Beregszász névtábla – rovásírással

A kárpátaljai magyar települések közül elsőként székely-magyar rovásírásos helységnévtáblát avattak Beregszászban. A tábla elkészítését a Beregszászban fogadóirodát működtető Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő kezdeményezte, felállítását a városi tanács engedélyezte, végül a Rovás Alapítvány készítette el.

Az avatási ünnepségre március 19-én kora délután került sor Beregszász Asztély felőli határában, ahová a rossz idő ellenére nagyon sokan eljöttek. A táblát Kovács Béla EP-képviselő és Gajdos István, az UMDSZ elnöke, Beregszász polgármestere leplezte le számos érdeklődő jelenlétében. Az ünnepségen jelen volt többek között Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, Demkó Ferenc görög katolikus esperes, dr. Gyüre Csaba és dr. Kiss Sándor, a Jobbik országgyűlési képviselői, dr. Félegyházi Péter beregszászi magyar konzul és Sípos László, a Rovás Alapítvány kuratóriumi elnöke. Az ünnepség alatt díszsorfalat álltak a beregszászi Bendász István-cserkészcsapat tagjai.

A Kovács Béla képviselő beregszászi irodája által szervezet ünnepség a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházban folytatódott a Credo verséneklő együttes koncertjével, majd azt követően az érdeklődők meghallgathatták Usztics Mátyás, népszerű színész és rendező Magor nyelv és történelem című előadását.

Kárpátalja