Felhangolva: Szabó Artúr gitáros, gitárjavító

A munkácsi Tic-tac hangszerüzletet sokan ismerik Kárpátalján. Viszont kevesen tudják, hogy van egy raktárhelyisége, ahol százával hevertek az új, de sérült vagy hibás gitárok, melyek már nem voltak alkalmasak az eladásra.  Így volt ez egészen addig, míg nem jött egy Kisherceg, aki elkezdte gyógyítani és megmenteni a hangszereket. Mára a raktárhelyiség egy gitárkórházzá nőtte ki magát… Kisherceg szerepében: Szabó Artúr!

‒ Minek tartod magad leginkább: zenész, gitárkészítő-mester, a kettő ötvözete vagy más?

‒ Akármennyire furcsa, de zenésznek nem tartom magam, csak gitárosnak, mivel egy zenésznek ismernie kell a hangszeren kívül a zeneelméletet, a kottát, érzék is kell hozzá. Például nekem nem túl jó a ritmusérzékem, hallásom sincs. Mostanában nagyobb örömömet lelem abban, ha megjavítok, esetleg elkészítek egy gitárt.

‒ Azért egy gitárosnak is szüksége van ritmusérzékre, hallásra…

‒ A hangszert meg lehet tanulni használni igazi tehetség nélkül is. Én nyolc éve tanulok gitározni, ezért merem kijelenteni, hogy már értek hozzá valamennyire, csak zenészként nem remekelek.

‒ Azért érdekel a zene?

‒  Persze, nagy része az életemnek. Kiskoromban nem vonzott, aztán tizenegy éves koromban édesapám megmutatta nekem a Metallica nevű zenekart. Megértettem, hogy ez az, amit szeretek. Viszont nehéz úgy belecsöppenni egy világba és felfedezni új dolgokat, ezért csak lassú tempóval nyitottam ki a klasszikus rock és metál világát, ezért csak beszűkülten láttam. Idővel rájöttem, hogy más zenei stílus is lehet jó. Például ma már nagyon szeretem a funky-t a blues-t, a régi 80-as, 90-es évekbeli pop slágereket jónak tartom (Modern Talking, Abba…) De hát a rockon belül sem vagyok teljesen jártas. Ez egy örökké kibontakozó dolog, mivel a stílusom is változik.

‒ Végül is mi az, ami megragadott a rock-zenében?

‒  Az érzés. Például, ha a Guns and Roses zenéjét vesszük, az nagyon precíz. Minden ki van számolva, pontosan ki van dolgozva, fel van építve, mint egy szimfónia. Ezzel szemben egy Nirvana-dal teljesen más érzést ad. Ezeket érzem a legszabadabbnak. A dalok szerzője Kurt Cobain nem rendelkezett zenei végzettséggel, mégis rendkívüli módon át tudta adni az érzéseit dalaiban.

‒ Amikor megszeretted a Metallica-t, egyből kezedbe vetted a gitárt?

‒ Az az igazság, hogy nagyapám egy nagyon híres zenész volt, Petrusevics Roland. Ő is gitározott.  Én nem tőle tanultam, mivel eléggé korán elhunyt, de viszont az ő gitárján tanultam meg gitározni, amely a mai napig megvan.

 ‒ Amikor megtanultál gitározni, akkor az a szabadság lebegett a szemed előtt, amit a Nirvanánál éreztél?

‒ Amikor elkezdtem gitározni, még nem ismertem a Nirvanát.  A Metallica érintett meg, és annyira tetszett az egyik daluk, hogy mindenáron el akartam játszani. Rájöttem, hogy egy kicsit komplexebb dolog ez, mint ahogyan én azt elképzeltem. Ezért egyszerűbb számokat vettem elő, sokat gyakoroltam, haladtam.

‒ Kinek mutattad meg, hogy már mit tudsz? Ki volt a közönség?

‒ Videó formájában privát oldalon osztottam meg barátaimnak.  De hát az még nagyon kezdetleges szint volt. Habár így nyolc év után is úgy érzem, nem vagyok annyira jó a gitározásban, mint ahogyan szeretném.

‒  Miért?

‒ Rengeteg időt és energiát kell belefektetni abba, hogy valaki valóban mestere legyen a hangszernek.

‒Hogyan telt ez a nyolc év a gitárral?

‒ Eleinte nagyon lelkes voltam, mert nagyon érdekelt. De a nehezebb szerzeményeknél néha megtorpantam. Környezetemben sosem volt túl sok zenész. Nehezen találtam meg azokat, akikkel együtt tudtam játszani.  Egy rövid ideig volt zenekarom, de sajnos elég gyorsan feloszlott a csapat. Szóló előadóként több fellépésem volt Munkácson és másutt is.

‒ Énekelsz is?

‒ Természetesen.

‒ Mit adtál elő szólóban?

‒ Kedvenc számaimat.

‒ Leérettségiztél, s nem tanulsz tovább…

‒ Szerettem volna továbbtanulni, jártam egy ideig a beregszászi főiskolára, de rájöttem, hogy ez nem az én világom. Nem találok olyan szakot, ami érdekelne, itt a műhelyben viszont a gitárjavításban megtaláltam azt, amit szeretek. Sosem jelent nyűgöt a munkám, mindig örömmel és lelkesen jövök. A buszon ülve azt tervezem végig, hogy hogyan javítom majd meg az éppen aktuális gitárt.

‒ Mióta javítod a gitárokat?

‒ Január óta.

‒ Hogyan jött az ötlet?

‒ Gyerekkorom óta szeretem a kézműveskedést. Akkor még csak gyurmázás volt, később jött a fa megmunkálása. Amikor már voltak szerszámaim egyre több és bonyolultabb munkákat vállalhattam el. Egyszer csak jött egy ötlet, hogy szeretnék készíteni egy gitárt. De sajnos nem volt hol és nem volt mivel. A Youtube-on rengeteg videót megnéztem arról, hogy hogyan kell ezt végrehajtani.

‒ Elektromos vagy akusztikus gitárról van szó?

‒ Elektromos, mivel az akusztikus gitárt elég nehéz elkészíteni. De valamikor a jövőben majd azt is szeretnék.

‒ Hogyan sikerült megszerezni a szakmához szükséges hozzávalókat, például mahagóni fát,  stb…?

‒ Én kőrisből készítem, ami elérhetőbb nálunk. Az eszközöket szépen lassan beszereztem.

‒ Hova kerülnek a megjavított hangszerek?

‒ A boltba vagy az internetes boltunkba. Olcsóbban adjuk el, természetesen, hiszen bármennyire is igyekszem precíz munkát végezni, például  a karcolásokat nem tudom eltűntetni. 

‒Hogyan kerültél a hangszerüzlet műhelyébe?

‒ Eleinte a hangszerüzletben dolgoztam. Aztán mindig hazavittem egy-egy nem működő gitárt, és megjavítottam. Így végül is felvettek gitárjavítónak.   Azóta rengetget megjavítottam, körülbelül kétszáz darabot. A legdrágább körülbelül harmincezer hrivnya értékű volt.

‒ Kik hoznak ide törött gitárt?

‒ Ezek az üzlet által vásárolt hangszerek: vagy gyári hibásak vagy a szállítás közben meghibásodtak.

‒ Más hangszerek is érdekelnek?

‒ Gitározáson kívül nem volt elég időm és motivációm, hogy elsajátítsak más hangszert. Valamennyire játszok szintetizátoron.

‒ Szüleid mit szólnak ahhoz, hogy a továbbtanulás helyett a gitárjavítást választottad?

‒ Valamennyire győzködnöm kellett őket. Felnőtt emberként elmondtam nekik, hogy a saját utamat szeretném járni. Viszont most már, amikor megmutatom nekik a munkáimat, akkor elismerik, hogy érdemes volt ebbe az irányba elindulni.

‒ Milyen nehézségek lépnek fel a munkád során?

‒ Az okozhat gondot, ha egy eltört gitárt otthon kezdenek el javítani minden tapasztalat és tudás nélkül, és elrontják. Előfordul, hogy akkor azon már nem tudok változtatni. Ezért kérném azokat, akiknek a gitárjuk javításra szorul, forduljanak szakemberekhez, mert úgy még van esélye annak, hogy a hangszer túléli a sérülést.

‒ Sok olyan fiatal fiú, mint amilyen te vagy, inkább a külföldi munkát választja.  Téged nem vonzott?

‒ A legtöbbjük olyan munkát végez külföldön, amit a helyiek megalázónak tartanak mind jellege, mind a fizetés miatt. Annyi fizetésért nem mosogatnak, nem takarítanak WC-t.  Én egy olyan ember vagyok, hogy nem tudok olyasmivel foglalkozni, ami nem az én pályám. Nem tudnék egy nyűgnek érzett munkát elvállalni. Három nap után felmondanék. Itt pedig szinte repdesve megyek be dolgozni a gitárokhoz.

‒ Ez egy olyan szép történet, hogy mondhatnánk: huszonvalahány évesen már kerek az életed, megtaláltad a boldogságot, célba értél. Mégis azt kérdezem, milyen célokat látsz még magad előtt?

‒ Őszintén szólva, nem vagyok benne biztos, hogy ezzel a munkával életem végéig elleszek.  Jelenleg csak magamra költöm a fizetésem, de ha már lesz egy családom is, akkor már nem biztos, hogy ennyi fizetéssel elboldogulok. Lehet, hogy rá leszek kényszerülve arra, hogy váltsak. Sajnos.

Bunda Fehér Rita

Kárpátalja.ma