Múltfogyatkozás: IDŐKAPSZULA

Ahonnan érkezett e fotó valósága, abban mennyi volt a perspektíva, s hogy egyáltalán, ideológiai értelemben, hogyan működik e fogalom, működik-e – nehezen megválaszolható. Eléje tolnám e zöld árnyalatú ismétlődésnek Leonardo Utolsó vacsoráját Jézussal középen, Júdással átellenben, s a kivágott ajtónyílás sem rontana annyit az összképen.

Van, hogy ami ronda, annyira az, hogy már szép. Az esztétikum nehezen behatárolható értékrendről vall, így maga az értékrend szóhasználatként is igen képlékeny és nehezen támogatható fogalom. Az enyészpont itt a dupla ablak mögé csúszik, a perspektíva egyirányú. Ha ékes anyanyelvemen közelítek a jelenséghez, belezuhanok az abszurdba: távlat, kilátás, jövőkép… A nézőpont, szemszög még használható is lehetne. Innen nézve a múlt lepusztult szerelőcsarnok. Kiürült tér, elkoszlott, megkopott időzóna. Centrális perspektívában, mint Jézus Leonardo freskóján. Izgalmas, hogy a fotó akkor is lehet nagyon jó, ha a valóság kiábrándító. Izgalmas fotó lestrapált dolgokról. Leonardo Utolsó vacsoráján egy iránypontba szűkült a tér, fókuszában Krisztus figurájával. Az Utolsó vacsora zöld csarnokban. Egykori gyárépület, szerelőcsarnok, vágóhíd – ismeretlen a funkció. Itt ül középen Jézus az apostolaival, és feldúltan vitáznak. Csak a főalak nyugodt, statikus, Ő már ismeri a végkifejletet, nincs töprengés, a lehetséges már annyira a küszöbig tolakodott, nem érdemes megkérdőjelezni a valóságát, az elkerülhetőségét.

Az architektúra szoros időbelisége olyan mértékben beszédes, mint az emberi arc. Kora, társadalmi, szellemi, szociális hovatartozása nyomban mutatja magát. A tévedés százalékaránya elenyésző. A magukra maradt építmények természeti környezetben gyorsan lebomlanak, az idő láthatatlan termeszei szétrágják, mállasztják a matériát, a komponenseket, de vannak kevéssé szervesíthető anyagok. A beton, vasbeton éppoly makacsul tartja magát, mint az olajfesték a vakolt falon. Mállékonysága ellenére, repedezett, megtört felülete ellenére uralkodik a térben, átfesti, magához hasonítja a reflexek által a meszelt falrészeket, mennyezetet. A linóleum széttöredezettségében is kapaszkodik a beton alapú padlózatba. Az idő szarkofágja. A lélek elpárolgott, a corpus nem került bele, a corpus esetleg túlélte. Vagy feltámadott. Itt maradt ránk egy funkciója vesztett időkapszula tartalom nélkül.

Sárospatak, 2019. 01. 18.

Finta Éva

*Deskó Tamás fotósorozatából nyitott különleges tárlatot március 11-én a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet Beregszászban. A kiállított képekre kárpátaljai és anyaországi írók, költők és irodalomkedvelők írták meg egyéni reflexióikat, melyeket hétről hétre az olvasóink is megismerhetnek.