Felhangolva: Kiss Julianna karmester

2016 óta vezeti a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, illetve a Felsőfokú Szakképzési Intézet egy-egy kórusát, amely kötelezően választható szakkör a főiskolások számára az első három évfolyamon. Milyen egy karmester munkája? Hogyan éli meg hivatásának szépségeit és nehézségeit? Minderről Kiss Julianna kórusvezetőt kérdeztem.

Pályafutása még a beregszászi református gyülekezetének gyerekkórusában kezdődött, ahol hét vagy nyolc éven át énekelt és megfigyelhette a karmester munkáját. Később, tanulmányai során a Munkácsi Egyetem hallgatóiból álló kórusnak is tagja lehetett, majd amikor a Beregszászi Művészeti Iskolában kezdett el dolgozni, tagja lett a tanárok kórusának.

Juliannát három éve a főiskola kórusvezető betöltetlen posztjára hívták meg. Noha a zenekarvezetői diplomája mellett kórusvezetői képesítése is van, elmondása szerint nagyon meglepte a felkérés, hiszen korábban csak a Kodály Zoltán Művészeti Iskola harmonika-zenekarát vezette.

– Elvállaltam, mivel láttam benne lehetőséget a fejlődésre magam számára is, és nem bántam meg – mondja a fiatal karmester. – Nagyon új volt nekem, amikor belevágtam, de most már kezdem magaménak érezni.

Összehasonlítva a két szakmát, elmesélte, hogy a zenekarral szemben a kórusvezetéshez nem kell infrastruktúra: elegendő egy terem, megvannak a résztvevők, és máris minden feltétel adott. A tagok hangja mindig kéznél van, mint ahogyan Kodály is mondta: „Az emberi hang, a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer ”. Viszont Julianna kifejti, hogy ez a körülmény még nem teszi egyszerűvé a munkát, hiszen meg kell tanulni bánni a hangokkal, sőt az egész test működését alá kell rendelni az éneklésnek, mert nemcsak a levegővétel számít, hanem a testtartás, a test üregeinek az állapota is.

S hogy mit szólnak hozzá a diákok? Engedelmeskedik-e a testük Julianna szavára?

– A koledzsesek 15-16 évesek, a főiskolások pár évvel idősebbek – meséli a kórusvezető. – Ebben az életszakaszban már ki kellett, hogy alakuljon egy éneklési készség. Tehát, ha eddig nem énekelt rendszeresen, nem hallgatott zenét, akkor azt pótolni már szinte lehetetlen. A foglalkozáson minden hallgató megtanulhat másokkal együttműködni, akár a dallamnak a részleteit is értelmezheti, de az elmulasztottat teljes mértékben nem tudja pótolni.

Emiatt a fellépésre csak azokat válogatja be, akiknek legjobban sikerült elsajátítani az anyagot.

Ezt hallván akarva-akaratlanul eszembe jut az Oscar-díjas Mindenki című film története, melyben a kórusvezető megkéri a kevésbé ügyes gyerekeket, hogy a fellépésen éneklés helyett tátikázzanak.

Erre reagálva Julianna őszintén bevallotta:

– Kórusvezetői szempontból kicsit visszás az üzenete a filmnek. A karmester jót akart a gyerekeknek. Megtehette volna, hogy kiválogatja a legügyesebbeket és a maradékot otthon hagyja, ehelyett mindenkinek biztosította a fellépés élményét, de a teljesítmény érdekében arra kérte néhányukat, hogy tátikázzanak. Én nem tartom ezt egy negatív gyakorlatnak. Magam is tátikázó kórustagként kezdtem gyerekként, egy éven át nem énekeltem, mert még kicsi és tapasztalatlan voltam. Kellett ez az egy év mint felkészítő. Bátorságot gyűjtöttem, tapasztalatot.

Nem igazán szoktam ilyesmire kérni a gyerekeket, hiszen már nem is gyerekek, hanem a felnőttkor küszöbén álló egyének, ezért el tudják maguk dönteni, hogy mennyire képesek teljesíteni. De előfordul, hogy megkérek valakit, énekeljen halkabban, mert ugyan tisztán, de túl hangosan énekel. Hiszen a kórusban nem egy-egy hangnak a feltűnése, hanem az összhang a cél. Illetve, aki még bizonytalan, azt arra kérem néha, hogy halkabban énekeljen. Ezeket megfelelőképpen kell megfogalmazni és figyelembe kell venni az egyén sajátosságait: nem biztos, hogy mindenki ugyanúgy fogadja ezt a kérést – mondja meggyőződéssel.

Egyébként meg kell jegyezni, hogy a nemek arányát illetően, mindkettő női kórus. De van két fiatalember a koledzs, illetve egy a főiskolai kórusban. Mivel kevesen vannak, ezért nem énekelnek külön szólamot.

Tévében, nagy koncerteken gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy a karmester férfi. Jobban érdekelné a szakma a férfiakat, vagy alkalmasabbak erre a feladatra?

Julianna szerint szó sincs arról, hogy a karvezetés nemhez kötött tulajdonságokat feltételezne. Meggyőződése, hogy egy nő is képes teljes értékű vezetője lenni egy zenekarnak. Inkább azt hangsúlyozza, hogy mivel a nők édesanyák, gyakrabban a családot választják a karrier helyett, vagyis a legjobb karmesterek azért férfiak, mert nekik egyszerűbb mindent háttérbe szorítani és csak a munkának élni.

Julianna szerint a karmester legfontosabb tulajdonsága az, ha szakmai tudással rendelkezik, és a továbbiak attól függnek, hogy milyen társasággal dolgozik. Előnyt jelent a kisugárzás, hatás a csoportra, aminek köszönhetően elfogadják a vezető véleményét. Kell, hogy tekintélye legyen, hogy magával tudja ragadni a többieket, és át tudja adni az elképzeléseit, összhangot tudjon teremteni és el tudja feledtetni a mindennapok gondjait. Ahol sok ember gyűlik össze, ott mindenféle helyzetek adódnak: konfliktusok, nehézségek, ezért interjúalanyunk elmondta, hogy a karmesternek pedagógiai érzékkel kell rendelkeznie, különösen akkor, ha fiatalokkal, gyerekekkel foglalkozik.

Gyakorlatban a főiskolán és a szakképzési intézetben heti egy-egy foglalkozásuk van.

– Sajnos ötödik órapár, mivel szakkör jellege van – panaszolja a karmester, – a beutazóknak már gyakran közben el kell indulniuk. Emellett ideálisabb lenne heti két foglalkozás, de ez jelenleg még nem megoldható, viszont fellépéseket megelőző időszakokban szoktam tartani plusz próbákat.

Legnagyobb nehézségnek mégis a folyamatosan változó összetételt említette, hiszen mire megszokják, megszeretik a kórust, van némi tapasztalatuk, bátrabban énekelnek, addigra már búcsúzni kell tőlük, mivel befejezik az intézményben folytatott tanulmányaikat. Hozzátette, hogy megvan az előnye is ennek a helyzetnek: az új tagok mindig új lehetőségeket hoznak.

Julianna Kodály szellemiségét igyekszik megőrizni és ennek megfelelően összeállítani a repertoárt. Főleg magyar népdalok, népdalfeldolgozások szerepelnek az előadásukban, mivel ezeket könnyebben tanulják meg a fiatalok.

Emellett a karmester igyekszik olyan dalokat is elővenni, amelyek érdekesek, frissítik a fellépést, például Kodály Zoltán, Jagamas János, Járdányi Pál, Bárdos Lajos magyar népdalok kétszólamú feldolgozásait, klasszikus zenei részleteket Schumann, Mozart, Händel tollából. Mivel leendő pedagógusokkal foglalkozik, ezért fontosnak tartja az olyan dalokat, melyre a későbbiekben munkájuk során szükség lesz: gyerekdalokat kétszólamú verzióban, megzenésített népi gyerekjátékokat adnak elő. Az a cappella műveken kívül vannak zongorakíséretes műsorszámok is.

Ami a fellépéseket illeti, megmutatkoznak a két intézmény diplomaosztó ünnepségén, a főiskola tanévnyitóján, tanévzáróján, valamint kétévente kerül megrendezésre Beregszászban a felsőoktatási intézmények kórusainak nemzetközi találkozója, melynek célja, hogy vendégül lássák azokat a kórusokat, melyek hasonló profilú intézményeket képviselnek, hogy együtt zenéljenek és tapasztalatot cseréljenek.

– Most kaptunk egy felkérést a május 30-i Vásárosnaményban szervezett ifjúsági kórustalálkozóra, oda is készülünk éppen – újságolja Julianna.

Az emberek énekelhetnek külön-külön vagy zenekarban, de egy kórus előadása teljesen más benyomást kelt és különleges élményt nyújt: személyesebb, közvetlenebb; de nemcsak élményt nyújt, hanem neveli is a közönséget. Ezért a repertoár kiválasztásánál a karmester elsősorban nem azt veszi figyelembe, hogy mi jelentene élvezetet a közönség számára, hanem hogy melyik művel ajándékozhat valami újat, ami egy következő szintre juttathatja a hallgatóságot. A kórustagok és a karmester számára a kórus egy olyan közösséget, olyan kapcsolatot jelent, amilyennel nem nagyon találkozhatnak máshol a hétköznapokban.

– A kórustalálkozó után azt az élményt vittem haza magamnak, hogy sokkal bensőségesebb kórusvezetőnek lenni, mint zenekarvezetőnek, vagy bármilyen más zenész csapat vezetőjének, mert a karmester még arra is hat, hogy a kórus tagjai hogyan vegyenek levegőt. Ennél bensőségesebb viszonyt nem tudok elképzelni. A kórusvezető egy biológiai funkcióba avatkozik bele. Ez egy nagy feladat, komoly felelősség, de egy szép és rendkívüli hivatás – összegzi lelkesen.

S miközben beszélt, a szeme csillogásából úgy éreztem, hogy Julianna megtalálta a helyét és boldog.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma