Kopogtató: itt élned, halnod kell

Egy újabb sűrű hét: forradalmi hőseinkre emlékeztünk, gyászoltunk, jubiláltunk, legendát láttunk vendégül, és egy másikat rehabilitáltunk… És sajnos a szokásos ukrán sárdobálás sem maradhatott el.

Sokunkat töltött el büszkeség, hogy az ’56-osok tiszteletére rendezett budapesti megemlékezésen a kárpátaljai magyarság is hallathatta hangját Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora tolmácsolásában.

Viktor Baloga ukrán parlamenti képviselőt is mélyen megérintette a rektor tűpontos helyzetjelentése. Igaz, a kárpátaljai magyarokat rendszerint ellenségként és problémaként beállító politikus úgy döntött, hogy továbbra is a tükröt átkozza saját torzsága helyett, és most sem hazudtolta meg önmagát. A jeles kárpátaljai képviselő – az ukrán jogszabályokkal szembemenve – megfosztaná ukrán állampolgárságától a kárpátaljai magyar oktatás zászlóvivőjét és bevonná a „nemzetiségek közötti uszítás” színhelyéül szolgáló Rákóczi-főiskola működési engedélyét is. Nem lepődtünk meg túlzottan kedvenc köpönyegforgatónk zseniális ötletén. Miután kelet-ukrajnai lakosokkal töltené fel a kárpátaljai magyar falvakat, valószínűleg a betelepítettek oktatását is szívén viselné a politikus. Biztosra vehetjük, hogy szíves-örömest levetetné a magyar zászlót az európai színvonalon felújított beregszászi épületről, melyet évekkel ezelőtt romhalmazként kapott meg az oktatási intézmény, s amelynek felvirágoztatásába, fenntartásába egy árva kopijkát sem ölt az ukrán állam.

Baloga szerint a rektor messze túllépte oktatói hatáskörét azzal, hogy fölrótta Ukrajnának: nem törődik az országban élő nemzeti kisebbségekkel. Valóban túllépte volna? Annyi bizonyos, hogy a saját vagyonának gyarapításán szorgoskodó oligarchának több élet is kevés lenne ahhoz, hogy negyedannyit tegyen a megye fejlesztéséért, előmeneteléért, mint a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, valamint a Kárpátaljai Megyei Tanács oktatási bizottságának elnökeként is tevékenykedő magyar vezető. A Legfelsőbb Tanács kárpátaljai képviselőjének emberségéről pedig kommentár nélkül is jól árulkodik a tény, hogy a kelet-ukrán fronton elhunyt magyar származású katona, Úr Sándor nevét is fel merte használni mocskolódásaira.

A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, avagy nem csak ukrán politikusok produkálták magukat ezen a héten.

Örömmel konstatáltuk, hogy több civil szervezet emelte föl a hangját az Ukrajnában élő kisebbségek jogainak sárba tiprása ellen. A sajtóanyagokat olvasva azonban megütköztem egy kijelentésen: „Magyarországnak azonnali hatállyal fel kell mondania azt a magyar–ukrán alapszerződést, mely elismeri Ukrajna területi egységét, s amelyet Antall József, Magyarország egykori miniszterelnöke 1991-ben látott el kézjegyével.”

– Kárpátalján nincs szeparatizmus, holott Kijevben nagy igény lenne rá – hangzik el egyre gyakrabban a szállóigévé vált kijelentés több, a megye helyzetét elemző kerekasztal-beszélgetésen, konferencián. Ukrajna tisztelettudó állampolgárai vagyunk. Itt szeretnénk stabil jövőképet kialakítani magunknak úgy, hogy közben ne kapjunk ukrán szájzárt, és továbbra is szabadon használhassuk anyanyelvünket. Nagyra értékelünk minden érdekünkben tett gesztust, ha az valóban mellettünk szól. De ha bárki revíziós törekvést emleget, vagy ennek hiányát róják fel a magyar miniszterelnöknek, esetleg ha valaki politikai csatározásaira használja fel a problémáinkat, csak ront a helyzetünkön és mi érezzük meg elsőként a jóakaratuk következményeit, s így korántsem segítik elő a kárpátaljaiak itthon maradását.

Mi az, ami segíthet? Amikor egy 80 éves írólegenda idős kora ellenére is vállalja, hogy Kárpátaljára látogat és visszahúzódó személyisége ellenére is közlékennyé válik a körünkben, amikor nem mindennapi magyar és ukrán vendégelőadásokkal ünnepelheti fennállásának 25. évfordulóját a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, amikor Fedák Sári kültéri szobrának avatásánál Szűcs Nelli színművésznő zengi Babits sorait – „S kell, hogy az Úr áldja, védje / aki azt énekli: Béke” –, akkor érezzük igazán, hogy van értelme kitartanunk, és bizakodhatunk abban, hogy előbb-utóbb győz a józan ész és száz év múlva is szabadon énekelhetjük a Szózatot Kárpátalján.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma