Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy másfél éves kislány Kárpátalján

Forró teával égette meg magát egy másfél éves kislány. A gyermekhez csak öt-hat órával a baleset után hívtak mentőt – tudatta a kárpátaljai mentőszolgálat a Facebook-oldalán.

A baleset szombat reggel 9 és 10 óra között történt. A kislány az asztalról magára borított egy csésze forró teát, amelynek következtében égési sérüléseket szenvedett.

A hozzátartozók kezdetben otthon próbálták ellátni a gyermeket: Nurofent adtak neki, az érintett bőrfelületeket pedig Panthenollal kezelték. Mentőt azonban csak délután 3 óra körül, öt-hat órával a történtek után hívtak.

A mentők kiérkezésekor a gyermek testhőmérséklete 38,5 Celsius-fok volt. Az égési sérülések helyén több hólyag már felszakadt, és fertőzés gyanújára utaló jeleket is észleltek.

A kislányt az elsősegélynyújtást követően a Kárpátaljai Megyei Gyermekkórházba szállították, ahol a gyermeksebészeti osztályon elvégezték az égési sebek elsődleges sebészeti ellátását.

Az egészségügyi szakemberek felhívták a szülők figyelmét arra, hogy a kisgyermekek égési sérüléseit különösen komolyan kell venni, mivel állapotuk akkor is romolhat, ha a sérülés kezdetben enyhének tűnik.

Égési sérülés esetén az érintett területet azonnal, 20 percen keresztül hűvös folyó vízzel kell hűteni, ügyelve arra, hogy a gyermek ne hűljön ki. Nem szabad jeget tenni a sérülésre, a hólyagokat felszúrni, illetve a friss égési sebet kenőccsel vagy olajjal kezelni. A sérült bőrfelületet tiszta, nem tapadó kötéssel kell lefedni.

A szakemberek hangsúlyozták, hogy különösen csecsemők és kisgyermekek esetében fontos a mielőbbi orvosi ellátás, amellyel csökkenthető a szövődmények kialakulásának kockázata.

Kárpátalja.ma

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →