Felhangolva: Orosz Melinda színésznő

Mondják, az a szerencsés, ha egy színész tud énekelni, az énekes pedig tud színészkedni. Orosz Melinda, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésznőjének egyik sem okoz gondot: kiváló színészi játékát a páratlan énekhangjával egészítheti ki. A rendezők sem hagyták kihasználatlanul a művésznő tehetségét, alkalmat adtak az éneklésre több darabban is.
Melinda gyerekkorában még nem sokat gondolt a színészetre és az éneklésre, pedig a tehetség már akkor ott érlelődött benne, egészen kiskamasz koráig, amikor is kezébe vette a mikrofont:

– Olyan 12-13 éves koromban kaptam egy nagyobb típusú magnót, amelyhez mikrofon és két nagy hangfal is tartozott. Rögtön az lett a kedvenc elfoglaltságom, hogy régi számokat hallgattam és az előadóval együtt énekeltem én is. Nagy kedvencem volt Máté Péter, Ákos vagy éppen Alla Pugacsova – emlékszik vissza Nagymuzsalyban töltött gyerekkorára a színésznő.

Szégyenlős kislányként nem vágyott színpadra, de közben egy szép napon mégis megjelent az életében Vidnyánszky Éva néni és a színjátszás is, és ettől kezdve már szoknia kellett a színpad és a közönség jelenlétét. A színjátszó csoport tagjaként már nem rejthette véka alá tehetségét, korán felismerték, hogy jó hangja van. Így emlékszik vissza azokra az évekre:

– A mai napig hálás vagyok azért, hogy részt vehettem a színjátszó foglalkozásokon. Többnyire népdalokat énekeltünk, verseket szavaltunk, kisebb szerepeket játszottam, miközben rengeteget gazdagodtam. Lassan,lassan megszoktam és megszerettem a színpadot – vallja Melinda.

A színi szakkör, a rendszeres éneklés és a sikerek ellenére Melinda nem akart mindenképpen énekesnő vagy színész lenni. Észrevétlenül és különösebb „aha-élmény” nélkül alakult a pályaválasztása. Gondolkodott a fodrászaton, esetleg a táncon, de közelebb állt hozzá a színészet, ezért az ungvári szakközépiskola színésztagozatát választotta.

Zenei végzettségére kitérve elmondta, hogy becsületesen elvégezte a Mezővári Zeneiskola zongora szakát. Hét év alatt sajátította el a billentyűs hangszeren való játékot, majd még a szakközépiskolában is folytatta, de bevallotta, hogy nem szerette, és ma sem ül le szívesen zongorázni. Ennek magyarázatát abban találja, hogy mindig csak kötelező és nehéz darabok szerepeltek a programban. Ráadásul a klasszikus műfaj sem tartozott a kedvencei közé.

Majd az ungvári tanulmányai alatt kicsit megváltozott minden. A kamaszkor próbálkozásai éneklés terén ebben az időszakban kezdtek értelmet nyerni. Itt kezdett kibontakozni az a Melinda, akit ma a beregszászi színház színésznőjeként ismerünk.

Melinda számára várva várt pillanat, ha egy színházi darabban énekelhet, hiszen ilyenkor bontakozhat ki teljes mértékben, ilyenkor tudja adni magát. Különösebben nincs kedvenc előadása, mindegyiket szereti. Hallhatjuk hangját például az Igazán, a Gerendák, a Lila ákác, a Zoltán újratemetve, Szól a csengettyű című darabban.

A Kastanka című előadásban a harmonikát vette kézbe, ami szintén bizonyítja sokoldalúságát.
Elmondása szerint a zene által tudja átadni a közönségnek azokat az érzéseket, melyeket szavakkal nem mindig lehet kimondani.

Az interjú közben Melinda elárulta, hogy van egy még meg nem valósult álmát.

– Tervbe van véve, hogy készítek egy Karády-estet – mondja. – Az anyag már egy ideje megvan hozzá, de nem tudom rászánni magam. Úgy érzem, még nem állok készen rá. Lehet, hogy majd egyszer sikerülni fog. A kollégák is biztatnak, ezért mindig bele-bele nézegetek az anyagba, de egy magánest, az nagyon nehéz műfaj. Nem csináltam még hasonlót, és talán pont emiatt is tartok tőle. Meg azért is, mert nem érzem magam Karády-típusnak, nem olyan alkat vagyok. Ezért úgy kéne átadni a nézőnek, hogy ennek ellenére mégis hiteles legyen – magyarázza.

S most kicsit kanyarodjunk el a színháztól egészen a családi házukhoz. Miként van jelen az ének Melindáék életében? Erről is szívesen mesélt.

– Ma is szoktam énekelni: bekapcsolom otthon a rádiót és rázendítek – árulja el. – Persze, csak régebbi számokat, mert az újabbakat nem annyira szeretem, és nem is értem. Van egy lányunk, ő is énekelget, de csak otthon. Nem látom benne azt az ambíciót, hogy ezzel szeretne foglalkozni. De közben ezt én nem is szeretném. Ő inkább a szervezési munkában jó, és azt nagyon szereti.

A színésznő elmondta, hogy férje nem egy színházba járó típus, inkább otthon ülő, de elfogadták egymást olyannak, amilyenek. Színházról leginkább akkor beszélgetnek, amikor nagyobb, érzelemdúsabb esemény történik.

– Például mindig elmesélem a férjemnek, hogy mennyire örül nekünk a beregszászi közönség, mert ilyen közönségünk nincs sehol a világon – mondja meghatottan. – Amikor látom, hogy állva tapsolnak és teltház van, sőt, pótszékeket kell behozni, akkor olyan boldogan tudok hazamenni, s ezt muszáj megosztanom a családtagjaimmal.

Példaképeiről mesélve Melinda elárulta, hogy nem tud felnézni egy olyan színészre, énekesre, akinek emberi oldalát nem ismeri. Számára ott kezdődik a csodálat, ha valakiben a jó szakmaiság mellett meglátja az emberséget is. Így tudta kiemelni Szűcs Nelli színésznőt, egykori kollégáját.

– Nem akarok nagy szavakat használni, de zseniális színésznőnek tartom. Nem is tudom, honnan van ennyi energiája. Annyira látom rajta, hogy ösztönösen tud dolgozni. Nagyon szeretném ezt tőle megtanulni, ha ez egyáltalán tanulható. Emellett hatalmas lelke van. De a társulat több tagjáról is el tudom mondani ezeket. Hálás vagyok Vidnyánszky Attilának, hogy összegyűjtött bennünket, hogy együtt dolgozhattunk, és ilyen remek emberektől tanulhattam. Még a mai napig is formálódom, tanulok, ez a folyamat sosem ér végett, de olyan emberekkel kezdhettem meg a pályám első éveit, akikre felnézek – tette hozzá.

A színház és a zene mellett Melinda nagyon szereti a kertet.

– Sokan őrültnek néznek itt a színházban, hogy jön a tavasz és alig várom, hogy kertészkedjek.

Elmondása szerint nem volt ez mindig így, inkább az utóbbi időben alakult ki a természet közelségének a keresése. Szereti azt a csöndet, és boldogsággal tölti el, amikor látja, hogyan bújik elő a földből, hogyan fejlődik az, amit elvetett, látja a keze munkájának gyümölcsét. Ezek után már nem meglepő, hogy szereti az erdőt, szívesen megy gombázni, s ott is szeret csendben lenni, megfigyelni, erőt gyűjteni. Talán éppen ahhoz, hogy majd a színházban átadhassa a nézőknek azt az energiát, amelyet magába szívott kint a szabad ég alatt.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma