Szerdán nyitja meg kapuit az ukrán udvar Nagyharsányban
Tavaly az Ördögkatlan Fesztivál egyik legnagyobb meglepetéseként debütált Both Miklós ukrán népzenei műhelye, így nem volt kérdéses a folytatás. Augusztus 2–5. között ismét megelevenedik az autentikus ukrán népzene és kultúra a nagyharsányi udvaron, ahol Csernyihiv megye mutatkozik be Kozacke, Dnyiprovszke és Zolotinka nevű falvak lakóinak életén keresztül.
A három településről összesen 13 énekes érkezik. Az – életkorukat összeadva 1014 éves – asszonyok életükben először lépik át az országuk határát, hogy önmagukon keresztül egy letűnt korszak leeresztett függönye mögé engedjenek bepillantást.

Az udvar állandó, Ismeretlen Ukrajna című kiállítása Petro Honcsar, Pilló Ákos, Vörös Szabolcs, Both Miklós alkotásaiból. Ukrán–magyar népzenei, valamint kézműves műhely, táncház, hagyományos ukrán vacsora és koncert.
A magas színvonalú falusi kultúra bemutatása mellett a csernobili atomkatasztrófa túlélői is megszólalnak az átélt borzalmakról. Both Miklós előadást tart az ukrajnai népzenegyűjtő útjáról, s beszélget a rögzített anyagok szövegeinek magyar nyelvre ültetéséért felelős Babiczky Tibor költővel, műfordítóval a balladák nyelvi világáról. A fesztivál ideje alatt az ukrán nénik is bármikor leszólíthatók az udvaron.
Részletes program ITT.
Kárpátalja.ma
