Javul a helyzet Japánban

Bár újabb földrengés rázta meg Japánt, a helyzet bíztató, mivel sikerült a fukusimai erőmű minden reaktorába eljuttatni az elektromos vezetékeket. Ugyanakkor a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint a radioaktivitás szintje az atomerőmű 20 kilométeres körzetében továbbra is a megengedett mérték 1600-szorosa.

 

Kedden újabb két földrengés rázta meg Honsu sziget észak-keleti partvidékét, amelyek a fukusimai atomerőmű környékét is elérték. A hajnali 5,7-es földmozgást délelőtt egy 6,6-os erősségű követte.

Kedd estére végre sikerült mindegyik reaktorhoz eljuttatni az elektromos vezetékeket. Az súlyosan sérült 3-as reaktor irányítótermében már világítás is van, amely nagy segítséget jelent a hűtőrendszer beindításán dolgozó mérnököknek. A világítás visszatérése továbbá megkönnyíti majd a sérült reaktorok valós állapotának felmérését is, mivel a helyzet stabilizálásán dolgozó szakemberek eddig nem láthattak be az egységekbe, csak feltételezéseikre hagyatkozhattak. A munkát kedd hajnalban kezdték meg újra, miután hétfőn evakuálni kellett a dolgozókat, mert ismeretlen okok miatt a 2-es és 3-as reaktorból fehér füst szállt fel. Edano Jukio kabinetfőtitkár tájékoztatása szerint a füst okát továbbra sem tudják meghatározni.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint a radioaktivitás szintje az atomerőmű 20 km-es körzetében a megengedett mérték 1600-szorosa, a tengerből vett mintákban 127-szer nagyobb a jód és 25-ször nagyobb a cézium aránya, mint normális esetben. Ezen kívül nagyarányú a kobalt szennyezettség is. Azt azonban még korai lenne felmérni, hogy ennek milyen kihatása lesz a halászatra. Edano bejelentése szerint az erőművet üzelemtető Tokyo Electric Power (TEPCO) vállalatnak felelősséget kell vállalnia a sugárzás okozta károkért, így a cég kompenzálni fogja a környékbeli farmereket. Előzetes becslések szerint a TEPCO-nak több milliárd dollárjába fog kerülni az erőmű és a környék megtisztítása, valamint a kárvallottak kompenzációja. 

A rendőrségi nyilvántartások szerint 9079-re növekedett a halottak, és 12645-re az eltűntek száma. A BBC beszámolója szerint az cunami sújtotta területekre vezető utakat sikerült helyreállítani, amely lehetővé teszi a segélyszállítmányok könnyebb célba juttatását. Az Egyesült Államok Atomenergia Felügyelő Bizottsága (NRC) azt nyilatkozta: úgy tűnik, sikerült stabilizálni a japán atomválságot.

Forrás: kitekinto.hu