Mit hallani a hírekben?

Kezdődnek a hírek a tv-ben, lássuk, ma mit hoznak tudomásunkra a bemondók, miről szólnak a helyszíni riportok. Esténként általában ez az egyedüli olyan program, amit mindig megnézek, az utána következő adásokat aztán vagy igen, vagy nem.

Legtöbbször nem, mert a kínálat csapnivaló, némelyre egyenesen sajnálom az időt – gondolok itt a Való világ jellegű műsorokra –, helyette inkább olvasok. Tudom, az olvasás lassan kimegy a divatból, elavult időtöltés, de hál’Isten, vagyunk még jócskán, akik nem tudunk meglenni könyv nélkül… Az esti hírekre várva úgy telepszem be kedvenc fotelembe, hogy kezem ügyében ott legyen a rejtvényújság, s a Híradó közben megfejtsek néhány rejtvényt. A közérdekű információkra persze odafigyelek, a politikai eseményeket érdeklődéssel követem, de a „hírek” zömét, ami a híradó műsoridejének nagy részét kitölti, azt elég, ha fél füllel hallgatom. Az ismétlődő történések változatlanok, csak az elhangzás sorrendje cserélődik: autószerencsétlenség, vonatkatasztrófa, fegyveres betörés, rablás, gyújtogatás, idős emberek kifosztása, tanárverés, gyilkosság; kínozta, baltával agyonverte, késsel összeszurkálta családtagját, élettársát; megfojtotta három hónapos csecsemőjét, mérget itatott a gyermekével; megkínozta, megerőszakolta kiskorú fiát vagy lányát, és így tovább szünet nélkül, nap mint nap.

Nos, ami engem folyamatosan felháborít, megdöbbent ebben a kétségbeejtő, szomorú felsorolásban, hogy valamennyi tettes úr, vagy úriember és hölgy! A mentősök, a rendőrségi, tűzoltósági és katasztrófavédelmi szóvivők kizárólag így aposztrofálják az elkövetőket, de ezt írják az újságokban is, amitől égnek áll a hajam! Hogyha egy embert olyan jellegű bűncselekménnyel hoznak kapcsolatba, azért tartóztatják le, ami a felsorolt cselekmények között szerepel, az az én olvasatomban ellentmond annak, hogy az elkövető úr, úriember, avagy hölgy lenne. Ezzel a titulussal olyan embereket illetünk, akiket tetteik miatt vagy társadalmi helyzetük révén valós tisztelet övez. Jaj, drága szép anyanyelvem, de elsekélyesedtél ebben a mai modern világban! Hiszen a gyilkosokat, rablókat lehetne más szavakkal delikvensnek, elkövetőnek, tettesnek, vagy simán csak nőnek, férfinak emlegetni. Ne nevezzük a semmirekellőket úriembereknek, vagy a markecoló, csecsemőjüket megfojtó némbereket hölgyeknek! Ez megcáfolja a szó morális jelentését. Sajnos azonban, a mai kor emberének a morál fogalma nem több üres frázisnál. Pedig hogy mennyire komoly töltete van ennek a szónak, abban nagy segítséget tudnának nyújtani a könyvek, az olvasás… S egyben, a beidegződött, elkoptatott szavakon kívül, mondatainkban ismét helyet találnának a könyvek lapjain újra felfedezett régi kifejezések, melyek színesítenék is nyelvezetünket… Persze, ez nem zárná ki a fiatalok körében most használatos szlenget. A nyelv kibírja a változtatást, a megújulást… De azért a jól bevált, ismert szavakat sem kell veszni hagyni. Megfigyeltem, hogy a fiatalok a szópótló „izé” szócskát már egyáltalán nem vagy csak néha használják. Hogy mivel pótolják, azt inkább nem részletezem, mert nem tűri a nyomdafestéket. Néha, az utcákon járva, akaratlanul is fültanúja vagyok az ifjak hangos beszélgetésének, s annak, hogy a szavakat keresve milyen obszcén szófordulatokkal élnek. Ha kicsi gyermekkoruktól ismerem őket, soha nem hagyom szó nélkül. Eddig még meghallgattak, sőt, mindig meglepnek egy foghegyről odavetett „jó napot”-tal is. Mostanság ez a módi a köszönésben. Azt, hogy kívánnak, már nem divat hozzátenni, így az én válaszom: adj’ Isten! Ettől ők vannak meglepve…meg a beszédükhöz fűzött mondandómtól is… Ejnye, most veszem észre, mennyire elkanyarodtam az esti hírektől, de az onnan indíttatott gondolataim nem hagytak nyugodni, le kellett írnom őket.

Weinrauch Katalin

Kárpátalja