Nagycsaládok Kárpátalján: a Bonkaló család
Számtalan hollywoodi film készült már a hol repülő, hol pókhálón ugráló, hol hatalmas erővel rendelkező szuperhősökről, ám véleményem szerint mindegyiket túlszárnyalják az édesanyák. Ők azok, akik úgy tudnak szeretni, mint senki más; akik szuper hallással, látással és szaglással rendelkeznek. Képesek egyik kezükben kisbabával, a másikban főzőkanállal matematikát magyarázni; ők varrják a legnagyszerűbb farsangi jelmezeket; nevetnek, amikor mindenki más sír, és sírnak, amikor nevetni kellene.
Egy szó, mint száz: a Jóisten különleges teremtményei az édesanyák. Közéjük tartozik a beregszászi Bonkaló Angéla is, aki a külföldön munkát vállaló férje távollétében neveli négy gyermeküket. Emellett dolgozik, énekel a templomi kórusban, és karitatív tevékenységet végez. Sokoldalú, fiatalos anyuka.
Ismerjük meg őt és a családját!
– Angéla, mesélj a gyermekkorodról!
– Beregszászi születésű vagyok, itt is nőttem fel. Hárman vagyunk testvérek. Édesapám kamionsofőrként dolgozott, csak ritkán láttuk. Tizenkét éves koromig súlyos vesebetegségben szenvedtem, évente több hetet hiányoztam az iskolából. Az apai nagymamám és a nagynéném segített édesanyámnak a gyermeknevelésben. Az öcsém a benei nagymamámnál nevelkedett.
– Hova jártál iskolába?
– Először a Beregszászi 6. Számú Általános Iskola tanulója voltam, majd átkerültem a Kossuth-középiskolába, s ott szereztem érettségi bizonyítványt.
– Mi történt veled azután?
– Nem tanultam tovább, hanem 17 évesen munkába álltam a beregszászi rádiógyárban.
– Mikor ismerted meg a párod?
– 1996 októberében találkoztunk, s a következő év februárjában össze is házasodtunk. A férjem, András a Beregszászhoz tartozó Tasnádon nőtt fel. Neki három testvére van. A házasságunk első három évében az ő szüleinél laktunk, majd vettünk egy lakást Beregszászban.
– Hány gyermeket terveztetek a férjeddel?
– Mivel mind a ketten nagycsaládból származunk, nem állt tőlünk messze a többgyermekes család gondolata. Édesapámék például 11-en voltak testvérek. Én öt gyermekre vágytam.
– A gyermekkori vesebetegséged miatt nem tartottál az esteleges komplikációktól?
– Hála Istennek, a veseproblémámat kinőttem, s mind a négy gyermekünket természetes úton hoztam világra.
– Hol születtek meg a gyermekeitek?
– Nyíregyházán. Az első babánkkal voltam állapotos, amikor szembesültem az akkori beregszászi szülészeti osztályon uralkodó áldatlan viszonyokkal, s nem akartam ott szülni.
– Mesélj a gyermekekről!
– 1997-ben született meg Angelika lányunk. Őt követte 2000-ben Zoltán. Aztán volt egy vetélésem. Jó néhány évvel később vállaltunk újabb babát: 2009-ben jött világra Beáta. 40 éves voltam, amikor 2014-ben Dávid Ottó fiunkkal gyarapodott a család. A második nevét a szülészorvosom után kapta.
– Mit szól a család, a környezet ahhoz, hogy bevállaltátok a negyedik babát is?
– Volt, aki furcsállotta, hogy „az én koromban” várandós vagyok. Pedig a kilenc hónap alatt végig jól éreztem magam. Egyedül a terhességi cukorbetegség miatt kellett vigyáznom. Mivel betöltöttem a 35. életévet, genetikai ultrahangvizsgálatra is elküldtek. Ott is mindent rendben találtak. Ám, ha nem így lett volna, akkor is megtartottuk volna a babát.
– Négy gyermeket neveltek, mutasd be őket!
– Angéla már egyetemista, Budapesten az ELTE-n tanul gyógypedagógusnak és logopédusnak. Most elsőéves. Először média-kommunikáció szakra adta be a jelentkezését, ám nem sikerült a felvételije. Akkor egy évig politológiára járt, majd átment a mostani képzésére. Azt mondja, hogy úgy érzi, megtalálta a neki való mesterséget.
– Milyen szívvel engedted el a nagyvilágba az elsőszülött gyermekedet?
– Sírtam, amikor először otthagytuk Budapesten. Azonban nem kell őt féltenem, talpraesett lány. Jól érzi magát a fővárosban. Kollégiumban lakik. Az iskola mellett diákmunkát is vállal.
– Gondolom, keveset látjátok.
– Csak ritkán, havonta vagy kéthavonta tud hazalátogatni. Az interneten tartjuk a kapcsolatot.
– Zoltán fiatok?
– Ő idén érettségizik a Makkosjánosi Mezőgazdasági Líceumban. A gépkocsik érdeklik, szerintem ebben az irányban fog továbbtanulni. A jogosítványt már megszerezte, s ügyesen vezet.
– Hova jár iskolába Beáta?
– A 6-os iskola harmadik osztályos tanulója. Zeneiskolába is jár, ahol zongorázni és táncolni tanul, valamint mazsorettezik. Emellett a beregszászi színház Ficseri gyermekstúdiójának a tagja, ahol Vass Magdolna és Fornosi Júlia színésznők foglalkoznak velük. Beáta színes egyéniség, sok mindent kipróbál. Ilyen volt Angéla is kiskorában.
– Magyar tannyelvű iskolába írattátok a gyerekeket. Ez egyértelmű döntés volt a részetekről?
– A férjem ruszin nemzetiségű, mégis ragaszkodott hozzá, hogy a gyerekek magyarul tanuljanak. András is megtanult magyarul. A gyermekeink jól beszélik mind az ukrán, mind a magyar nyelvet.
– Dávidról még nem beszéltünk.
– Ő már négyéves, óvodába jár. Szeret ott lenni. Szívesen tanul verseket.
– Kitől örökölték a gyerekek a zene, a tánc, a versek iránti szeretetüket?
– Azt hiszem, hogy tőlem. Én is szívesen részt veszek az egyházi és a nagycsaládos programokban. Tagja vagyok a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség kórusának, besegítek a karitász munkájába. Ezenkívül az egyházközség által működtetett Pásztor Ferenc Közösségi Házban dolgozom. A vendégek elszállásolásáért és a szobákért felelek.
– Mivel foglalkozik a férjed?
– Már 15 éve kamionsofőrként keresi a kenyerét. Most egy budapesti cég munkatársa, és Dániába szállít. Kevés időt tud velünk tölteni. Már megszoktam, hogy egyedül kell gondoskodnom a gyerekekről.
– Hogyan pihentek, mivel foglalkoztok, ha együtt a család?
– Szeretünk utazni, kirándulni, gombászni, sátorozni. Az elmúlt két évben eljutottunk Bulgáriába is.
– Hogy látjátok a család jövőjét?
– Szeretnénk Kárpátalján élni, ám féltjük a gyermekeinket a nyelvtörvény és a katonai behívók miatt.
– Húsvét előtt állunk. Együtt ünnepel a család?
– Igen. A lányunk és a férjem is hazajön húsvétra. Együtt töltjük az ünnepeket.
– Áldott húsvétot és családi együttlétet kívánok!
Marosi Anita
Kárpátalja.ma