Felhangolva: Riport a Szalókai Református Énekkar tagjaival

Szalóka az a kárpátaljai település, amely évtizedek, sőt évszázadok óta hűen őrzi a nemzedékről nemzedékre átörökített kincseket, s úgy adja át azt a következő nemzedéknek mint legféltettebb igazgyöngyét. Egyik ilyen kincse a kórus, mégpedig a Szalókai Református Kórus.

Az énekkart valamikor a 90-es években Fekete Erzsébet alapította és szervezte meg, aki máig is a templom és a kórus kántora.

A kezdetekről így mesél:

– Közel harminc éve, amikor megalakult a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, dr. Soós Kálmán, a szövetség elnöke megkérdezte, hogy az idősebbek tudnának-e olyan dalokat énekelni, melyeket még az iskolában tanultak. Ezenkívül a helyiek is mondogatták, hogy legyen már egy énekkar, mert Szalókán mindig is volt kórus. Édesanyámnak jó hangja volt, így hát összeállt a szomszédasszonnyal, a komaasszonnyal, és hazafias dalokat, népdalokat kezdtek énekelni. Így kezdődött el. Egy falunap alkalmával a rendezvény megnyitóján a templomban énekelhettünk. Azóta váltunk egyházi kórussá, hiszen a továbbiakban már elvállaltuk az istentisztelet alatti szolgálatot – mesélte.

Mint kiderült, az énekkar vezetését azért is bízták rá, mert zeneművészeti szakközépiskolát végzett, zenetanárként és énektanárként dolgozott.

A kórus életében igazi mérföldkövet jelentett a Credo Alapítvány által működtetett Szalókai Nyitnikék Zeneiskola létrehozása. Színvonalasabbá vált az éneklés azáltal, hogy többszólamú kórusműveket is megtanultak. Abban az időszakban Nagyné Fekete Zsuzsanna volt a zeneiskola és egyben az énekkar vezetője, ezért az együttműködésüknek nem volt akadálya.

– A zeneiskola és a kórus kapcsolata abban állt, hogy a zeneiskolába járó gyerekek szülei énekeltek a kórusunkban, így mindkét csapat jelen volt a rendezvényeinken és mindkettő felléphetett dalaival – tudtuk meg Zsuzsannától.

Hozzáfűzte, hogy a gyerekek a mai napig is sokszor hangszerrel kísérik a felnőttek énekét, vagy maguk is beszállnak valamelyik szólamba. A kicsik segítsége apró dolognak tűnik, mégis ahhoz a jelenséghez hasonlít, amikor a virág elhullatja magját a jó földbe és idővel új növények keletkeznek belőle. Így az idősebbek azt vallják, hogy amíg van zeneiskola, addig lesz utánpótlás, addig van jövője az énekkarnak.

Zsuzsanna kiemelte, hogy a repertoárjuk nem csak egyházi énekekből áll. Így az istentiszteletek mellett vannak rendezvényeik, melyeken szívesen vesznek elő továbbra is hazafias dalokat vagy népdalokat.

Elárulta, hogy az énekkarnak két lemeze is van, melyek a Credo Alapítvány segítségével készültek el: az Út a sötétben című és egy karácsonyi kiadvány, melyen egy közös produkció hallható más zeneiskolák és a szülők kórusainak énekeivel.

Jelenleg Banga Melánia vezetésével él tovább a kórus. Karvezetői szakot végzett, korábban pedig Zsuzsanna növendéke volt a zeneiskolában, tehát megvan a szaktudása, a lelkesedése és a céltudatossága a feladathoz.

Ugyanakkor észrevettem, hogy férfiakat nem találunk az énekkarban. Megkérdeztem, hogy ez miért van.

Esetleg van a faluban egy külön dalárdájuk? Vagy egyszerűen a férfihang nem illik bele az összeszokott női énekkarba? Kiderült, hogy nem ez az oka. Sajnos a férfiak nagyon sokszor nem tartózkodnak otthon, mert külföldi munkát vállalnak. Az asszonyok maguk viszik a háztartást, tartják a lelket a faluban és… énekelnek.

Hogy miért teszik ezt? Honnan vesznek ehhez erőt? Maga az ének, a zene adja meg nekik a hétköznapokhoz a kitartást, az örömöt, a vigaszt. És ha akad egy-egy nagyobb kiruccanás, például meghívják az énekkart fellépni egy másik településre vagy másik országba, akkor az egy nagy kaland az egész csapat számára.

– Nagyhalász, Pellér, Püspökladány, Harkány, Tiszalök – csak néhány azok a települések, testvértelepülések közül, ahova elvitte a kórust az ének szeretete. Évente általában egy-egy ilyen utunk van – meséli Zsuzsanna.

Otyán Ilona szerint minden fellépésük emlékezetes, hiszen nagyon szeretnek együtt lenni.

– Minden meghívást szívesen fogadunk. Amióta nyugdíjas vagyok, egy próbát ki nem hagynék! – mondja büszkén.

Halász Kovács Mária megfogalmazása szerint nem csak egymásért gyűlnek össze:

– Azért élmény itt lenni, mert ez Isten magasztalásáról szól, és mindannyiunk életének fontos része az a kapocs, amely Istenhez köt bennünket. Tehát része az életünknek az, hogy Istent magasztaljuk – hangsúlyozta.

A kórust sokat segíti, támogatja a helyi lelkész, valamint Báthory József, a templom gondnoka. Így kaphatott mindenki egyforma öltözetet, kiegészítőt, hogy a színpadon és a templomban is előkelő megjelenéssel nagyobb benyomást keltsen azokban, akik őket látják, hallgatják.

Végül megtudtam, hogy az énekkarnak fontos szolgálata a temetésen, virrasztáson vagy esküvőn történő részvétel.

– Voltak, akik azért jöttek haza Szalókára megtartani az esküvőt, mert tudták, hogy itt van egy énekkar, amely szívesen énekel majd nekik – meséli a kántor. – De előfordult az is, hogy egy nagyberegi esküvőre hívtak meg.

Beszélgetésünk során érezhető volt, hogy a kórusban jó a hangulat. Egy újabb év kezdetén sok a terv, sok a lelkesedés. Most éppen a március 15-i ünnepségre és kórustalálkozóra készülnek. De ami a legfontosabb: bármilyen körülmények közt hálásak Istennek azért, hogy mindig van valaki, aki összetartja a csapatot, hogy majd az unokáik is elmondhassák: Szalókán mindig is volt kórus!

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma