Hulló körte, vakolat, áldás

Van egy kis udvar ebben a mesevilágban, ahová belépve mindazok, akik összetartoznak, elengedik egymás kezét. Bebarangolják a csodát rejtő zegzugokat, és miután ráleltek saját történetükre, kéz a kézben állnak tovább. Közülük néhányan barátaikkal térnek vissza, mondván, ezt nekik is át kell élniük.

Míves vásárfiák, élő muzsikaszó és kemencében sült kenyérlángos illata – a Művészetek Völgyében évről évre ismerős érzések kerítik hatalmukba az oda látogatókat. A Balaton-felvidék a régi magyar vidéki életből őriz valamit, ezért is olyan különös az a hangulat, amely előadók és műkedvelők közösségét lengi körül tíz napon át. Ahogy Nemesleányfalut elhagyva Kapolcs felé autózunk, elemi erővel csapja meg az orrunkat az erdő illata, az út mentén gulya legelészik, a tarlókon a szalma összegöngyölve várja sorsa beteljesedését.
A lélekszámának most többszörösét befogadó település közelében sátorponyvák tarkítják a Völgyet, az autóút mentén feltűnnek az első gyalogosok. A járművel együtt mi is lelassítunk.

Számítanak a reformátusokra
A 22. alkalommal megrendezett fesztivál programjait a korábbi hat település helyett idén már csak kettőben hirdették meg. Kapolcs, mint szokásosan, a nagyobb koncerteknek, felolvasásoknak, gyermekprogramoknak és kirakodóvásárnak ad helyet, a közelében fekvő Taliándörögd pedig állandó kiállításaival nyújt kikapcsolódást a látogatóknak.
A szervezők már számítanak a reformátusokra a fesztivál programjának összeállításában.
A budapesti teológia és portálunk munkatársainak kreatív csapata a taliándörögdi református templom udvarát varázsolták a játék, a baráti beszélgetések és az elmélyedés helyszínévé. Aki betér ebbe az udvarba, akárhogyan is érkezett, valamit magával visz – egy mosolyt, egy gondolatot vagy éppen a nyugalom édes érzését.
A körtefa alatt
A taliándörögdi református gyülekezet ritkán fogad annyi látogatót, mint ahányan ezekben a napokban felkeresik a barátságos templomot és az azt körülvevő udvart. A porta közepén öreg körtefa áll, árnyékában egy csobogóval és egy hatszög alakú paddal. A pihenőhely az ókori piacterekre emlékeztet, ahol nemcsak értékes holmik közül lehetett válogatni, de a pezsgő társasági életbe is bekapcsolódhattak a városlakók.
A dörögdi Agora látogatói között is hamar kialakul egy-egy jó beszélgetés. A betérők között akadnak vidámak, csintalanok, múltba révedők, önfeledtek és kíváncsiak. Van, aki egyedül érkezik, és egy nyugágyban kényelmesen elhelyezkedve novellát olvas, mások Szentiványi-Székely Enikő textilművész és Votin Dóra festőművész alkotásait veszik előbb szemügyre a templom falai között.
Játék és harc
Kicsi, hurkás ujjacskák markolásszák a fából faragott gyalogokat és futókat, nem törődve a sakktábla szigorú rendjével az egyik asztalnál, míg a másik mellett jókedvű baráti társaság próbál eligazodni a három személyes játék szabályaiban. A jó és a rossz harcát szimbolizáló sakk összehozza a régi és új ismerősöket. A társaság nő- és férfitagjai eltérő véleményen vannak azt illetően, vajon melyik nemnek van inkább érzéke a játékhoz. A partit az istentiszteletre hívó harangszó szakítja meg.

Jó visszatérni ide
Nem sokkal később már egy fiatal pár olvasgat szalmabálán ücsörögve a Szóvirágos kertben. A Közös(s)Ég Magazin cikkei között szemezgetve érdekes, vitaindító írásokra lelnek.
– Bár nem mindenben értettem egyet a szerzővel, jót beszélgettünk a tökéletességről és a tökéletlenségről az egyik cikk kapcsán.
Az „Ennyi!” című válogatáskötetet forgatva pedig a keresztyénség és a hippik kapcsolatáról szóló cikkre bukkantam, ami azért érint, mert a gyülekezetet, ahová járok, megtért hippik alapították – avat be minket Molnár Illés, aki több mint tíz éve minden évben ellátogat a Művészetek Völgyébe.
– Újra és újra kikötünk a református kertben, mindig van itt valami jó – teszi hozzá.

Emléktörmelék
Az udvarban külön kis világot jelent az omladozó régi ház, amely Füle Tamás videoinstallációjának ad helyet. A Parókia portál szerkesztőségvezetője Csenddé lett – Emléktörmelék a kántortanító házában címmel elevenítette meg az elhagyatott, régi épület és egykori lakói életét.
Az installációnak otthont adó műemlékről a gyülekezet gondnoka mesél.
– Mikor megszűnt a kántortanító szolgálata, kiadták albérletbe a házat. Egészen öt évvel ezelőttig élt itt egy idős néni, azóta lakatlan az épület, és lassan lakhatatlanná is válik – mondja Kocsor Gyuláné.

Talán a rácsodálkozás varázsa, az elveszettnek hitt értékek megtalálása vagy a felelevenített emlékek teszik, annyi bizonyos, hogy akik megtekintették a kiállítást, barátaikkal együtt térnek vissza a kántortanító házába.

Az egyik látogatót a házból kilépve szólítom meg.
– Az apukám falusi tanító volt, ismerem ezeket a szagokat, érzéseket.
Azon is elgondolkodtam, mit vállaltak régen az emberek. Újra megragadott az egyszerűségük, az, hogy kenyéren és vízen is jól el lehet élni – fogalmaz Földi Lilla.

– A régi világ sokkal emberközelibb volt, talán hitelesebb is – jegyzi meg egy másik vendég, Gólitz Andrea.
– A pedagógusok valahogy jobban törődtek a gyerekekkel, és azzal, hogy átadják nekik a bennük lévő tudást. Nagyon sajnálom, hogy ezek a dolgok lassan elenyésznek.

A taljándörögdi református „bázisra” ellátogatott az emberierőforrás-miniszter is. Balog Zoltánt a szervezők, Füle Tamás szerkesztőségvezető és Bölcsföldi András spirituális kalauzolták végig a kiállításokon. A miniszter a Csenddé lett című tárlatról kilépve meghatódottan annyit kérdezett:
– Lehet-e egyáltalán teljes életet élni akkor, ha az ember nem tudja, honnan jött?

Vasárnapig látogatható
Megéri ellátogatni a Művészetek Völgyébe, hiszen a programsorozat még nem ért véget. A taliándörögdi református templomban és udvarán is egészen vasárnapig várják a látogatókat. Aki a Völgyben szeretné tölteni a hétvégét, annak érdemes időben elindulnia, hiszen pénteken este a taliándörögdi református templomban 18 órától a Felfelé szálló hangok kertje című koncertet hallgathatja meg.
Még nyílnak a Völgyben a Szóvirágok, ropog a tűz a kántortanító házában, vehetünk jókedvet az Agorán, és a templomban is megcsodálhatjuk a fehér variációit – de csak augusztus 5-ig.

Jakus Ágnes
Forrás: parokia.hu