Timosenkót a börtönön kívül kezelik majd
Viktor Psonka ukrán főügyész utasítást adott arra, hogy a hétéves szabadságvesztését töltő Julija Timosenko volt kormányfőt a kacsanyivkai börtönön kívül gyógykezeljék.
Tájékoztatása szerint Psonka utasította az ukrán büntetés-végrehajtási szolgálatot és az egészségügyi minisztériumot, tegyék meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy Timosenkót a börtönön kívüli egészségügyi szakintézményben kezeljék.
Timosenko hátfájdalmaktól szenved.
Az ukrán egészségügyi tárca hétfőn azt közölte, hogy az ukrán államvasutak – Urzaliznica – harkivi kórházában gyógyítják majd a volt kormányfőt, ahol minden feltétel adott a hasonló betegségek kezelésére a hazai és nemzetközi orvos szakértők szerint is.
Renat Kuzma, az ukrán főügyész első helyettese a múlt hét végén már közölte: Kijevben fontolóra vették Timosenko németországi gyógykezelését is
Február 4. és 15. között független nemzetközi szakorvosi bizottság – amelynek német, kanadai, illetve vezető ukrán orvosok voltak a tagjai – vizsgálta meg Timosenkót, aki a Harkiv megyei női börtönben tölti hétéves büntetését, amelyre a 2009. évi orosz-ukrán gázárszerződések megkötése során elkövetett hivatali hatalommal való visszaélés vádjával ítélték tavaly októberben.
Rajisza Bohatirjova egészségügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes március elején közölte, Psonka biztosította a Timosenkót megvizsgáló német orvosok képviselőit, ha mindenképpen szükséges, a kacsanyivkai börtönön kívül kezelik a volt kormányfőt.
