Ünnepélyesen átadták Csernicskó Istvánnak a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét
Ünnepélyesen átadták prof. dr. Csernicskó István nyelvésznek, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorának, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktorának a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetését. Az eseményt szűk körben méltatták Magyarország Beregszászi Konzulátusának Munkácsy Mihály Galériájában.
Szilágyi Mátyás, a beregszászi magyar konzulátus főkonzulja elöljáróban elmondta, hogy az alkalom időpontját a járványügyi helyzetre való tekintettel kénytelenek voltak a megszokott március 15-ről április 21-re datálni. A főkonzul szavai szerint Csernicskó István „tevékenysége a magyar közösség nemzeti identitásának, nemzetként való megmaradásának legközvetlenebb feltételrendszeréhez kötődik”. Rámutatott, hogy munkássága „közvetlen gyakorlati és stratégiai szinten is koncentráltan a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatás fennmaradását és fejlesztését szolgálja”.
A Himnusz eléneklése után a főkonzul ismertette Csernicskó István laudációját, amelyben először eddigi életútját foglalta össze. Kiemelte, hogy a kitüntetést Freud Tamás, az MTA elnöke kezdeményezte, amit a beregszászi magyar konzulátus 2 évvel korábban javasolt. A főkonzul kifejtette, hogy tudományos, tudományszervező és oktató munkája egyaránt kiemelkedő, az ukrajnai magyar tudományosság szervezésében régóta vezető szerepet játszik. Tudományos munkái kapcsán elhangzott, hogy az interdiszciplináris megközelítés jellemző rájuk, amelyben a diskurzuselemzés módszereit és eredményeit, a nyelvészetet, a politológiát, a szociolingvisztikát, a szociológiát, a történettudományt ötvözi „jogi és neveléstudományi szempontokat is érvényesítve”.
Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke elmondta, hogy „mára a kárpátaljai magyarság ki tudta termelni azt az értelmiséget, amely jelentős szakmai színvonalon tud az érdekvédelem egy-egy szegmensébe bekapcsolódni”, és ennek a körnek tagja Csernicskó István is, aki a kárpátaljai magyar érdekvédelem oszlopos tagja.
Dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke elmondta, hogy Csernicskó Istvánnak nagy szerepe van a főiskola létrejöttében. Aláhúzta, hogy példát mutatott a kárpátaljaiaknak, hogy hogyan lehet eljutni a nagydoktori szintig. Hozzátette: magas szakmaisága, elkötelezettsége és kitartása van.
A kitüntetést Szilágyi Mátyás adta át.
Csernicskó István beszéde kezdetén a Régi idők focija című híres magyar film szállóigéjét idézte, miszerint „kell egy csapat”, amihez kapcsolódva elmondta, hogy a kitüntetéséhez a munkatársai, kollégái segítsége is kellett. „Senki nem azért teszi a dolgát, hogy bármiféle díjat vagy elismerést kapjon. Mi is így vagyunk ezzel: tesszük a dolgunkat” – magyarázta. Az érdekvédelmi fellépésekkel kapcsolatban azt kívánta, hogy ezek a küzdelmek „fogyatkozzanak meg, hogy több idő és energia jusson az építkezésre, az előrehaladásra”.
Az átadóünnepség a Szózattal zárult.
Szabó Kata
Kárpátalja.ma