Csak imádságra és böjtölésre

 Nem írok le valótlanságot, ha azt mondom, hogy nem nagyon tu­dunk mit kezdeni a böjt kérdésé­vel. Nemcsak mi, reformátusok, de más felekezeteknél sem igazán értik, hogy miért kell böjtölni, mire való a böjt. Valamelyik felekezet tradíció­ból böjtöl, mi, reformátusok, meg tradícióból nem. Talán ezért szület­nek a böjtnek világi oldalról „jobb­nál jobb” magyarázatai: „Szüksé­ge van az emberi testnek a böjt­re, hogy a rengeteg méreganyag akadálytalanul el tudjon távozni a szervezetből.” „Milyen nagyszerű fogyókúra, hiszen ha egy kis moz­gással párosítjuk, akkor rengeteg fölösleges kilótól meg lehet sza­badulni.” „Az egészséges élet­mód egyik ősidők óta gyakorolt eszköze.”

 Ha nem értjük, hogy mi a szerepe a böjtnek az Istennel való kapcsolatunkban, akkor na­gyon nehezen tudjuk másként látni, mint ahogy a fent említett mondatokban megfogalmazták. Azért megjegyzem, nem hiszem, hogy ördögtől valók volnának az egészséges életmódról szóló magyarázatok sem, hiszen Isten az egész emberrel törődik, neki az egész emberre gondja van, így a testünkre is. Nem baj az, ha oda­figyelünk rá, hogy a Szentlélek egy jól karbantartott testben tud­jon munkálkodni.

Mindezek ellenére úgy gon­dolom, hogy a böjtnek nem egyszerűen a testre van hatása. Nem csupán egy fogyókúrás eszköz, hanem Isten kezünkbe adott lehetősége, amivel kifejezhetjük, hogy tenni is akarunk azért, amiért könyörgünk. Hatalmas lelki erőt ké­pes adni, és még inkább alátámaszt­hatja imádságainkat.

Ebben a böjti időszakban az evangéliumok egyik történetével foglalkoztam, amelyiknek a végén van egy rövid mondat, amit Jézus fogalmaz meg egy démonűzés kap­csán: „Ez a fajta pedig nem távo­zik el, csak imádságra és böjtölés­re” (Mt 17, 21). A történet egy apá­ról szól és holdkóros fiáról, akin a tanítványok nem tudnak segíteni. Jézus, felháborodva a tanítványok hitetlenségén, segít a gyermeken. A tanítványok nem hagyják annyiban és érdeklődnek kudarcuk oka iránt. Jézus a hitetlenséget ne­vezi meg a kudarc okának. S egy rövid mondatban hozzáteszi, hogy ez nem távozik el, csak böjtöléssel és imádsággal.

Miért vallott csődöt a tanítvány­ság? Jézus, amikor kiküldte őket, felhatalmazta arra, hogy ördögöket űzzenek, betegeket gyógyítsanak. Mikor visszatértek, sikerekről szá­moltak be. Ez bizonyítja azt, hogy a tanítványok tudtak ördögöt űzni. „Még a gonosz lelkek is engednek nekünk!” – mondják. Az apa is, aki fiát a tanítványokhoz viszi, tudja, hogy ők is bírnak ilyen hatalommal.

Minden meg van ahhoz, hogy si­keresen meggyógyítsák a fiút, mégsem megy. Mi volt a csőd oka? Jézus azt mondja, hogy a hitetlenség, s hozzáteszi a fent em­lített mondatot. Úgy gondolom, hogy a hitetlenség elsősorban ab­ban mutatkozott meg, hogy rutin­ból próbáltak cselekedni. A ru­tin megöli a hitet. A hitetlenség eredménytelenséghez és kudarc­hoz vezet. A kudarc pedig ahhoz, hogy már nem lesz kit meggyó­gyítani. Már senki sem fogja el­hinni, hogy egyáltalán képesek vagyunk valamire.

Amikor gyülekezeteinkre vagy a hívő népre gondolok, pontosan azt a tehetetlenséget látom, amit a ta­nítványokon. Mivel tanácstalanok és tehetetlenek vagyunk, ezért nyú­lunk a rutinhoz. A rutin pedig nem se­gít semmit Megy már a lelkigondozás „csípőből”. Tanácsokat betanult mondatokkal adunk, amin már mi is érezzük, hogy nem jelent semmilyen megoldást. Ahhoz meg, hogy minden esetet, gon­dot, emberi életet mélyen megértsünk – és még segíteni is akarjunk – nincs erőnk, s ami rosszabb, kedvünk sem. A rutin besegít nekünk, jól hangzik vagy mutat, de nem segít semmit azon, aki hozzánk jön. Feltüntethetjük magun­kat úgy, hogy mi megpróbáltuk. De igazából semmit sem tettünk.

Amikor Jézus kimondja, hogy sokkal több energiát kell befektet­ni a sikerhez, akkor az imádságról és a böjtölésről beszél a tanítvá­nyoknak. Ha valóban segíteni akarnak, akkor nem elég csak rá­parancsolni a gonosz lélekre, ami bizonnyal sok esetben működött is, hanem imádkozni és böjtölni kell a gyógyulásért. Azaz időt és energiát kell befektetni. Mennyi­vel egyszerűbb és kevesebb időt is vesz igénybe a parancsszó a ki­tartó és ki tudja meddig tartó imád­kozásnál és böjtölésnél!

Ahogy a tanítványok akkor, mi is mindig a legrövidebb uta­kat keressük, és a legkönnyebbe­ket is. Milyen nagyszerű dolog lenne, ha parancsszóra meg tud­nánk gyógyítani a betegeket! Ha parancsszóra, egykettőre megvál­toznának az emberek, sokkal szeretetteljesebbek, odaszántabbak, állhatatosabbak, szolgálatké­szebbek, adakozóbbak lenné­nek! Mennyi energiát meg lehet­ne spórolni! De sajnos, ahogy Jézus tanítványai akkor, ma mi is szembesülünk azzal a kijózanító ténnyel, hogy vannak olyanfaj­ta problémák, amelyek nem oldódnak meg olyan könnyen, csak imádságra és böjtölésre.

Ezért hiszem azt, hogy fel kell fedezni az imádság és a böjt együt­tes erejét. Ha utánanézünk a Bibliá­ban annak, hogy milyen esetekben fordultak a hithősök az imádság és a böjt együttes erejéhez, akkor az első helyen említjük a bűnbánat eseteit, amelyek az Isten haragjának az elfordítását jelenthette. Gondoljunk csak Ninive lakosaira! Böjtöltek és imádkoztak a szentírásban az erőt próbá­ló feladatok előtt. Akkor is ezt tet­ték, ha nehéz döntések előtt álltak. Itt említhetjük meg Esztert, Nehémiást, Ezsdrást. Bármelyiket is vizsgáljuk, mindegyik esetben az volt a cél, hogy Isten könyörül­jön, hozzon változást, változtassa meg a döntését. Bizony nagyon sok esetben azt is láthatjuk, hogy Isten hatalmas kegyelemben részesítette a hozzá járulókat. S ha mégsem tette, akkor pedig sokkal könnyebbé tet­te a megváltoztathatatlan elfogadá­sát. Jusson eszünkbe Dávid gyerme­kének a halála, mennyivel másként dolgozta volna fel a király azt, hogy Isten nem változtatta meg a dönté­sét, ha nem állt volna Isten elé imád­sággal és böjttel!

Amikor Jézus felhívja a tanítvá­nyok figyelmét, hogy az imádság és böjt együttes erejével ezzel a fajtá­val is meg tudtak volna birkózni, s a fiú gyógyultan került volna ki a kezükből, akkor nekünk is üzen: itt az ideje, hogy többet tegyünk az emberekért, a gyülekezetekért az üres tanácsadásnál, kezdjünk el harcolni értük imádságban és böjt­ben! Sokszor olyan erőtlennek ér­zem a próbálkozásainkat. Jót mon­dunk, jól mondjuk, még talán a he­lyén is mondjuk, csak ereje nincs. Jó és áldással kecsegtető kezdemé­nyezések vannak, csak útközben elfogy a lendület, s hiányzik belőle az eszencia. Nincs mögötte semmi. Olyan döntéseket hozunk, amelyek nincsenek megharcolva, pedig az őskeresztyének semmilyen komoly döntést nem hoztak imádság és böjt nélkül. Senkit sem küldtek szolgá­latba, hogy ne imádkoztak és böj­töltek volna értük és szolgálatukért. S mi csodálkozunk a sikertelensé­gen, az eredménytelen és felesleges körökön! Én azon csodálkozom, hogy Isten még minden mulasztá­sunk és felületességünk ellenére könyörül rajtunk és áldást ad! Em­berek százai és ezrei várnak a gyógyulásra, és mi nem állunk oda értük az Úr elé. Meghívógyár­tásban már profik vagyunk, s még sincs semmi foganatja, mert az igazi eredmények sokkal na­gyobb ráfordítást igényelnek. Vajon látja-e az Isten, hogy tényleg akarjuk azt, amit kérünk imádságainkban? Imádkozunk-e és böjtölünk-e azokért, akiknek a megtérése a legfontosabb szá­munkra? Gyerekekért, ifjakért, há­zasságokért, családokért teszünk-e többet, mint amit rutinból tenni tudunk?

Ha igazán akarjuk a megtérést gyülekezeti tagjaink életében, egyházunk életében, akkor el kell kezdeni komolyan böjtölni és imádkozni. Ahogy sokszor mond­ja a Szentírás, hátha megkönyörül rajtunk az Úr. Hatalmas lehetőség ez a mi kezünkben, amit Isten adott nekünk. Harcoljunk imádságban és böjtben az egyes emberek üd­vösségéért, gyógyulásáért! Hagy­juk a felszínes és rutinos megoldá­sokat! Sokkal nagyobb áldást ké­szített az Úr számunkra, csak álljunk oda Isten elé, s egy szívvel és egy lélekkel kérjük, és böjtölve könyörögjünk, mert kegyelmes Is­tenünk van! A böjt nem más, mint Isten megváltoztathatatlan dönté­sének a megváltoztatására tett kí­sérlet, amelyben benne van az em­ber minden fájdalma és jó szándé­ka. Isten maga kínálja fel ezt a lehetőséget nekünk! Miért ne él­nénk vele?! Imádkozzunk és böj­töljünk, s minden fajta problémá­ra fogjuk látni a megoldást! Ez időt és energiát igényel, de ha igazán szeretnénk gyógyulást és változást, ezt nem spórolhatjuk meg! Aki igazán szeret, minden áldozatra kész. Hozzuk meg ezt az áldozatot magunkért, gyermekeinkért, ifjainkért, a családokért, az örege­kért, egyházunkért, nemzetünkért, és az egész pusztulás felé rohanó világunkért!

Szanyi György,

borzsovai és halábori református lelkipásztor

Küldetés

(XIX. évf. 3. szám)