Vasárnapi üzenet: „Őbenne van a mi bátorságunk…” (Efézus 3,12)

„Őbenne van a mi bátorságunk, és a benne való hit által bizalommal járulhatunk Istenhez.” Efézus 3, 12

Kiben is van a mi bátorságunk? A hitetlen embernek a saját erejében, tudományában, pénzében, kapcsolataiban, de a hívő embernek erre a kérdésre csupán egyetlen névvel lehet válaszolni: Jézus Krisztusban. Őbenne van a mi bátorságunk. Ő az, aki a legfélénkebb embert is a legbátrabb vitézzé tudja tenni. Gondoljatok csak Gedeonra, akiről a Bírák könyvében olvashatunk. Mennyi jelt kért Istentől bizonyságul, hogy vele lesz a midianiták ellen folytatott harcban. Végül az Úr erejével és 300 fegyveressel győzelmet aratott egy hatalmas nép felett. Vagy gondoljatok az ifjú Dávidra, aki bár a legfiatalabb volt a testvérei között, mégis nagyobb bátorság volt benne, mint Izráel egész seregében, amikor szembeállt Góliáttal a filiszteusok táborából. Vagy Pál apostolra, akit annyiszor próbáltak ellenfelei megölni, megkövezni, halálra üldözni, és mégis milyen nagy bátorsággal hirdette az igét gyülekezetről gyülekezetre járva. Sok példa van előttünk a Szentírásban, akik bár emberileg kicsik és gyöngék voltak, Isten mégis hatalmas bátorságot adott nekik, felgerjesztve szívükben az evangélium erejét a Krisztus váltságműve és a Szentlélek által. Igen, mert az Istennek beszéde a hívők ereje.

Ma is megkapjuk ezt az erőt, amikor a Krisztusban való hit által gyermeki bizalommal járulunk Istenhez. Akkor válunk erőtlenné és gyengévé, amikor ezt elmulasztjuk, amikor önmagunkban, másokban vagy anyagi dolgokban bízunk. Bátornak lenni azonban nem azt jelenti, hogy vakmerőek vagyunk, és fejünkkel rohanunk a falnak. Sőt, a bátor ember minden esetben józanul végiggondolja cselekvési szándékát úgy, hogy közben számol a mindenható Isten erejével is. Balgaságunk sok esetben akkor válik láthatóvá, amikor előbb cselekszünk, semhogy érkeztünk volna végiggondolni tetteink vagy szavaink következményét. Én nem magamban vagyok bátor, hanem Krisztusban. Nem magamban találom meg az erőt, hanem Őbenne. Éppen ezért a győzelem után nem az enyém a dicsőség, hanem minden esetben az Övé.

Hadd jegyezzem meg mégis ezen a ponton, hogy a legnagyobb bátorság nem ahhoz kell, hogy valaki ellen harcba szálljunk, hanem ahhoz, hogy bizalmasan feltárjuk legbensőbb titkainkat Isten előtt. Hogy leleplezzük előtte saját magunkat, titkos bűneinket, bízva az Ő kegyelmében, bűnbocsátó szeretetében. Ma nem a nagy harcokba szólít Isten, hanem arra vár, hogy indulj el felé azzal az alázattal, amivel a tékozló gyermek tért haza szerető édesapjához. Dávidnak nagyobb bátorságra volt szüksége ahhoz, hogy Isten előtt megvallja bűneit, mint hogy kiálljon Góliát ellen. Nem könnyű, de nem is lehetetlen. Abban egy percig sem kételkedett, hogy az óriást le tudja győzni, de mily sokáig takargatta vétkét, s mindezt azért, mert félt Isten előtt megállni. Éppen, mint az első emberpár: nem félt vétkezni, de annál jobban félt Teremtője elé állni.

Ma biztatni szeretnélek téged: bizalommal fordulj Isten felé, mert Krisztusban bocsánatot kaphatsz bűneidre. Ez az Ő ígérete neked. Ma még kegyelemmel vár, de ítélettel jön majd. Ma van az alkalmas idő, most van az üdvösség napja. Ámen!

Barta Attila
fornosi lelkipásztor