Felavatták Szalókán Dr. Soós Kálmán rektor síremlékét

Július 8-án ünnepélyes keretek között avatták fel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola egykori rektorának, Dr. Soós Kálmánnak a síremlékét Szalókán, szülőfalujában.
Az eseményen megjelent Soós Katalin, az elhunyt özvegye, illetve a többi családtag; Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskola elnök asszonya; Bacskai József és Tóth István, Magyarország Főkonzulátusának ungvári és beregszászi főkonzuljai; Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke; Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány elnöke; Ljubka Katalin, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának osztályvezetője; Szabó Géza, a  Nyíregyházi Főiskola tanára; a főiskola tanárai, az egykori munkatársak, tanítványok, barátok, tisztelők.
 A közös emlékezetet a szalókai református gyülekezet énekkara nyitotta meg a 90. zsoltárral („Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram”), melyet együtt énekeltek a jelenlévők.

Ezt követően Illyés Gyula Haza a magasban című költeményét adta elő Nedbál Ádám, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium végzős hallgatója, a vers sorait Soós Kálmánra vonatkoztatva:

„…Igy maradok meg hírvivőnek,
őrzeni kincses temetőket…„

Még inkább megrendítő volt hallgatni az egykori munkatársat és barátot, Szabó Gézát, a Nyíregyházi Főiskola tanárát, aki e szavakkal emlékezett az egykori munkatársra, történészre, tanárra, politikusra, férjre és emberre:
„Tisztelt Rektor úr, megjelentek! Emlékezni, megemlékezni gyűltünk itt egybe, egy évvel azután, hogy itt sírhantodat vettük körül, és elszoruló torokkal osztoztunk a család gyászában: barátok, munkatársak, ismerősök, falubeli végtisztességtevők, közéleti szereplők, intézmények, tudós társaságok képviselői. Együtt énekeltük a lassan ökumenikussá váló 90. zsoltárunkat, valamint a szertartás végén megilletődötten, de nemzeti összetartozásunk érzékeltetéseként énekeltünk a Himnuszt, mert különleges búcsú volt ez. A kárpátaljai magyarságot és az egész nemzeti országot szívén viselő küldetéses embertől búcsúztunk el.
Egy év telt el, és már ez a rövid idő is elég ahhoz, hogy láthassuk, milyen űrt hagytál magad után, mekkora örökséget hagyományoztál az ittmaradottakra. Hiszek abban, az emlékező gyülekezet többségével együtt hiszek abban, hogy az öröklétből látsz ma minket, látod a felavatandó síremléket, látod a még egy év után is révült tekintetünket, hallod a pillanat emelkedettségéhez felnőni igyekvő szavainkat. És érzed, mennyire fontos nekünk a rólad szóló emlékezés, hiszen az az illendő tiszteletadáson túl a közösségi összetartozás élményével is megajándékoz, és a megőrzendő szellemi és erkölcsi érték megőrzésére is kötelez.
Soós Kálmán síremléke előtt tisztelgünk, megemlékezünk Szalóka neves fiáról, az emberről, a tehetséges történészről, a népszerű tanárról, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola első rektoráról.
Városi nyelvezetben sokszor elhangzik a tehetséges emberről, hogy „mélyről” indult. Soós Kálmán élő példa volt rá, mennyire hamis íze van ennek az általános minősítésnek. Ő sem mélyről jött, hanem az istenáldotta tehetségéhez kapott egy olyan emberi, erkölcsi tartást, amely a kitartásával, szorgalmával együtt emelte még magasabbra.
Az őt útra indító magyar faluban a történelem nemcsak a múltat jelenti, a történelem máig itt él, hiszen például 92 éve a trianoni határt rajzoló ceruzának esélye sem volt itt keletebbre húzni, hiszen rossz helyen ment a korábban áldást jelentő vasút. A velünk élő történelem az erős, elkötelezett embert tovább acélozta.
Soós Kálmán emberként, történészként sem a könnyebbik utat választotta. Magyar alsó – és középiskolákba járt, ami akkoriban kifejezetten hátrány volt, és ezek után az Ungvári Egyetemen lett történészhallgató. Ritkán beszélt az egyetemi éveiről, de akkor annál inkább azokat újraélve, láthatóan már feldolgozva az ott tapasztal furcsaságokat. De még így is nagyon tárgyilagos volt, de arról a néhány tanáráról, akiktől a szakmát tanulni lehetett, nagy tisztelettel beszélt. Ezt publikációi közvetlenül is bizonyítják, ennek értékelése szép feladat lesz egy- két tanítványnak. Fontosabb publikációinak többségét ismerve, több előadását végighallgatva elmondhatom, hogy Dr. Soós Kálmán történészi munkásságát a legkiválóbbakra jellemző szakszerűség és korrektség jellemezte. Érdeklődése időben és tematikailag is széles volt: Kutatott XVI., XVII., XIX. és XX. századi témákat is. Azt tapasztaltam, hogy a magyarországi szakmai körökben legnagyobb érdeklődést a magyar történelem, illetve a magyar történetírás ukrán megítélésével kapcsolatos tanulmányai és előadásai váltottak ki. Meggyőződése volt, hogy jobban kellene ismernünk a magyarságról másokban élő képet, és a sokszor fals, rossz kép kialakulásának, formálódásának okait. E téren hosszú távú tervei voltak. Ha ezekről beszélt, zárásként mosolyogva elmondta, hogy a tegnapi napja milyen időbeosztású volt. A fontos, nagyon fontos feladatok, ügyek mellett, egy sor apró, technikai, tervezési teendő is várt rá. Rektorként is nehéz volt átfogó, nagy történészi feladatokba belekezdeni. Különösen úgy, ahogyan Soós Kálmán akarta, szerette, az elsődleges források, a levéltári kutatások alapján.
Hosszasan kívánkoznék emlékezni Soós Kálmánra, a tanárra. Ebben a minőségében is példaértékű volt. Tudását, előadói kvalitását hamar észre lehetett venni. Ezt egészítette ki egy olyan tanári stílus, amelyet természetes beszédmód, a hallgatók, a tanítványok tisztelete, beleérző készség, közvetlenség jellemzett. Általánosságban is olyan kontaktust teremtő képessége volt, hogy egyaránt szót tudott érteni a kijevi hivatalosságoktól az utca emberéig, a magyarországi szakmai köröktől a kárpátaljai választási gyűlések résztvevőjéig. Mégis azt hiszem, az igazi közege az iskola volt. Néhányszor együtt kellett mennünk tárgyalni hivatalos helyre. Egyik helyen magas lóról beszéltek velünk. Úgy éreztem, nekem, mint mégiscsak idegennek, aki este hazamegy egy másik országba, nekem kell kikérnem kettőnk nevében is azt a hangot, de meg kellett lepődnöm, Soós Kálmán kemény és szókimondó lett, de mindeközben halk volt. Nem félt felszólalni a magyar kisebbség jogaiért, a törvényesség betartásáért, a főiskola, a hallgatók érdekeiért bátran kiállt, érvelt. Mindig pontosan érezte a 161. dicséret intenciója alapján, hogyan kell a régi törvényből harcolni tanulni. És mindig, mindenütt hiteles volt. Saját közösségeiben pedig egyértelműen ő volt a konfliktust megelőző, az egység központja. Ez jellemezte rektori ténykedését is. Magánélete, családszeretete, szülőhelyéhez való ragaszkodása példás, kikezdhetetlen volt.
Tisztelt emlékező gyülekezet! Keresztény kultúránkba a gyász és a jövőbe vetett hit is benne foglaltatik. Ennek a hitnek az életben tartásához kell nagyobb figyelmet fordítanunk az őszinte kegyelet gyakorlására. És ha az ősi hiedelem szerint a síremlék az eltávozott helyett áll, merthogy rá emlékeztet, hirdesse ez a síremlék Dr. Soós Kálmán családjához, szülőhelyéhez, a kárpátaljai magyarsághoz, barátaihoz, a beregszászi főiskolához való kötődése emlékeinek ápolását! Hirdesse ez a síremlék, hogy Dr. Soós Kálmán szellemi hagyatéka értéket, méltóságot sugároz az itt maradottaknak! Hirdesse ez a síremlék, hogy szellemisége olyan derűt sugároz felénk, amely segít felülemelkedi panaszainkon, hogy felejthessük, hogy valaha is a babiloni vizeknél ültünk! De a tanúságai emberségesen hasznosíthatóak. Őrizze ez a síremlék is Soós Kálmán emlékét!
Kedves Soós Kálmán barátunk, nyugodj békében!”

A megindító szavak után a síremlék megkoszorúzása, s a kegyelet leróvása következett. 

Majd a jelenlévők közösen elénekelték a Magyar Himnuszt. Végül a megemlékezés záróakkordjaként a szalókai vadásztársaság tagjai díszlövést adtak le egykori társuk, Soós Kálmám tiszteletére.

Bár a megemlékezés véget ért, sokáig ott maradtak a résztvevők, megálltak, gyertyát gyújtottak Soós Kálmán síremléke előtt, kifejezve tiszteletüket, szeretetüket az egykori rektor iránt. Az egyik koszorú szalagján míves betűkkel a következő sorok voltak olvashatóak:

„Csak az hal meg, akit elfelejtenek,
örökké él, akit nagyon szerettek.”

„Boldog nyugalmat és örök emléket” Soós Kálmán!