Kopogtató – amit én kívánok

Visszaolvastam az elmúlt évek évzáró jegyzeteit és megállapítottam, hogy szinte mindegyik írás megállná a helyét 2020 összefoglalójaként, hisz szinte ugyanazokkal a problémákkal néztünk szembe idén is: vegzálások, magyarellenes uszítás, hatalmi túlkapások, megfélemlítés. Egyre mélyebbre süllyed – morálisan és gazdaságilag is – az ország és minket egyre mélyebben felsebez ez a zuhanórepülés.

2020 a „szokásos” problémákon túl nem várt kihívás elé állított minket: öleléseket, találkozásokat vett el tőlünk a világjárvány, életeket követelt a vírus. Sokáig hitetlenkedtünk, majd egyre nőtt bennünk a frusztráció, a harag és a kétségbeesés. Az izoláltság, a tehetetlenség meghökkentő reakciókat váltott ki belőlünk. Úgy bántottunk másokat a klaviatúránk és a maszkjaink mögül, mintha díjat várnánk cserébe. Maroknyian vagyunk, mégis ezerfelé húzunk. Könyöklünk, taposunk. Közben talán azt sem tudjuk, miért.

A negatív tapasztalatokkal homlokegyenest szembemenve 2020 megmutatta, hogy képesek vagyunk az összefogásra is. Úgy az önkormányzati választásokon, mint egyéni színtereken megtapasztalhattuk, megtapasztalhattam a tenni akarás, a segítőkészség, a közösség erejét. Ebből a megtapasztalásból kívánok magunknak többet 2021-re.

Nagyobb összefogást, kevesebb széthúzást. Egészséget, bölcsességet és erőt a munkához, a megmaradásért vívott küzdelemhez, bátorságot és nyitottságot ahhoz, hogy ne csak megérjük, hanem megéljük az előttünk álló évek minden pillanatát.

Pallagi Marianna

Kárpátalja.ma