tannyelvű iskolába. Emellett zeneiskolába is beírattak bennünket a szüleink. Édesanyánk zongoratanárnő volt. István bátyám meg is maradt a zenei pályánál: jelenleg a Lembergi Nemzeti Zeneakadémia docense, zongoratanára és vezető koncertmestere.

 

– Ágoston! Te hol tanultál tovább a középiskolát követően?

– 1998-ban szereztem érettségit. Akkorra már biztos voltam benne, hogy pap akarok lenni. Az Ungvári Boldog Romzsa Tódor Teológiai Akadémián folytattam a tanulmányaimat, majd 2004-től Rómában, a Pápai Keleti Intézetben tanultam hat éven át.

 

– Mikor találkoztatok Krisztinával?

– 2007-ben ismerkedtünk meg. Krisztina az ungvári hitoktatóképzőbe járt, ott ismerkedtünk meg.

Akkor még Rómában tanultam, így három éven át skype-on tartottuk a kapcsolatot, s csak ritkán tudtunk találkozni. Nagyon szeretem Krisztinát, benne lelkitársra találtam. Mind a kettőnk életében fontos szerepet játszik a hit. Vallom, hogy ha két embert az Istenbe vetett hit köt össze, s ezen alapul a szerelmük, akkor annak csak jó vége lehet.

 

– Így is lett, hiszen 2010 nyarán összeházasodtatok. Mi történt ezt követően?

– Még azon a nyáron pappá szenteltek, s szeptember 1-jei hatállyal megbíztak a Ráti Görögkatolikus Egyházközség ellátásával. Ez egy kétnyelvű közösség, előttem egyszerre két pap, egy ukrán és egy magyar nyelvű szolgálta a híveket. Milán püspök úgy döntött, hogy ezt megszünteti, s olyan lelkészt küld a faluba, aki mind a két nyelven el tudja látni a feladatait.

 

– Parókiája volt az egyházközségnek?

– Igen, azonban az épület lakhatatlan volt. Amikor Rátra kerültünk, nekikezdtünk a felújításnak, s a következő év márciusában be is tudtunk költözni az épületbe. A munkálatok alatt albérletben laktunk a településen. Egy kis szobában éltünk, de még nem volt gyermekünk, kibírtuk.

 

– Mikor születtek meg a gyermekeitek?

– 2012 nyarán jött a világra Dániel fiunk. Őt követte két év múlva az öccse, Dominik, majd 2017-ben Bernadett lányunk érkezett a családba. Mind a három gyermekünk Ungváron született meg, s bent voltam Krisztinával a kórteremben.

 

– Így terveztétek?

– Mindig úgy képzeltük, hogy annyi gyermeket vállalunk, ahányat a Jóisten ad. Ha néha nehéz is, de ez a legjobb, amit kaphatunk. A család is örült a gyermekáldásnak. Az én részemről nem volt szokatlan a nagycsalád: édesapámék hatan voltak testvérek.

 

– Ráton mennyire jellemző a családokra, hogy kettőnél több gyermeket vállaljanak?

– Több háromgyermekes család is van, a négygyermekes már nem jellemző.

 

– Mennyi keresztelő van évente az egyházközségben?

– Nem sok, két-három gyermeket keresztelek meg egy esztendő alatt, s ebben benne van a sajátunk is. Az egyházközséghez közel 130 család tartozik. A magyar családok közül azonban sokan külföldre mennek jobb megélhetést keresni. Az ukránokra ez nem annyira jellemző.

 

– Milyen a kapcsolatotok az egyházközséggel?

– Úgy tapasztaljuk, hogy szeretik a családunkat. Örülnek, ha a gyerekeink a templomban vannak. Ha betegség miatt távol maradnak, már hiányolják őket.

 

– Mindig kényes kérdés, a papgyermekek viselkedése a szertartás alatt, hiszen míg az édesapa az oltárnál áll, az édesanyának egyedül kell fegyelmeznie a gyermekeket.

– Nálunk Dániel már ministrál, ő viszi a gyertyát és a lentiont (az a kendő, amelyet a pap a szent liturgián használ, hogy vele a szent edényeket megtörölje, vagy áldozás után kitörölje – a szerk.). Fehér ruhát ölt, s nagyon élvezi a tevékenységét. Néha már Dominik is bekapcsolódik a ministrálásba.

Bernadett még csak néhány hónapos, ám a születése óta ott van a szertartásokon. Számomra az egyik legboldogabb pillanat, amikor ott látom a családomat a templomban.

 

– Meséljetek a gyermekeitekről!

– Dániel szeret szerelni, új játékokat kitalálni. Nagy fantáziával áldotta meg a Teremtő. Jó gyermek. Dominik most abban az időszakban van, hogy Dániel a példaképe, mindenben őt követi. Nálunk is így volt ez a bátyámmal.

Bernadett a legkisebb a családban. A fiúk azt mondják, hogy őt szeretik a világon a legjobban. Most még egy hugicát kérnek.

 

– A parókián nemcsak a saját gyermekeitek hangja hallható, hanem a hittanosoké is, hiszen itt van a hittanterem.

– Így van. Főként a szombati napokon tartjuk a hittanórákat. Krisztina is hitoktat, ő a kisebbekkel foglalkozik, én pedig az elsőáldozókat tanítom.

 

– A hittanosok magyar és ukrán anyanyelvűek. A saját gyermekeitek milyen nyelven beszélnek?

– Kétnyelvűeknek neveljük őket. Krisztina amennyire tud, magyarul is szól a gyerekekhez.

 

– Ráton milyen nyelven tanulhatnak az iskolások?

– Ukrán és magyar osztályt is indítanak az általános iskolában. Dániel jövőre lesz iskolaérett. Egyelőre ott tartunk, hogy szeptembertől szeretnénk a két fiút óvodába adni. Dániellel már korábban is próbálkoztunk, ám inkább itthon akart maradni az édesanyja mellett.

 

– Három gyermekkel vagytok itthon. Hogyan és mikor tudtok kikapcsolódni?

– Amíg alszanak a gyermekek, addig tudunk mi is pihenni. Én legtöbbször azonban akkor is dolgozom, kihasználom a csendet.

 

– Az egyházközségi teendőid mellett mivel foglalkozol még?

– Az Ungvári Boldog Romzsa Tódor Teológiai Akadémia első négy évfolyamán tanítok liturgikát. Emellett rendszeresen részt veszek előadóként hazai és nemzetközi liturgikus irányzatú konferenciákon, valamint szerepet vállalok az egyházmegye liturgikus könyveinek a szerkesztésében és a Blahovisznyik nevű újság kiadásában. Ezen kívül Milán püspök kijelölt a zarándokközpont vezetőjévé, s így számtalan zarándoklatot szervezek külföldre, Olaszországba, Görögországba, Izraelbe.

 

– Ezek szerint többnyire Krisztina van a gyermekeitekkel. Hogyan boldogul?

– Időnként nehéz, azonban a feleségem ügyesen megoldja a problémákat. Kevés segítségünk van, hiszen a nagyszülők még dolgoznak, s messze is laknak tőlünk. Olykor a faluból bejön egy-egy nagyobb lány, hogy vigyázzon a gyermekeinkre.

Nem mindig könnyű három gyermekkel, ám el sem tudnánk nélkülük képzelni az életünket.

 

– Isten áldja meg erőben, egészségben a családotokat!

 Marosi Anita

Kárpátalja.ma