Kopogtató: utazz, ha tudsz…
Mióta dolgozom, minden reggelem ugyanazzal a dilemmával indul – azon töprengek, vajon időben beérek-e a munkahelyemre. Nem kell messze utaznom, hiszen Beregszász Beregújfalutól mindössze tizennyolc kilométernyire fekszik, mégis problémát okoz a mindennapi közlekedés. Azt kell tapasztalnom, hogy nemcsak a településem lakosai járnak hasonló cipőben. Ismerőseim gyakran panaszkodnak a túlzsúfolt, hideg vagy éppen túlhevült buszokra, melyeket – láss csodát – olykor traktormotor működtet.
Mások számára talán már a tény is megdöbbentően hathat, hogy nincs menetrend szerinti autóbuszjárat Beregújfalu és Beregszász között. Ahogy az is, ha egy adott – nyolcszemélyes – kisbusz sofőrje csak akkor hajlandó elindulni, ha már annyian bepréselődtek a járműbe, hogy egy féllépésnyi szabad hely sem maradt.
Az utasoknak reggel hattól kell ácsorogniuk, s reménykedniük abban, hogy felkuncsoroghatják magukat valamelyik munkásbuszra. Hetyeni ismerőseimnek is hasonló megpróbáltatásokon kell keresztülmenniük, ha nem tudják saját járművel megoldani az utazásukat.
Személy szerint nekem, hogy időben beérjek a munkahelyemre, át kell szállnom a szomszédos településen, és úgy továbbhaladnom a város felé. Átszállás nélküli „járatra” csak akkor van lehetőségem, ha korábban kelek a munkásbuszhoz, és így mindennap körülbelül másfél órával hamarabb érek be, mint a munkaidőm kezdete; vagy ha később indulok otthonról, melynek eredménye több mint egy fél óra késés lenne.
Olvasóink feltehetik a kérdést, hogy miért nem utazom autóval, hiszen lassan már minden háztartás rendelkezik saját személygépjárművel. Igen, ezzel egyetértek, azonban nem mindenki engedheti meg magának azt a luxust, hogy a magas üzemanyagárak mellett mindennap autóval utazzon. Egyik napról a másikra emelkedik a valuta, az árak az egekben, a fizetés pedig nem üti meg a megfelelő életszínvonalhoz szükséges értéket. A buszok sem olcsóak, ráadásul a gépjárművezetők olyan árat szabnak, amilyet csak akarnak. Ha hirtelen megemelkedik az árfolyam, akkor emelkedik az üzemanyag ára is, így – érthetően – költségesebbé válik az utazás. Azonban olyat még nem láttunk, hogy az utazási tarifát csökkentették volna – csak költői kérdésnek szánom: miért nem mérséklik a díjat legalább olyankor, ha a valutaárfolyam nagy ritkán visszaáll?
A hazajutás még nagyobb fejtörést jelent számomra, hiszen 15:50 után egyetlen busz sem indul irányunkba. Marad a végső megoldás – a vagyonokba kerülő taxi.
Amikor magyarországi barátaimnak mesélek az utazási körülményeinkről, csak kedélyesen nevetnek, nem hiszik el, hogy ez a valóság, mindaddig, amíg meg nem invitálom őket vendégségbe, hogy maguk is megtapasztalják a kárpátaljai közlekedés csodáit…
Ha egyszemélyes történet lenne az enyém, talán meg sem született volna ez az írás, de a környező vagy távolabbi településen élők elmondása alapján kijelenthetem, sokan járnak hasonló cipőben. Sokan küzdenek nap mint nap az ingázás okozta kihívásokkal, a magas úti költségekkel, a tömegnyomorral, a rendszertelen, megbízhatatlan járatokkal. A nagyobb üzemek, gyárak által működtetett – tiszteletbeli helyközi járat címmel felruházott – munkásbuszok mutatnak egyedül valamilyen kiszámíthatóságot. Ha ezek a járművek nem lennének, szinte megoldhatatlan problémát jelentene az utazás.
Megannyi eset volt arra, hogy túlzsúfolt buszok borultak fel a járhatatlan, kátyús utak miatt. Rozzant, ezeréves busz gyulladt ki, mert nem fordítottak elegendő összeget a karbantartására. Nekünk pedig miért kell ezt elviselnünk? Eltűrni a nyomort, a szervezetlenséget, miközben a magunk részét jócskán megfizetjük a szolgáltatásért.
MZS
Kárpátalja.ma