A könyvtárosok fizetnek, mint a köles: Korrupció vagy rágalom?

A Beregszászi Járási Könyvtárhálózat egyik munkatársa kereste meg szerkesztőségünket azzal, hogy leleplezze a szerinte korrupt, basáskodó főnökét, aki felső kapcsolatainak köszönhetően nem fél senkitől és semmitől, fittyet hány a törvényekre, és ráadásul elfogadhatatlan módon beszél és viselkedik a munkatársaival.

Elmentem hát a Beregszászi Járási Könyvtárhálózat könyvfeldolgozó részlegére, ahol Makó Mária könyvtáros és Trigubec Szilvia takarítónő, nevük elhallgatását kérő munkatársaik jelenlétében és egyetértésével megdöbbentő dolgokat meséltek munkahelyük belső titkairól. Varga Évát, a Beregszászi Járási Könyvtárhálózat vezetőjét az ügyészségen is feljelentették, továbbá két illetékes kijevi szervnél ugyancsak megtették feljelentésüket. Elkeseredésükben fordultak lapunkhoz, mert egy hasonló ügyészségi vizsgálatot már következmények nélkül megúszott korábban Varga Éva. Az ugyancsak korrupciós ügyben történt ügyészségi vizsgálat az akkori feljelentő elbocsátásával végződött. Na de milyen elfogadhatatlan dolgokat is csinál a két könyvtári dolgozó szerint a járási könyvtárhálózat vezetője?

Makó Mária könyvtáros: „Főnöknőnk, Varga Éva, a Beregszászi Járási Könyvtárhálózat vezetője havonta egy-két alkalommal különböző indokokkal pénzt szed a könyvtárosoktól, természetesen a saját maga számára. Legutóbb például azt találta ki, hogy Mikola Azarov, Ukrajna miniszterelnöke kárpátaljai utazása során a beregszászi járási Kovászóra is ellátogat, ahol a kovászói könyvtárosnak kell majd vendégül látnia. Ehhez kérte a könyvtáros kollégák anyagi hozzájárulását. Ezúttal csak 20 hrivnyát kellett fizetni, azt megelőzően 30 hrivnyát szedett be, a nyugdíjas korú munkatársainknak pedig 60 hrivnyát kellett fizetniük. A miniszterelnök végül nem utazott Kovászóra, a legközelebbi gyűlésen a kovászói könyvtáros is jelen volt, akit hiába kérdeztünk a pénzről, nem tudott róla semmit. De ez mindig így van. A könyvtárosok nem merik azt mondani, hogy nem adnak.

A korrupciós ügyein túl minősíthetetlen hangon beszél a beosztottjaival. Számtalanszor kijelentette, hogy amíg Halász László a járási kulturális osztály vezetője, addig ő azt csinál, amit akar. Úgy tűnik, hogy igaza is van, mert én többször jeleztem Halász felé a vele kapcsolatos problémákat, de nem történt érdemi változás. Ezzel szemben állandóan rajtam és a könyvfeldolgozó osztály munkatársain szekerezik, mert mi nem fizetünk neki. De biztosan tudjuk, hogy szedi a pénzt, korábban én is nagyon sokszor összeszedtem kérésére a falusi könyvtárosoktól az általa mondott összeget. Legtöbbször azt sem mondja meg, hogy mire kell. De olyan esetekről még nem is beszéltünk, mint a legutóbbi, amikor három naplóból és két „szummárnaja knyigából” álló csomagot kapott minden könyvtár, amelyet a református nyomda készített el. Megkérdeztem a nyomdában, 55 hivnyába került egy ilyen csomag. Éva szemrebbenés nélkül beszedte a könyvtárosoktól érte a 100 hrivnyát, ezzel egy szempillantás alatt 2000 hrivnyát keresett. A Beregszászi járásban 42 falusi könyvtáros van, ezek közül legalább tíz nyugdíjas korú, akik mint említettem, általában duplán fizetnek. Tudja, a falvainkban nagyon kevés munkalehetőség van, a könyvtárosok pedig átlagosan 1500–2000 hrivnya körül keresnek, a régi munkatársak még többet is. Lassan megszokták, cserében azért, hogy dolgozhatnak, havonta egy-két alkalommal be kell fizetni egy kisebb összeget a főnöknő számára, akiről mindenki tudja, hogy imádja a pénzt. Korábban ön írt arról a Kárpátaljában, hogy a főnökeink szerint a falusi könyvtárosok nem végzik el maradéktalanul a munkájukat, például télen a fűtetlen könyvtárakat nem tartják nyitva napi nyolc órán át, továbbá nagyobb forgalmat dokumentálnak, mint amekkora valójában van – erre persze rá vannak kényszerítve, és emiatt zsarolhatók.”

Trigubec Szilvia takarítónő: „Én vagyok rá az élő példa. Március 8-ra nem adtam be a 130 hrivnyát, és már ki is vagyok rúgva, pedig ötgyerekes családanya vagyok.

Varga Éva minden évben rendezvényt szervez március 8. alkalmából, melynek egy részét állítólag a szakszervezet fizeti. Idén, aki részt vett a bulin, annak 130 hrivnyát kellett befizetnie, aki valamilyen oknál fogva nem tudott ott lenni, az 65 hrivnyát fizetett.

A dolog úgy történt, hogy a főnökasszony megkérdezte tőlem: „Jössz a resztoránba?” Mondtam, hogy családi problémám miatt most nincs hozzá hangulatom, mert akkor került be a kis unokám a kórházba, nagyon beteg volt. Nem volt pénzem. Mondtam Évának, hogy mindig mindent befizettem, eddig és ezután is be fogom, de ezt most nem tudom. Egyszóval közöltem vele, hogy a felét, a 65 hrivnyát sem fogom most befizetni. Addig semmi kifogása nem volt a munkámmal kapcsolatban se neki, se másnak. Viszont úgy tudom, hogy július 1-jétől nem hosszabítja meg a szerződésemet, sőt azzal is fenyegetett, hogy a 40-es „sztattyával” enged el. Azóta a szakszervezeti elnökkel már írtak rám jegyzőkönyveket is, mert közöltem vele, hogy ha ezért kitesz a munkahelyemről, feljelentem. A jegyzőkönyvet nem írtam alá, mert én rendesen elvégzem a munkámat, míg Varga Éva munkaidőben napokon át idegenvezetéssel foglalkozik, turistabuszokkal járja Kárpátalját.”

Makó Mária: „Máskor pedig heteket tölt Magyarországon. Az édesanyja Magyarországon dolgozik, de a mezővári könyvtár vezetője papíron. Oda fel van véve Szabó Zita könyvtáros is, aki elvégzi mindkettőjük munkáját.”

Ez már hihetetlennek hangzott, megkérdeztem Szabó Zita mezővári könyvtárost, aki elmondta: „Én szerződéssel gyerek­könyvtárosként vagyok felvéve, a könyvtár vezetője Varga Margit. Ő a járási könyvtárhálózat vezetőjének, Varga Évának az édesanyja. Ennek kapcsán egyebet nem szeretnék mondani.”

Ukrajnában élünk, a két hölgy által elmesélt történet életszerűnek tűnik. Úgy döntöttünk, közöljük az általuk elmondottakat. Viszont akkor tisztességes a dolog, ha megkérdezzük a másik felet is. Megkerestük tehát Varga Évát, a Beregszászi járás könyvtárhálózatának vezetőjét, aki a vádakat hallva a következőket mondta: „Minden állításuk aljas és gonosz intrika. Évek óta elfogadott dolog, hogy a rászoruló munkatársaink számára a kollektívánk pénzt gyűjt, ha például valaki vagy a közeli hozzátartozója beteg, műtétre szorul, halálesetkor, vagy ha egy nagyobb, költségesebb könyvtári rendezvényt szervez egyik munkatársam. Például amikor elment a járási könyvtárosok csapata főzőversenyre, akkor is adtak be pénzt a többiek is, mert erre a járási könyvtárhálózatnak nincs külön kerete. Eredetileg az általuk kritizált gyakorlatot az alsóremetei könyvtáros javasolta – ez jegyzőkönyvbe került –, mert mint mondta: nem tudni, hogy ki mikor kerül bajba. De hangsúlyozom, önkéntes alapon működik, aki jónak látja, az adja be a pénzt, és nem magamnak gyűjtök, hanem a kollektíva céljaira. A legtöbb esetben nem is jut el hozzám ez a pénz. Az utóbbi időben, sajnos, valóban sok olyan beteg volt, akiknek gyűjtenünk kellett.

Trigubec Szilviával pedig nem azért nem hosszabbítok szerződést, mert valamit nem fizetett be. A takarítónő a figyelmeztetéseim ellenére is négy-öt órás ebédszüneteket tart, pedig neki ugyancsak napi nyolcórás munkaideje van, mint nekem. Ezenkívül fotódokumentumok is vannak arról, hogy nem végzi el rendesen a munkáját. Rengeteg trehányságot hagy maga után. Volt olyan eset, hogy a lányok beleírták a polcon lévő porba, hogy „Szilvi!”, mire letörölte. Megkértem, hogy húsvétra csináljon egy nagytakarítást, de még ukrán húsvétra sem voltak a függönyök kimosva. A munkatársaimmal közösen döntöttünk úgy, hogy írok a munkanélküliekkel foglalkozó hivatalba egy levelet. Akit küldenek, az lesz a járási könyvtár takarítónője. Remélhetőleg az új munkatárs majd lelkiismeretesebben áll a munkájához.

Én is itt vagyok minden nap a városban. Nyilván a könyvtárhálózat vezetőjeként nem tartózkodom állandóan a járási könyvtárban, de ugyanúgy munkaügyben itt vagyok reggeltől estig. Például akkor is, ha Bátyúba kell elutaznom egy rendezvényre, vagy ha valamelyik járási hivatalba kell mennem.

A március nyolcadikai ünnepséget pedig a szakszervezet és az igazgatóság együtt rendezi. Közösen megegyeztünk abban, hogy aki nem jön, az is bead egy bizonyos részt. Viszont aki nem adta be, annak semmilyen hátránya nem származott ebből.

Makó Mária esete különleges. Négy évvel ezelőtt még asztélyi könyvtáros volt, de el kellett onnan hozni, mert konfliktusa volt a polgármester asszonnyal. Találhattam volna kivetnivalót a munkájában, mivel csak középiskolai végzettsége van. Én viszont úgy gondoltam, hogy megérdemel egy esélyt, azóta a járási könyvtár könyvfeldolgozó osztályán dolgozik. Ezért én nem kértem tőle semmilyen hálálkodást, ráadásul a menyét is felvettem Macsolára könyvtárvezetőnek, ugyancsak végzettség nélkül. Azt gondolom, hogy ezek után ez és az ehhez hasonló felvetések nem etikusak a részéről. A járási könyvtárhálózat ötvennégy munkatársából csak ő és a menye dolgozik középiskolai végzettséggel, ha nem is szakirányú végzettség, de legalább valmilyen középfokú szakvégzettsége mindenki másnak van. Nem tudom, hogy ennek ellenére honnan veszi a bátorságot, hogy más munkáját minősítse. A családomat pedig inkább hagyjuk ki ebből, mert pont az ő menye is Magyarországra jár munkaidőben gyógykezeltetni magát, pontosan ezért inkorrekt, amit csinál.

Amit az édesanyámmal kapcsolatban mondanak, az nem igaz. Nem igaz, hogy Magyarországon dolgozik, nem igaz, hogy onnan kapna nyugdíjat, ez ugyanúgy rágalom, mint a többi vádaskodásuk.

Rám nem volt panasza a járási művelődési osztály korábbi és jelenlegi vezetőjének sem, pedig 2003-tól vagyok a könyvtárhálózat igazgatója. Nagyon szégyellem, hogy a járási könyvtár az újság hasábjain most negatív szempontból szerepel. Hozzánk nem méltó a belső konfliktusainkat így kiteregetni. Azt szeretném, ha inkább a Kovács Vilmos-rendezvényünkről írnának, aminek az előkészítésén Gáton dolgozunk.”

A fentebb leírtak egyeztetésekor az igazgatónő irodájába hívta Tóth Piroska beregújfalui könyvtá­rost, aki cáfolta, hogy Varga Éva magának szedett volna pénzt, illetve azt is, hogy a nyugdíjasoknak dupla összeget kellett korábban fizetniük. Elmondta: „Legutóbb a nagyberegi halászfesztiválkor én magam szedtem be a kollégáktól 40 hrivnyát. Szerintem, ha megvan az a fizetés, akkor ez nem olyan sok. Ráadásul nekünk, a könyvtáros csapat tagjainak, akik ott főztünk, nemcsak a vasárnapunk ment rá, sokkal többel hozzájárultunk, mint a többiek.”

Badó Zsolt
Kárpátalja