Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: levéltáros

Családunk, nemzetünk, országunk múltjának, történelmének ismerete nem lenne lehetséges a levéltárakban felhalmozott több száz éves alapító oklevelek, gazdasági összeírások, anyakönyvek, térképek és levelek nélkül. Elmondhatjuk, hogy a levéltár története egyidős a magyar államisággal, hiszen eleink a kezdetektől őrizték ezeket az iratokat. Ennek köszönhetően maradhatott fenn a Szent István király által 1001-ben a pannonhalmi monostornak adott kiváltságlevél, az 1055-ös Tihanyi Alapítólevél vagy legkorábbi nyelvemlékünk, az Ómagyar Mária-siralom.

Kárpátalján ‒ az Ung, Ugocsa, Máramaros és Bereg vármegyékben ‒ a XVIII. századtól foglalkoztak levéltári feladatokkal. Először Ung vármegye főjegyzője gondoskodott térségünk iratainak megőrzéséről, melyeket az ő otthonában, az ungvári jezsuitáknál és az ungvári várban tároltak. 1790-től külön levéltárost bíztak meg az okmányok rendezésével és őrzésével, a levéltár pedig átköltözött az új ungvári megyeházára.

Bereg vármegyében szintén a főjegyző feladata volt az iratok kezelése, melyeket a helyi megyeházán tároltak, annak 1776-os és 1880-as leégéséig, melyek során a dokumentumok egy része is megsemmisült. Ezután új városháza épült, amelyben helyet kapott a levéltár is. A csehszlovák érában az iratok Ungvárra kerültek, ám 1939-től ismét Beregszászban találjuk azokat. 1944-ben újból Ungvárra viszik a dokumentumokat, melyek 1953-ban kerülnek vissza véglegesen a Vérke-parti városba, ahol a helyi börtönből alakítanak ki levéltárat. Azóta is itt őrzik az okmányokat.

Arról, hogy mit jelent ma Kárpátalján levéltárosként tevékenykedni, s milyen feladatok, tervek állnak a Kárpátaljai Állami Levéltár Beregszászi Osztálya előtt, annak osztályvezetőjével, Jeremkina Máriával beszélgettem, aki harminc éve van a pályán.

 

‒ Mária! Milyen családból származik!

‒ Beregszászban nőttem fel vegyes nemzetiségű családban. Édesanyám a magyar, édesapán az orosz nyelvet gyakorolta. Nekem mind a kettőt sikerült általuk elsajátítanom.

 

‒ Hol tanult?

– Az orosz tannyelvű Beregszászi 2. Sz. Középiskolába jártam, majd az érettségit követően egy tanárom biztatására az Ungvári Állami Egyetem történelem szakára adtam be a jelentkezésemet. Első alkalommal nem jutottam be az egyetemre, s egy évet kellett várnom, hogy újra megpróbáljam a felvételit.

 

‒ Mivel foglalkozott az alatt az egy esztendő alatt?

‒ Azt a tanácsot kaptam Ungváron, hogy könnyebb bekerülni az egyetemre, ha levéltárból küldenek, vagy ha úttörővezetőként jelentkezem.

Így kerültem be a beregszászi levéltárba. Mint mindenki, én is a szamárlétra alján, a raktárban kezdtem, majd áttettek az iratkezelőkhöz. Másfél év után pedig a restaurátor-műhelyben kezdtem dolgozni.

 

‒ Később újból megpróbálta az egyetemi felvételit?

‒ Igen, ám időközben annyira megtetszett a levéltáros munka, hogy már nem akartam nappali tagozaton tanulni, hanem levelezőn végeztem el az egyetem történelem szakát.

 

‒ Maradt a restaurátoroknál?

‒ Nem. Iratrendszerezéssel, leltározással foglalkoztam. Később pedig bekerültem az olvasóterembe és az információs osztályra.

 

‒ Mi volt a feladata az információs osztályon?

‒ Az iratok kikeresésével, a kutatók eligazításával, valamint a levéltári kutatások engedélyeztetésével foglalkoztam. Számtalan együttműködés alakult ki az évek alatt külföldi levéltárakkal, kutatókkal.

 

‒ A külföldi szakemberek szerint megfelelően tárolják Kárpátalján az okmányokat?

‒ Vannak kivetnivalók, ám azt mondják, hogy Magyarországon is működik olyan levéltár, ahol nem tudják biztosítani a szükséges körülményeket. Nálunk szovjet rendszer szerint rendszerezték az iratokat, ami eltér a magyarországi levéltározási szokástól. Ebből adódóan nehezebb az anyaországi kutatók feladata, amikor hozzánk jönnek. Egymillió háromszázezer irategyüttes található nálunk, ezekről fondjegyzék készült, ezek alapján tudjuk eligazítani őket.

A másik problémánk az iratok tárolása. A földszinti raktárunk egy része nedves, zsúfoltan vannak benne a dokumentumok. Szükséges lenne újabb raktárakat építeni. Így jobban szét tudnánk szedni az okmányokat, melyek nagy része tisztításra és restaurálásra szorul.

 

‒ Milyen iratokat tárolnak a beregszászi levéltárban?

‒ A kezdetektől 1944-ig összegyűlt okmányok vannak nálunk. Ezek közé tartoznak a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye anyagai, az Ung megyei főispáni iratok, a többi között az 1869-es népszámlálási dokumentumok, melyeknek csak egy része maradt fenn. Szintén nagyon fontos az 1921-es népszámlálás iratanyaga. Ez utóbbit digitalizáltuk, ám egyelőre csak szolgálati célokra használható. Budapest Főváros Levéltárával szoros a kapcsolatunk, ennek keretében igyekszünk minél több okmányt digitalizálni. Így dolgoztuk fel a kataszteri térképeket is, valamint okleveleket is restauráltak a számunkra.

 

 

‒ Manapság nagy divatja van a családfakutatásnak. Hol induljon el az, aki kíváncsi a felmenőire?

‒ Mindenképpen az anyakönyvi kivonatokkal kell kezdeni. Ezek Ungváron találhatóak. Ezután érdemes átnézni az iskolai és egyházi iratanyagokat is. Nekem sikerült kikutatnom a felmenőim történetét. Láttam a nagyapám 1928-as iskolai bizonyítványát.

 

‒ Milyen nyelvűek az iratok?

‒ Ónémet, latin, ómagyar, magyar, ruszin, cseh, román és orosz nyelvű dokumentumok találhatóak nálunk. Nagy gond, hogy nincs latinul tudó kollégánk.

 

‒ Vannak ritka, különleges okmányok is?

‒ Igen. Számos olyan könyvünk van, amelyet csak nálunk lehet fellelni. Nemrég különleges térképekre bukkantunk az egykori Máramaros vármegye területéről. Az is előfordult már, hogy egy régóta ismert dokumentumban új információra találtam.

 

‒ Hány munkatársa van a levéltárnak jelenleg?

‒ Ez fájó kérdés. Eddig ugyanis az ungvári és beregszászi levéltárakban összesen 38-an dolgoztak. Az állam azonban 25 főre akarja csökkenteni a számunkat. Ez azt jelenti, hogy itt, Beregszászban el kell bocsátanunk két munkatársat. Pedig így is kevesen voltunk, s nem győztük a munkát.

 

‒ Mióta dolgozik a beregszászi levéltárban?

‒ 25 éves voltam, amikor az információs osztály vezetője lettem, s a mai napig ebben a munkakörben vagyok. Idén augusztusban lesz harminc éve, hogy bekerültem a levéltárba. De azt tartom, hogy ez nem véletlen: a levéltári munkát csak elhivatottsággal lehet végezni. Szeretni kell azt a papírt, iratot, ami a kezünkbe kerül.

 

‒ Isten áldja meg a további munkáját!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma