Labdarúgóünnep Ungváron – százhuszonöt éves a kárpátaljai labdarúgás

A mai Ukrajna területei közül Kárpátalján honosodott meg legkorábban a futball. Pontosabban 1892-ben Budapesten volt szakmai továbbképzésen Medveczki István, az akkori Ungvári Drugeth Gimnázium testnevelő tanára, aki onnan hazatérve hozott magával egy futball-labdát, és neki köszönhetően már az 1892–93-as tanévben bekerült a gimnázium tantervébe az új sportág, amit akkor még „angol rúgólabdának” neveztek. Ezzel kezdődött Ungvár és vele együtt vidékünk labdarúgásának a mainál szebb napokat is megélt története.

A Kárpátaljai Labdarúgó-szövetség december 19-én az Ungvári Junyiszty Sportcsarnokban erre az évfordulóra emlékezett egy nagyszabású rendezvénnyel, ahol összemérték tudásukat a megye utánpótlás-nevelő klubjainak tehetséges növendékei, majd játszottak egy gálamérkőzést a külföldi klubokban szereplő kárpátaljai származású játékosok az ukrajnai klubokban játszókkal. A meccseknél is nagyobb feltűnést keltett a sok egykori kitűnő labdarúgó, akik emlékplaketteket, okleveleket vehettek át a megyei labdarúgó-szövetség és a megye vezetőitől.

Sztyepan Szelmenszkij volt FIFA-partjelző részletesen ismertette a kárpátaljai labdarúgás sikeres fejezeteit. Sok szó esett többek között a legendás UAC (Ungvári Atlétikai Club) eredményeiről, vagy a csehszlovák időkben remeklő SK Rusj csapatáról. Az UAC 1944-ben feljutott a magyar felső ligába, ahol sajnos, nem mutatkozhatott be, mert jött a jól ismert politikai változás. Abból a legendás csapatból szervezte meg Végh Bertalan és Kurucz Ferenc a háború után a Szpartak Uzsgorod (Ungvári Szpartak) nevű csodacsapatot, amely 1946-ban megszerezte az ukrán bajnoki címet és eljutott a szovjet labdarúgókupa negyeddöntőjéig. Hazai pályán a szovjet sportmesterekből álló Dinamo Kijev sem tudta legyőzni. A szovjet kupában az 1948–49-es kiírásban is csak szoros, kiegyenlített mérkőzésen tudott a kijevi „sztárcsapat” az ungváriak ellen nyerni, 2–1-re, végül a Dinamo Kijev lett a kupagyőztes.

Ortutay Péter visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy akkoriban még a magyar volt Ungváron a futball nyelve. A nem magyar családból jött játékosok is magyarul kiabáltak egymásnak a pályán, és a közönség is magyarul szidta őket egy-egy elhibázott lehetőséget követően. Végül az lett az Ungvári Szpartak veszte, hogy akkoriban politikai szempontból nem mutatott jól egy ungvári, magyarok alkotta, mindenki ellen eséllyel pályára lépő csapat. 1948-ban Láver Györgyöt és Fábián Jánost meghívták a Dinamo Kijevbe. Később teljesen szétszedték az Ungvári Szpartakot, még a tartalékokat is elvitték Ungvárról. Sztyepan Szelmenszkij is megemlítette, hogy volt olyan idő, amikor egyszerre 8-9 kárpátaljai játékos is pályára lépett a Dinamo Kijevben, ők a már említett két játékos mellett Tóth Dezső, Mihalina Mihály, Juszt Ernő, Koman Mihály, Szengetovszkij Zoltán, Gazsó László, Godnicsák László és ifj. Győrffy Zoltán voltak.

A későbbiekben is, ha feltűnt egy tehetség Ungváron, rögtön elvitték. Így került Kijevbe a többszörös szovjet válogatott, olimpiai és világbajnoki bronz­érmes Szabó József, vagy az egykori szovjet olimpiai kerettag kapus Havasi András, lehet, sokan úgy jobban ismerik, hogy Andrej Gavasi. Egyébként a nézőtéren mellettem ült a legendás Havasi András, az Ungvári Szpartak, majd a Dinamo Kijev egykori kapusa, aki 12 évig volt a Kárpátaljai Labdarúgó-szövetség elnöke. Bandi bácsi viccesen megjegyezte: „A magyar labdarúgás az elmúlt évben volt 120 éves. A dolog szépséghibája csak az, hogy Ungvárra Budapestről hozták az első labdát.” Aztán elmagyarázta, hogy téves az a feltételezésem, miszerint Ungváron négy évvel korábban kezdtek volna focizni, mint a jelenlegi Magyarországon. Ugyanis Budapesten nagyon korán meghonosodott ez az Angliából eredő játék. A félreértés csak abból származik, hogy nálunk „az első labdától, Magyarországon meg az első labdarúgó-mérkőzéstől számítják a futball történetét” – tájékoztatott Havasi András.

Az eseményen ott volt Magyar Zoltán is, aki megszervezte az 1992. április 29-én Ungváron, az Avangard Stadionban lejátszott első ukrán–magyar válogatott mérkőzést, amely a függetlenné vált Ukrajna válogatottjának első nemzetközi bemutatkozása volt. Ma annak a meccsnek az évfordulóján ünnepeljük az ukrán labdarúgás napját. Igaz, az első mérkőzést Sallói István és Kiprich József góljaival 3-1-re Magyarország nyerte, de azon a történelmi mérkőzésen született az ukrán válogatott első gólja is, amelyet egy kárpátaljai labdarúgó, Ivan Hecko juttatott a hálóba.

Magyar Zoltánt elkísérte Ungvárra Dénes Tamás sporttörténész és Csillag Péter, a Nemzeti Sport főmunkatársa is. Nem jöttek üres kézzel: Ivan Durannak, a Kárpátaljai Labdarúgó-szövetség elnökének ajándékoztak egy retró futball-labdát Puskás Ferenc aláírásával, amelyhez hasonló lehetett a 125 ével ezelőtt Budapestről Ungvárra hozott első labda. Továbbá Dénes Tamásnak és szerzőtársainak A magyar labdarúgás története (1897–2015) című ötkötetes munkáját is átadták a kárpátaljai szövetség vezetőjének, amelyben rengeteg, a kárpátaljai labdarúgás történetét is érintő esemény szerepel. Végül Magyar Zoltán a gyártók jóvoltából felajánlotta Bohdan Andrijiv ungvári polgármesternek, hogy a zseniális új magyar találmányhoz, a teqballhoz szükséges köztéri asztalt állítanak fel Ungváron és Kijevben, egy erre a célra kijelölt közterületen. Magyar Zoltán magával hozta a Beregszászban született Kalocsay Géza világbajnoki ezüstérmét is, amelyet minden érdeklődő megnézhetett és a kezébe is vehetett. Mindmáig Kalocsay volt az egyetlen kárpátaljai futballista, aki világbajnoki ezüstérmes lett, igaz, a csehszlovák válogatott játékosaként 1934-ben, Olaszországban.

Ott volt az ünnepségen Rácz László, a Dinamo Kijev egykori játékosa is, aki 48 alkalommal szerepelt a szovjet válogatottban. A jelenleg Kijevben élő egykori futballista a kárpátaljai focit értékelve elmondta: „Ma egyetlen profi csapat van Kárpátalján, az Ungvár melletti Minaj csapata, akik a harmadosztályban szerepelnek. Én abban bízom, hogy a most magyar részről érkező finanszírozás és az ennek köszönhetően Ungváron és Dercenben beinduló labdarúgó-akadémiák adnak egy lökést a kárpátaljai futballnak. Sok tehetséges 8–10 éves gyereket láttam játszani itt, Kárpátalján, a szüleikkel is beszéltem, akik elmondták, hogy Tarpán tanulják a labdarúgást. Úgy gondolom, jobb, hogy Tarpán vannak, mint ha itt elkallódnának, de azt nem tartom jónak, hogy ilyen korú gyerekek mellett nincsenek ott a szülők. Szerintem erre megoldást jelenthet a most Kárpátalján épülő két futballakadémia. Sokkal hasznosabb lesz, ha itt tudnak edzeni, ha a szülők tudják őket kontrollálni, beszélgetnek a gyerekekkel, így több az esély arra, hogy jobb futballisták lesznek.”

Badó Zsolt