Megérkezett a kanyaró elleni nyolcezer adag oltóanyag Kárpátaljára
Kanyaró elleni nyolcezer adag oltóanyagot adott át a magyar kormány humanitárius gyorssegélyként több mint 100 millió forint értékben Grezsa István, Kárpátaljáért felelős kormánybiztos pénteken Ungváron az Ukrán Vöröskereszt Kárpátalja megyei szervezetének.
A Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa a szállítmány átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a magyar kormány nagyon gyorsan reagált Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó szerdán elhangzott kérésére, és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere gyors intézkedésének köszönhetően alig három napon belül sikerült Kárpátaljára juttatni a világ egyik legkorszerűbb, kanyaró elleni vakcinájából álló, 104 millió forint összértékű, nyolcezer adagos szállítmányt. Hozzátette: abból az elvből kiindulva, hogy kétszer ad, aki gyorsan ad, Magyarország ezúttal is bizonyította, hogy a kapcsolatok megromlása ellenére is megbízható partnere Ukrajnának. Kiemelte, hogy a kanyaró nem nemzetiségfüggő, így az oltóanyagból – ahogy a Magyarország által korábban Kárpátaljának és Ukrajnának nyújtott széles skálájú egészségügyi támogatásokból is – nemzetiségtől függetlenül részesülnek azok, akiknek szükségük van rá. Utalva arra, hogy a kárpátaljai társadalmon belül nagy az ellenérzés a védőoltásokkal szemben, a kormánybiztos arra biztatta a szülőket, hogy mindenképpen oltassák be gyermekeiket kanyaró ellen, mert kiváló minőségű és teljesen veszélytelen az oltóanyag. 
Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója újságíróknak nyilatkozva elmondta: azt követően fordult Magyarországhoz segítségért az ungvári főkonzulátus közvetítésével, hogy a hét elején eredménytelenül kért az ukrán egészségügyi minisztertől kanyaró elleni oltóanyagot, amelyből – mint hangsúlyozta – egy ampullányi sem maradt a megyében, miközben a gyorsan terjedő fertőzés miatt be kellett zárni a Técsői és az Ilosvai járások valamennyi óvodáját és iskoláját.
Hozzáfűzte, Magyarország már többször nyújtott sürgősséggel egészségügyi támogatást Kárpátaljának, így néhány hónapja közel húsz vesebeteg életét mentette meg azzal, hogy dialízis-készítményekkel sietett a megye segítségére. Az ukrán egészségügyi hatóságok elégtelen munkáját bírálva jelezte, hogy Kárpátalján teljesen hiányoznak egyebek mellett a kígyómarás, a veszettség és a tetanusz elleni szérumok. A kormányzó köszönetét fejezte ki Magyarország kormányának, az ungvári főkonzulátusnak és Grezsa Istvánnak a Kárpátaljának nyújtott támogatásokért.
