Tűz ütött ki egy hongkongi lakóépületben

Legalább hét ember vesztette életét Hongkongban, tizenegyen pedig megsérültek egy lakóépületben pusztító tűzben, amely vélhetően az épületben található étteremben keletkezett – közölték hétfőn helyi hivatalos források.

A Kowloon-félsziget zsúfolt, boltokkal és üzlethelyiségekkel tele negyedében vasárnap este csaptak föl a lángok. A helyi tűzoltóság tájékoztatása szerint az épületben nem volt beépített oltóberendezés, többen pedig az étterem konyhájának a hátsó részében rekedtek. A halottak közt van egy nyolcéves kislány is.

Az étteremben a tűz keletkezésének idején hindu vallási ünnepséget és egy születésnapi összejövetelt is tartottak. Feltételezések szerint az égő gyertyák lángra lobbantották a hangszigetelést. A hindu diváli ünnepének egyik hagyományos eleme a mécsesek gyújtása, ezért elképzelhető, hogy ez okozhatta a tüzet, jóllehet a pontos okot még nem tudni.

Hétfő reggel a helyszínre látogatott Carrie Lam hongkongi kormányzó is, és részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak.

A baleset miatt sokan felhívták a figyelmet a világ egyik legnagyobb népsűrűségű területének számító Hongkongban található régi – és ezért tűzvédelmi szempontból aggályos – épületekre. Noha a hongkongi vezetés az elmúlt években szigorított a tűzvédelmi szabályokon, sok közülük még mindig nem biztonságos.

Forrás: hirado.hu