Krisztusi böjt

„Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki.” (Mt 4,11)

A böjt több évszázada, sőt évez­rede ismert fogalom. Olvasunk róla az Ószövetségben, Újszövetségben, és sokat hallunk róla ma is. Az em­berek különböző módon értelmezik és gyakorolják. Hallunk vele kap­csolatban salaktalanításról, fogyó­kúráról, arról, hogy egészségünk szempontjából mennyire szükséges évente legalább a böjti időszakban megtartóztatni magunkat különbö­ző ételek és italok fogyasztásától. Hitüket megélő emberek között is vannak, akik a böjtöt teljesen eluta­sítják, és vannak, akik gyakorolják. Tegyük kicsit félre az előítéleteket, és tájékozódjunk a leghitelesebb helyen: Jézus Krisztusnál!

 Ha olvassuk az evangéliumo­kat, és Jézus Krisztus böjti gyakor­latát vesszük alapul (mivelhogy ennél tökéletesebb értelmezés nem létezik), kiderül számunkra, hogy miközben böjtölt, nem volt éhes. Te­hát Nála a böjt nem az ételek megválogatásáról, illetve a nemevésről szólt. Azt olvassuk a Bibliában, hogy „miután negyven nap és negy­ven éjjel böjtölt, végül megéhezett” (Mt 4,2). Tehát közben nem volt éhes, nem arra figyelt, hogy mi az, amit megehet, és mi az, amit nem, hanem valami egészen másra.

Jézusnál a böjt az Atya felé való erős odafordulást jelentette. Nem azt jelenti, hogy korábban vagy később nem volt kapcsolat­ban Vele. Tudunk a 12 éves Jézus­ról, akit szülei a templomban ta­lálnak meg. Mindig is fontos volt számára a mennyei Atyjával való harmonikus kapcsolat. Mégis a pusztában töltött 40 nap egy komoly „egyeztetés” volt Istennel saját hely­zetéről, földi küldetése céljáról.

Azt látjuk, hogy Jézus szüksé­gesnek látta a böjtöt, mint az Atyá­hoz való teljes odafordulást. Amikor a tanítványait megvádolják azzal, hogy nem böjtölnek, megvédi őket, azt mondván: „Gyászolhat-e a nász­nép, amíg velük van a vőlegény? De jönnek olyan napok, amikor elvéte­tik tőlük a vőlegény, és akkor böjtöl­ni fognak” (Mt 9,15). Míg Jézus ve­lük volt a földön, nem volt szüksé­gük a böjtre, hiszen Krisztus által tö­kéletesen közel voltak Istenhez. Megismerhették szándékát, akaratát.

Azt mondta Jézus János tanítvá­nyai kérdésére/szemrehányására, hogy ha majd nem lesz a tanítványokkal, akkor böjtölni fognak. Vagyis szüksé­gük lesz a böjtre, mely által létre jöhet az Istennel való szoros közösségük. A tanítványok is szembesültek a böjt fontosságával, amikor nem tudták meggyógyítani a holdkóros gyereket (Mt 17). Amikor megkérdezték, hogy miért nem tudták kiűzni a gyerekből az ördögöt, Jézus azt mondta, hogy „ez a fajta pedig nem távozik el, csak imád­ságra és böjtölésre”. Jézusnak nem je­lentett gondot a gyerek meggyógyítása. Ő tökéletes közösségben volt a mennyei Atyával. A tanítványok szá­mára a siker érdekében nagy szükség lett volna a böjtre (mint Istenhez való teljes odafordulásra). A mi kudarcaink, elesésünk, gyengeségünk is sokszor a krisztusi böjt hiányának tudható be.

Jézus böjtje a pusztában zajlott. Miért fontos ez? A városban, az élet forgatagában zaj van. Emberek jönnek-mennek. Kereskedők kínálják portékájukat. Ott állnak a napszámo­sok, akik azt várják, hogy felfogad­ják őket. Sokan küzdenek a megél­hetés gondjaival. A városban esznek-isznak, mulatoznak. Mások határoz­zák meg, befolyásolják az életet és a gondolkodást. Mindezek elnyomják Isten halk, szelíd és szerető hangját.

A puszta, a böjt helye egészen más. Csend van. Nem kínálja a ke­reskedő a portékáját, nem számít a pénz, mert ott nincs semmi értéke. A mindennapi élet gondjai távol ma­radnak. Föld és ég között ott áll az ember teljesen Istenre hagyatkozva. Meghall minden zörejt és hangot.

A böjt nem lehet más, mint a ma­gamtól és kívánságaimtól való elfor­dulás és az Istenre való koncentrálás. Az Ő tervébe való beilleszkedés. Sa­ját helyzetem reális felmérése. Elesettségem és bűnös voltom meglá­tása, valamint az Atya Isten értem ki­nyújtott kezének meglátása és megragadása. Így lehet meglátni életünk értelmét, földi küldetésünk célját.

A böjtöt nem szabad nélkülözni. Helyesen kell értelmezni, és rendsze­resen élni kell vele. Most a böjti idő­szakban, és az év más szakában. Ez lehet 40, 10, vagy 1 nap. Minden­képpen életünk részévé kell tenni!

Jézus Krisztus, Isten volta ellené­re, messiási tevékenysége megkezdése előtt a földi élet zajában fontosnak tartotta a böjtöt. Elvonult, és egyez­tetett, beszélgetett az Atyával. Töb­bek között fontos volt azért, mert azt olvassuk a Szentírásban, hogy „oda­ment hozzá a kísértő”. Még Jézusnál is bepróbálkozott a sátán, holott tud­ta, hogy Nála semmi esélye nincs. Mennyivel inkább látogat meg ben­nünket, embereket, naponta több al­kalommal! Jézuson nem talált fogást.

Egyetlen esélyünk a gonosszal folytatott harcban a böjt, a pusztába való rendszeres elvonulás. Vagyis az Istennel való szoros közösség.

Jézus Krisztus böjtölt! Ez nem egészséges táplálkozás, salaktalanítás, fogyókúra, vagy ételektől való önmegtartóztatás volt. Elmélyült a csendben, az Atyával való beszél­getésben, és eszébe sem jutott az evés-ivás, vagy a földi élet más gondja-baja. Ennek a böjtnek meg­volt a következménye: nem fogott rajta a kísértés. Könnyedén ellenállt az ördög mesterkedéseinek. Felis­merte a gonosz szándékát, győzött a kísértő felett! A böjt következmé­nyét így olvassuk: „Ekkor elhagy­ta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki.”

Szükséges-e böjtölni ma egy református, katolikus, vagy bár­mely keresztyén embernek? Ter­mészetesen igen. A krisztusi böjt rendszeres megtartása elengedhe­tetlen a számunkra. E nélkül gyen­gék és erőtlenek vagyunk, eltéve­dünk és elveszünk. Istennel vi­szont erősek vagyunk. Tudunk győzni naponta a kísértő felett, és csodákat élhetünk meg. „Ha Is­ten velünk, ki lehet ellenünk?”

Homoki Tibor,

fertősalmási református lelkipásztor

Küldetés

XIX. évf. 3. szám