Kopogtató: amikor nincs recept a boldogulásra

Vörös, narancssárga, zöld és sárga. Színek és antirekordok. Elégedetlenség, zárak és maszkok.

Ha a naptárra nézek, megdöbbenek, hogy itt az ősz a nyakunkon. Leragadtam a tavaszban. Vagy talán még a tél közepén. Soha nem indítottuk ilyen optimistán a januárt. Pikk-pakk meg volt tervezve az évünk. Leegyeztetve a fesztiváljaink időpontjai, a fellépőink. Amikor márciusban bejelentették a vesztegzárat, még nagyon bíztam a költészet napi programunk megvalósításában. Hol van még az április, gondoltam. Majd sorjában dőltek el a gondosan felépített kártyavár lapjai. És alig akarom elhinni, hogy holnapután már szeptembert írunk.

Pedig ha elkezdem összerakni a dolgaimat, nem mondhatom, hogy eseménytelen, unalmas hónapok vannak mögöttem. Túléltem egy enyhének korántsem mondható balesetet, nyolc év után újra tanulásra adtam a fejem, folyamatos elfoglaltságot jelent a honlap, emellett egy teljesen új munkakörben is meg kell tanulnom helytállni. És mégis mintha megállították volna az idő kerekét.

Vagylagos lett minden. Nyakunkon az iskolakezdés, de az oktatási intézmények vezetői, a pedagógusok sem tudják, hogyan fogják kivitelezni a biztonsági előírásokat. Azt sem tudják, hogy mennyi ideig taníthatnak az iskolák falai mögött, hisz bármikor visszakényszerülhetnek a virtuális oktatásba. Nem tudjuk, hogy mikor látogathatnak haza a külföldön dolgozó szeretteink, mikor milyen színeket osztanak az országok egymásra.

Egyre nehezebb a megélhetés, egyre erősebb a társadalmi elégedetlenség, és nincs egyetemes recept a túlélésre, a boldogulásra. Ahogy – egy újabb szobafogság esetén – az ép elménk megőrzésére sem. Az én egyedi receptem, hogy az adott körülményekhez és lehetőségekhez igazodva, becsülettel teszem a dolgom. Próbálok kizárni minden gáncsoskodást, rosszindulatot. És – ugyan nagyon könnyű megfeledkezni róla – igyekszem minden percben hálásnak lenni az életért. A magam és a szeretteim életéért.

Az elbizakodott évkezdet, a határidőnapló teleírt lapjainak kisatírozása számomra megmutatta, hogy nem vagyunk istenek. És meg kell becsülnünk az időnket, mert 2020 szeptembere – bármilyen furcsán alakuljon is – ugyanolyan jelentőséggel bír majd, ugyanúgy meghatároz minket mint 2019, 2018 vagy 2010, 2007 szeptemberének napjai.

Pallagi Marianna

Kárpátalja.ma