A szlovák ellenzék sem tudta módosítani az állampolgársági törvényt
Nem egészen egy év alatt a belügyminisztérium kimutatása szerint 52 személy vesztette el szlovák állampolgárságát, de köztük csak hárman azért, mert felvették a magyar állampolgárságot.
A 150 tagú törvényhozásban a módosítási javaslatról szóló csütörtöki szavazáskor 146 képviselő volt jelen, s közülük csak 68-an támogatták a Smer kezdeményezését, ami nem volt elegendő az elfogadáshoz. Érdekes, hogy az ellenzéki javaslatot két koalíciós képviselő, a kereszténydemokrata Radoslav Procházka és a független Igor Matovic is megszavazta. A Smer javaslata szerint a jövőben nem veszítették volna el eredeti állampolgárságukat azok, akik úgy szereznek második állampolgárságot, hogy az adott államhoz reális kapcsok fűzik.
Az új szlovák kormánykoalíció tavaly bevette programjába, hogy módosítja a Fico-féle állampolgársági törvényt, s törli belőle az állampolgárok büntethetőségét. A koalíció négy pártja azonban mindeddig nem volt képes megegyezni a módosítás konkrét formájáról, így az év elején a kormányoldal módosító indítványa megbukott.
A Híd szlovák-magyar párt már márciusban újra napirendre akarta tűzni a témát, de az elhúzódó nézeteltérések miatt ez nem sikerült. Az új módosító javaslat sorsa továbbra is bizonytalan, s a döntést a kormánypártok őszre halasztották.
„Az állampolgársági törvény már egy ideje vita tárgyát képezi köztünk (Híd párt) és koalíciós partnereink között. Jelen helyzetben azonban úgy látom, hogy nem vagyunk képesek olyan kompromisszumot kötni, amely teljes egészében tükrözné a mi elképzeléseinket és egyben a koalíciós képviselők számára is elfogadható lenne. Ezért a döntés, hogy várjunk a törvénymódosítási tervezettel őszig” – írja friss blogbejegyzésében Bugár Béla, a Híd elnöke.
„Nem mellékes azonban az a tény sem, hogy a Magyarországról érkező kezdeményezés, vagyis a kettős állampolgárság felkínálása körül nincsenek még tisztázva bizonyos kérdések. Véleményem szerint érdemes kivárni, hogy aktív vagy passzív választójogot fognak-e kapni az állampolgárságért folyamodók. Tisztában kell lennünk minden ténnyel ahhoz, hogy léphessünk. Természetesen ezt tudtuk akkor is, amikor benyújtottuk módosító javaslatunkat, de mielőbb cselekedni akartunk, hiszen a jelenlegi törvény elfogadhatatlan. Koalíciós partnereink azonban nem így gondolták. Kérdéses, hogy beigazolódik-e vajon azon félelmük, hogy a kettős állampolgárság megadása okot szolgálhat a magyarországi pártok Szlovákiában való kampányolására. És ezt a félelmet Magyarországnak kell eloszlatnia” – olvasható a blogban.
A kettős állampolgárság kérdése miatt Pozsony és Budapest között hónapok óta komoly feszültség van, amelyet a felek tárgyalásokkal kívánnak oldani.
Forrás: MTI