Weinrauch Katalin: Augusztus búcsúja

Arany levélcsokrot lenget
szél szavára egy fa,
augusztusvégi melegben
már szeptembert várja.
Elmúlt a nyár, s elment vele
mámor, virágillat,
édes titkot rejtő szirmok
rég a földre hulltak.
Bujálkodó darázsnépnek
elhalkult danája,
sápadozó levelek közt
nem szállong kószálva.
Csengőhangú madársípok
pirkadati csendben
álmomból nem keltegetnek
harsogó duettben:
hűvös szellő dideregtet
fűszálat hajnalban,
egy hallgatag rigó matat
harmatgyöngyös gazban.
Nem színezi madárének
a nappalok zaját,
messze néző szemmel lesik
az ég vándorútját.
Még tüzel a nap, s a nyárban
terítve a mező,
tőke-derekát hajlítja,
nektárt gyűjt a szőlő,
bukdácsoló szél kavarja
a szürke út porát,
csordogáló verejték ír
homlokunkra ábrát.
Álmos a nap, elnyújtja már
hosszan árnyékait,
és a hűs este karjában
békésen elalszik.
Estikék édes sóhaja,
tücsökdal tudatja:
újkenyér- és gyümölcsillat
augusztus búcsúja.