A kormánynak nincs pénze a nyugdíjasokra
A kormány jelenleg nem tudja a kívánt szintű nyugdíjak kifizetését biztosítani az idős emberek számára – jelentette ki Elena Bondarenko régiós képviselő.
„A kívánt szintű nyugdíjat akkor tudjuk biztosítani, amikor a kormánynak gazdasági alapja lesz ehhez, egyszerűen mondva, amikor lesz rá pénze. Most nincs erre pénzünk, a pénzt elő kell teremteni” – mondta a képviselő.
A képviselő emlékeztetett arra, hogy a kormány népszerűtlen nyugdíjreformot hajtott végre melynek eredményeit később láthatjuk.
Bondarenko elmondása szerint ha a nyugdíjkorhatárt nem emelték volna, akkor a Nyugdíjalap két éven belül összeomlott volna – adta hírül a Tsn.ua internetes hírportál.
Mint ismeretes, a nyugdíjreformról szóló törvény 2011. október 1-jén lépett életbe. A dokumentum előírja az 1961. április 1-e után született nők nyugdíjkorhatárnak 55-ről 60 évre való növelését. Azok számára, akik 1956. október 1-je és 1961 április 1-je között születettek, fokozatosan fogják növelni a nyugdíjkorhatárt.
2015. január 1-ig a nők 55 éves korukban nyugdíjba vonulhatnak amennyiben legalább 30 éves munkaviszonyt tudnak felmutatni és amennyiben elbocsátották őket munkahelyükről. Ebben az esetben azonban havonta 0,5 %-kal kevesebb nyugdíjat fognak kapni a korábbi nyugdíjba vonulás miatt. Amennyiben azonban az illető újból el tud helyezkedni, úgy a nyugdíjfolyósítást felfüggesztik.
A nyugdíjreform értelmében a nyugdíjba vonuláshoz szükséges 5 éves munkaviszonyt 15 évre emelték. A minimálnyugdíjhoz szükséges szolgálati időt a férfiak számára 25-ről 35 évre, nők számára pedig 20-ről 30 évre fogják növelni.
karpatinfo.net