I. Beregszászi Cserkésznap

Nagy tömegeket megmozgató rendezvényre került sor az elmúlt hétvégén Beregszász központjában: a Beregszászi 4. Sz. Bendász István Cserkészcsapat tagjai énekkel, csatakiáltással, gyerekzsivajjal verték fel a város csendjét.

A cserkésznapi program a cserkészcsapat őszi-tavaszi programsorozatának volt az utolsó rendezvénye. Ezt megelőzően adventi kézműves napra, téli táborba és cserkészbálba hívtuk az érdeklődőket. Mindegyik programnak megvolt a felelőse, fő szervezője, most Ilosvay Attila fogta össze a csapat önkénteseit.

A lebonyolítás napján a cserkésznap szervezői már hajnalban elkezdték a terep berendezését. A korán kelő járókelők érdeklődve kérdezték a fiatalokat az esemény mibenlétéről, hiszen nem szokványos, hogy iskoláskorú gyerekek és fiatal huszonévesek sürögnek-forognak szervezetten és fegyelmezetten sátrakat állítva kora reggel a városközpontban. A civil sátrak állítóival együtt, egymást segítve alakítottuk ki az ideiglenes hétvégi városképet.

Délelőtt sípszó hívott a gyülekezőre. Ez egy táborban szokványos, ám a cserkészek összehangolt mozgása, fegyelmezettsége a járókelők ámulatát váltotta ki. Ima és cserkészinduló után – a tisztelgés a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola falán lobogó zászlók felé irányult – eligazítás, a balesetelhárítási szabályok megismerését követően mindenki elfoglalta a helyét. A jelenlévőket körjátékokra és népi játékokra invitálta Bárdos Orsolya, a gyerekek pedig örömmel vettek részt a kezdőprogramon. Önfeledt játékukat a nézelődő s érdeklődő tekintetek sem zavarták.

Volt, aki a kézműves sátor – felelőse Jakab Annamária volt – nyújtotta lehetőségekhez rohant először, hogy új módszert és formákat tanuljon a húsvéti tojás kifestéséhez. Ebben Gajdos Zsuzsanna, az Munkácsi 1. Számú Zrínyi Ilona Cserkészcsapat segédtisztje, tanítónő állt rendelkezésükre. A nemezelés művésze Négyesi Boglárka Debrecenből érkezett, hogy segítse azt az elfoglaltságot, amelynek során a kezek automatikus munkája közben megnyílnak a szívek és emlékezetes események felelevenítésére és nevelő beszélgetésekre is sor kerülhet. A programok színessé tétele mindenkinek szívügye volt. A csuhébábok készítésének állomását Engi Ilona vezette Péterfalváról, aki tehetségével, a csuhéból elkészíthető formák sokszínűségével lepte meg ifjú követőit.

Hamarosan távolról jövő csatakiáltás verte fel a csendet. Rájöttünk: megérkeztek a munkácsi cserkészek Popovics Pál csapatparancsnok vezetésével. Válasz-csatakiáltás után örömmel köszöntötték egymást a közös ismerősök. A távolról érkezők közül szívélyesen üdvözöltük az aknaszlatinai vendégeket, akikkel a rahói I. Felső Tisza-vidéki Magyarok Találkozóján ismerkedtünk meg. Ők 120km-t tettek meg egy irányba, hogy újra találkozzanak a cserkészekkel. Nagyszámú, tettrekész ifjúsági csoport érkezett Mezőgecséről is, akik el szeretnének köteleződni a cserkészet mellett. Rendezvényünk vendégeit városismereti versenyre invitáltuk, ennek keretén belül 27 kisebb-nagyobb feladattal kellett megbirkózni. Az érdeklődőknek másfél órás őrsi foglalkozás keretén belül mutatta be Bárdos Orsolya és Bárdos Dávid a cserkészösszejövetel forgatókönyvét, mibenlétét.

A nap közepén megszólalt Birta Zoltán, a Sion Rádió hangja. Néptáncra invitálta az érdeklődőket, és egy igen nagy kört alkotva ismerkedtek az ősi lépésekkel. Máskor ostorcsattogásra lettek figyelmesek a környező üzletek biztonsági őrei is: avatatlan fülnek fegyverropogás hangjára emlékeztet az ostor csattanása. Kattogtak a fényképezőgépek, működött a kamera, Beregszász főterén talán most került sor először ilyen bemutatóra. E tudományban Elek Attilát és Ilosvay Attilát illette az elismerés.

Ifj. Barna Györgynek köszönhetően az érdeklődő nagyközönség a szó szoros értelmében is bepillantást nyerhetett egy igazi cserkészsátorba: megtekinthette annak berendezését, körletét. Tanczár Gergely videobemutatóval és fényképkiállítással illusztrálta a cserkészek évi tevékenységét. Lacz Ádám és Gábor híres cserkészek fotóit gyűjtötte össze és állította ki, és igazított el a cserkésztörvények útvesztőjében. Volt, aki szendviccsel, teával és hellyel kínálta a megfáradt látogatót vagy házigazdát. Az információs sátorban Kelemen Szabolcs kellemes társasággal és szellemi táplálékkal is tudta kínálni az érdeklődőket. A szomszéd asztalnál Baraté Ágnes és Imre Ádám cserkészek és ifjú művészek készítettek rajzolt portrékat a vidám gyermekarcokról.

Nagy örömünk volt, hogy a cserkészcsapat állította sátrak mellett a civil szféra tagjai is bemutathatták az általuk képviselt szervezet tevékenységét. A Gyermekmentő Szolgálat (Ciljo Sándor) például meghívta azokat a gyógyult betegeket, akinek gyűjtést szerveztek a városban. Az adakozók meggyőződhettek támogatottuk egészségéről, közös fotót készíthettek a mosolygós, egészséges kisgyermekekkel. Akcióikat fotókiállítás mutatta be. Népes társasággal érkezett a katolikus közösségeket képviselő HÁLÓ Egyesület és a Közös Út nevű program, ők a történelmi egyházak bevonásával mintegy jelként állnak az útkereső fiatalok rendelkezésére nagyobb megyei rendezvényeken. Mellettük keresztény fiatalok egy köre foglalt helyet, akik az Alma Mater – civil kezdeményezés név alatt kívánták a magyar intézményekbe való beiskolázást népszerűsíteni.

A nap utolsó hivatalos programja íjászkodás volt. Biztonsági okok miatt ezt az eseményt a város külterületén rendeztük Zseliczky Zoltán főiskolai tanár úr, ismert hagyományőrző segédletével. Az egész program sikeres lebonyolításához szükséges eszközök beszerzését a Bethlen Alap támogatta.

Ha a nap élményeire gondolok, akkor felelevenedik előttem két szakállas úr, akik néha-néha összesúgva a táncosokat szemlélték megelégedéssel. Egy katona hátizsákkal, aki lemerevedve nézte az ostorcsattogtató fiatalokat. Előttem van az a két fiatal cserkész, akik valószínűleg itt ébredtek rá a szolgálat szépségére, és egymás ellenében kínálták a teát. Emlékezetes a gyermekek elragadó öröme, akik nyertek a tombolán. Előttem van annak a szláv anyanyelvű ungvári fiatalembernek az arca, aki lelkesen mondta, hogy ő is ilyen szervezetbe szeretné járatni a gyermekeit. Élete derekán járó úr a civil sátrak után érdeklődve vette a bátorságot és azt mondta: „hát én akkor most odamegyek hozzájuk és megkérdem.” Emlékeimben él az a büszke tartás, amiben az erre az alkalomra készült pólóban feszítettek a fiatalok. Sok mosoly, örömteli arcok és az ismerősök elismerő szavai, a szokásosnál erősebb, bátorító kézfogások voltak számomra azok az apró jelek, amelyek a további szolgálatra biztatnak.

Bárdos István csapatparancsnok