Kárpátalja anno: Ijjász Gyula ungvári festőművész
„Ijjász Gyula az Ungváron élő festők szeniora. Naturális pikturája a természet megfigyelésén alapuló. München, Párizs, Amerika studiumai után, mint harctéri festő a háború jeleneteit festi. Ilyértemű művei a történelmi művek illusztrációs festményei között jelentek meg és leszögezett művészi értéket képviselnek” – írta a festőtárs Erdélyi Béla 1940-ben az Ungvár és Ung vármegye című könyv egyik fejezetében.
Ijjász Gyula 1874. április 1-jén látta meg a napvilágot Jáczik néven egy ungvári mészáros családban. Édesapja korán meghalt.
Ahogy Erdélyi Béla is említi, Ijjász számos nagyváros és Amerika festőiskoláiban is megfordult, majd a nagybányai festőiskola tagja lett. Münchenben Hollósy Simon tanítványa volt.
A harctéri képek mellett tájképeket is festett, valamint vallási- és népi témájú alkotások kerültek ki a keze közül. Olajjal és akvarellel dolgozott.
Kárpátalján Beregszászban, Munkácson és Ungváron is megtekinthette a nagyérdemű a kiállítását.
A Kárpátaljai Képzőművészek Egyesületének is tagja volt.
A festészet mellett nyelvújítóként is tevékenykedett, 1931-ben jelent meg A magyar nyelv eredete című munkája.
1943-ban bekövetkezett haláláig Ungváron, a Korjatovics utca 9. szám alatt élt. Szülőházát hiába nyilvánították később műemlékké, 2003-ban lebontották azt. Ijjász Gyula földi maradványait az ungvári Kálvária temetőben helyezték el.
Marosi Anita
Kárpátalja.ma