Elektromágneses terápia az izomsérülések kezelésében

Harry Banyard, az Edith Cowan Egyetem Mozgás- és Egészségtudományi Iskolájának hallgatója annak próbált utánajárni, miként hasznosítható az elektromágneses terápia a különféle izomkárosodásokat elszenvedettek körében.
A pulzáló elektromágneses terápiáról már korábban bebizonyosodott, hogy csonttörések és csontritkulás esetén igen jótékony hatással bír, ám arról mindeddig nem született tudományos kutatás, hogy vajon az izomfelépülésben is ugyanígy segítséget tud-e nyújtani. Banyard éppen arra volt kíváncsi, hogy izületi gyulladás, izomszakadás vagy rándulás esetén is sikerrel bevethető-e a módszer, hiszen jelenleg az ilyen jellegű sérülésekre csupán igen költséges fizikoterápiás kezeléseket, valamint gyógymasszázs-terápiát tudnak javasolni az orvosok.
Banyard hat hónapon át tesztelte férfi és női önkénteseken a mindössze számítógépes egér méretű készüléket, és minden esetben javulást tapasztalt. A betegek ereje visszatért, az izomfunkcóik helyreálltak, és gyors felépülés indult meg, ami például egy atléta esetében – akik körében igen gyakoriak az ilyen jellegű sérülések – létfontosságú, hiszen a gyógyulás időtartama kihat későbbi teljesítményére is.
A szakértők szerint számos egyéb esetben is igen nagy haszna lehet az eszköznek, például ízületi protézisek beültetését követően, vagy akár olyanok esetében is, akik túlságosan megerőltetik magukat edzés során.
Forrás: betegszoba.hu