Múltfogyatkozás: Átépítés V. – Bolt

Anna néni először elsápadt, amikor meglátta Jekatyerinát. Ijedtében a kávéscsésze is kiesett a kezéből. Kijött a pult mögül, a nő arcán a bőrt összecsípte, majd háromszor megcsókolta az arcát.

– Kátyka, hát azt hittem már megbolondultam, hogy téged látlak. Ez tényleg te vagy? Milyen gyönyörű nő lett belőled! Nem vagy éhes? Kávét kérsz? – záporoztak Jekatyerina felé a kérdések.

– Anna néni, tessék engedni, hogy leüljön előbb – szólt közbe Andrij.

– Te csak ebbe ne szólj bele – vetette oda haragosan Anna néni. – Üljetek ide, mindjárt hozok én ennit is. Kátyka, ugyanúgy szereted a rántottát meg a kávét, ahogy régen?

– Igen, Anna néni, nagyon szépen köszönöm előre is.

– Addig igyatok egy kis limonádét, éppen most csináltam.

Az idős asszony előbb két félliteres korsóban kihozta az italt, majd a konyhába ment. Jekatyerina végre körül tudott nézni.

– Ugyanaz a kék tapéta – konstatálta, majd megkóstolta a limonádét. – Ezt is a boltba vette még.

– Igen – helyeselt Andrij. – És a régi helyünkön is ülünk.

A nő félrenyelte a limonádét. Egyszerre keserű lett szájában az édeskés-savanykás lé.

– Hát igen – válaszolt sűrűn köhögve.

– Mennyi szép köt minket ide – kezdte álmodozva Andrij.

– Nekem csak a rossz emlékek maradtak meg.

– És az első randevúnk, tizenévesen itt? Milyen csinos voltál abban a piros kockás ruhában.

– Emlékszem. Ahogy arra is, hogy ugyanazt a ruhát vettem fel aznap este, amikor megcsaltál először.

Elhallgattak. Anna néni kihozta a meleg rántottát és a kávékat.

– Jó étvágyat, Kátyka! Ma a vendégem vagy.

– Köszönöm, Anna néni.

Az asszony visszament a pult mögé.

Csendben elfogyasztották az ételt és a kávét, elköszöntek, és átmentek a régi nagyboltba.

Jekatyerina visszaemlékezett az első napjára a boltban. Elvakította a neonfény. Csodálta a nagy fémoszlopokat, amik visszatükrözték a fényt. A rozsdás csöveket nézve arra gondolt, hogy milyen kár érte, hiszen mennyi embernek adott munkát a bolt, és milyen sokan jártak ide.

– Mi történt, miután elmentem? – kérdezte Jekatyerina a romokat nézve.

– Semmi. A nagy semmi történt vele. A tulaja felkötötte magát…

– Miért? – vágott a szavába a nő.

Andrij vállat vont.

– Csődbe ment. Csak hát ezzel semmit se oldott meg.

Jekatyerina a régi kasszához sétált. Kihúzta az alsó fiókot. A vasszerkezet egyik fele a kezében maradt.

– Szép – dünnyögte. Hátranézett Andrijra. – És, mi lesz ennek a sorsa?

– Lebontják, és egy bevásárlóközpontot építenek a helyére.

– Ugyan, kinek?

– Nekünk – válaszolt Andrij. – Akik ittmaradtunk. Enni nekünk is kell.

– Kár, hogy ennyire tönkrement.

– Kár.

Jekatyerina a kijárat felé indult.

– Mennem kell. Mása már biztos vár.

– Kátyka, azért összefutunk még, ugye?

„Bárcsak soha többé ne látnálak” – gondolta magában a nő.

– Persze, anyámék sírja kapcsán még beszélnünk kell. Szia – köszönt, és kilépett az épület ajtaján. Nagyot sóhajtott, és elindult Mása lakása felé.

Sz. Kárpáthy Kata

*Reflexió egy fotóra. Múltfogyatkozás című sorozatunk folytatódik.